Somorjai József szerk.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tatabánya 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya 1992. október 1-2.) (Tudományos Füzetek 7. Tata, 1992)

Gyüszi László: Tatabánya az 1956-os forradalomban

delettel megszűntette a területi forradalmi bizottságokat, csak az üzemi munkástanácsok működését engedélyezte A nemzetőrség is megszűnt. Az MSZMP viszont sietett megszervezni a puf ajkások karhatalmi alakulatát. Tatabánya szerepe ezután vált igazán jelentőssé a forradalomban. Megkezdődött a tatabányai bányászok szervezett ellenállása a szovjet hadsereg segítségével hatalomra jutott Kádár-kormánnyal, a visszarendeződő diktatúra helyi vezetőivel, s a pufa jkás karhatalommal szemben. November 13-án az ideiglenes munkástanácsok küldöttei és a szénbányászati tröszt vezetői értekezletet tartottak. Abban állapodtak meg, hogy a jövőben a munkástanácsok képviselne a dolgozók érdekeit, s ellátják a kormány által meghatározott feladatokat. A szakszervezetek a dolgozók szociális, kulturális és bérügyeivel foglalkoznak, a pártszervezetek pedig kizárólag a párttagok politikai nevelésével. Az üzemi munkástanácsok küldötteiből november 19-én megalakult a központi munkástanács. Követelték továbbra is a szovjet csapatok kivonását, Magyarország függetlenségének elismerését, a normarendszer eltörlését, a régi természetbeni juttatások (ingyenes lakás, világítás, szén) megadását s a leválasztott üzemek visszacsatolását. Határoztak arról is, hogy felveszik a kapcsolatot a Nagy-Budapesti Központi Munkástanáccsal és tárgyalnak a kormánnyal. November 21 -én Apró Antal fogadta a munkástanácsok küldötteit. A tatabányai és a dorogi küldöttség együtt ment a Parlamentbe, s ott találkoztak a borsodi és a pécsi bányászok küldötteivel. Sólymos Mihályt, a tatbányai központi munkástanács elnökét bízták meg azzal, hogy ismertesse közös követeléseiket a kormány képviselőjével. A kormány álláspontja szerint a szovjet hadsereg jelenlétére szükség van, Nagy Imre politikáját nem lehet elfogadni, a többpártrendszer helyett a népfront a helyes megoldás. A helyi követelésekre nem tért ki a válasz. November 23-án a munkástanács értekezletén meghallgatták a küldöttség beszámolóját. A hozzászólók kinyilvánították, hogy nem bíznak a Kádárkormányban. Nagy Imrét követelték vissza. Felvetődött a karhatalom kérdése is. Javasolták, hogy az ávósokat, pártfunkcionáriusokat szereljék le, s a fegyvert a dolgozóknak adják. Bár a kormány válaszát nem fogadták el, mégis úgy határoztak, hogy követeléseiket és a sztrájkjogot fenntartva felveszik a munkát. November 28-ig növekedett a létszám az üzemekben s kisebb mértékben a termelés is. S ezen a napon értesítették a központi munkástanácsot, hogy a Xl-es aknán a tömeg az akna bejáratánál gyülekezik. Több százan vannak és nem akarnak leszállni. A karhatalom kérdésének a megoldatlansága és Kádár legutóbbi beszéde váltotta ki a felháborodást. Amunkástanács elnöke próbálta megfékezni az indulatokat. Szükségesnek látta, hogy Kádár fogadja a munkások küldöttségét. Felhívta Czottnert, hogy eszközölje ki Kádárnál a kihallgatást. A miniszter azt válaszolta, hogy november 30-án Apró Antal fogadja a küldötteket. Három munkás el is indult Pestre, s ugyanakkor reggel Kádár titkára telefonált Tatabányára, hogy délben hívják össze a munkástanácsot, mert magas rangú vendég érkezik. Kádár a déli órákban helikopteren érkezett. A tröszt épületében folyt a tanácskozás. Sólymos Mihály ismertette a kialakult helyzetet. Elmondta, hogy a dolgozók választ várnak a szovjet csapatok kivonásával kapcsolatban, a többpártrendszer és Nagy Imre kérdésére vonatkozóan. A sztrájkpénz kérdése rendeződött, s a karhatalom parancsnoka ígéretet tett a követelések teljesítésére.Felvetette, hogy Kádár legutóbbi beszéde nyugtalanságot váltott ki a dolgozók között, mert úgy érezték, hogy az visszatérést jelent a forradalom 139