Somorjai József szerk.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tatabánya 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya 1992. október 1-2.) (Tudományos Füzetek 7. Tata, 1992)

Tóth Attila: „A pokol tornácán”

"A pokol tornácán" Tóth Attila A cím talán magyarázatra szorul. Ha viszont Szolzsenyicin "A pokol tornáca" című művére gondolnak, akkor megértik, hogy mire akarunk választásunkkal célozni. A sztálini típusú diktatúrák "leírásában" döntő érdeme van a szépirodalomnak, a filmművészetnek. Orwell 1984-e, Kundera Tréfája, Déry Szerelemje, illetve Bacsó Tanúja, a hortobágyi és recski táborokról készült filmszociográfiák - nem egzakt módon -, de megkísérlik megragadni a rendszer lényeginek tartott vonásait. Az elmúlt években született történet- szociológiai feldolgozások már tudományos igénnyel próbálták feltárni a "nehéz esztendők krónikáját". E művek sorából - bár lehet, hogy a válogatás önkényesnek tűnik - Magyar Bálint "Dunaapáti 1944-1958" és Závada Pál "Kulákprés" című munkáját emelnénk ki. A történettudomány mind ez idáig adós maradt az ötvenes évek történelmének tényszerű dokumentálásával. Ebben persze szerepet játszhatnak a mai napig meglévő - a kutatást akadályozó - adminisztratív korlátozások, de az is, hogy nem, illetve csak elvétve születtek a fentebb említett két szociológiai kötethez hasonló tanulmányok. Ezért nem vállalkozhatunk arra, hogy a Magyarországon működő, a Közérdekű Munkák Igazgatósága - ismertebb nevén a KOMI - irányítása alatt álló táborok történetét felvázoljuk. Csak egyről lesz szó, a tatabányai XIV-es akna mellett működőről. A táborok létrejöttének, működésének körülményei nem szakíthatok el a korabeli magyar valóságtól. Ha létrehozásuk politikai okait kutatjuk, akkor erre választ kaphatunk Kádár Jánosnak egy 1957-ben elmondott beszédéből. "A hatalom meghódítása után ugyanis a vezető posztokon dolgozó elvtársaknál - de az alsóbb szerveknél dolgozó elvtársaknál is - olyan hamis illúzió kerekedett felül, hogy a hatalom minden eszköze, a rendőrség, az ügyészség, a bíróság, a hadsereg és így tovább a kezünkben van - tehát úgymond, az ellenséggel "el lehet bánni" -, a tömegek mindennapi megnyerése már nem olyan fontos. Én azt hiszem, hogy elsősorban ez volt a hibák gyökere."

1 E "hamis illúziónak" volt köszönhető, hogy 1951 -tői 1953 májusáig a rendőrség, mint kihágási bíróság, 850.000 esetben szabott ki büntetést, s a bíróságok 1950-től 1953 első negyedéig 350.000 elmarasztaló ítéletet hoztak.

2 A "megfélemlítés stratégiái" széles skálán mozogtak, senki sem érezhette magát biztonságban. J.L.-né 1954. február 28-án írt levelében azzal a kéréssel fordult Dr.L.Z. megyei ügyészhez, hogy férje hollétéről adjon neki tájékoztatást. J.L.-t "...f. hó 12-én éjjel nyomozók a munkahelyéről a lakásunkra hozták és a házkutatás után ismeretien helyre vitték."

3 Az adminisztratív módszerek, az önkényeskedés okozta károkat csak tetézték a gazdaságpolitikai baklövések. Az MDP

II. kongresszusának határozata értelmében például a széntermelést az 1949. évi 11,5 milló tonnáról 1954-re 27,5 milló tonnára kellett volna felfuttatni.

4 Hamarosan kiderült, hogy a szénbányászat, de a nehézipar más ágazatai sem képesek eleget tenni a kongresszus előírásainak.

5 A vezetés ugyanis a tervszámok felemelésekor jócskán túlértékelte a fejlődés zálogának tartott akarati tényezőket, a lelkesedést, a jó központi irányítást, illetve ezek eredményességét.

6 Mindez azt eredményezte, hogy fokozatosan 125