Somorjai József szerk.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tatabánya 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya 1992. október 1-2.) (Tudományos Füzetek 7. Tata, 1992)
Gyüszi László: Tatabánya az 1956-os forradalomban
előtti időkhöz. Befejezésül leszögezte a munkástanács elnöke, hogy Tatabánya bányászai dolgozni akarnak, hogy munkájukkal elősegítsék aj orradalom céljainak megvalósulását, a független szabad Magyarország megteremtését. Kádár János beszéde nem nyugtatta meg a kedélyeket. Sőt az a kijelentése, hogy a november 26-i beszéde az ellenforradalmároknak szólt, még tovább szította a hangulatot. Nagy Imréről csak elmarasztalóan szólt Kádár, de a végén kijelentette, hogy Nagy Imrééknek nem lesz bántódásuk. A hozzászólók bizalmatlanságukat fejezték ki Kádár Jánossal és kormányával szemben. A tanácskozás után sem emelkedett a termelés. December 6-án pedig ismét sztrájk kezdődött, s nagy tömeg tüntetett a tröszt épülete előtt. Ennek fő oka az volt, hogy a karhatalmat nem váltották le, csak ígérgették a leváltást. Sólymos Mihály javasolta, hogy a tiszti iskola hallgatóiból állítsák össze a karhatalmat, de a pártbizottságok ebben a kérdésben merevek és hajthatatlanok maradtak. Ezért a december 6-i tüntetés és sztrájk másnap folytatódott. A városi pártbizottság épülete előtt nagy tömeg követelte a karhatalom leváltását. Az ígérgetések csak az időhúzást szolgálták. Remélték talán, hogy a tömeg előbb-utóbb szétoszlik. Az épületbe szorult funkcionáriusok és pufajkások az esti órákban elvesztették türelmüket, s lövöldözve kitörtek az épületből. A városi tanács elnöke 1957 nyarán beszámolót írt az 56-os eseményekről. A december 7-i tüntetést megemlítve így fejezte be írását: " A karhatalom szétszórta a provokátorokat. " Tatabánya történetében pedig a következő sorokat olvashatjuk erről az eseményről:" A tüntetés feloszlatása békés úton nem sikerült. Szükségessé vált, hogy a karhatalom fegyverét használja, s ez eredményesnek bizonyult." A megyei lap tudósítója 17 sebesültről írt. A tüntetők közül több embert elfogtak és Budapestre szállítottak. Az a hír is elterjedt, hogy fiatalokat hurcolnak a Szovjetunióba. A veszélyt érezve a VI-os telep lakói Lados István kezdeményezésére és vezetésével őrséget szerveztek. Először csak egyszerű eszközökkel, botokkal, fokosokkal, csákányokkal akarták megakadályozni, hogy karhatalmisták és szovjet katonák behatoljanak a telepre, s onnan embereket vigyenek el. De végül az elrejtett fegyverek is előkerültek. Homola István, aki tagja volt az őrségnek megemlékezett az eseményről a megyei lapban. Leírta, hogy a puf ajkások szovjet páncélautóval megerősítve támadtak a VI-os telepre, s december 10-én felszámolták az őrséget. Az őrség legaktívabb tagjai közül 25 embert állítottak bíróság elé. Többségük fiatal volt. Átlagos életkoruk 26 év, de voltak 18-19 évesek is. Büntetésük összesen 68 év börtön, több esetben teljes vagyonelkobzás és Tatabánya területéről való kitiltás. Lados Istvánnak, az őrség szervezőjének fegyvere sem volt. Fegyvertelenül akart védekezni a fegyveres karhatalommal szemben. Személyével kapcsolatban a bírósági megállapítás a következőket tartalmazza: " Munkáját kiválóan végezte, sztahanovista oklevelet kapott/elnyerte a Tatabánya második vájára címet, a XlII-as akna első vájára lett. Megkapta az élmunkás, a kiváló bányász, a szakma kiváló dolgozója címet és a munkásérdemrend arany fokozatát... 1957. április 4-re, május 1-jére kiírt munkaversenyt ő szervezte meg és munkában első helyen állott. " 1958-ban pedig 10 év börtönbüntetésre, teljes vagyonelkobzásra ítélték és Tatabánya területéről 3 évre kitiltották. Ezeket a tényeket nem kell magyarázni. 140
