Somorjai József szerk.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tatabánya 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya 1992. október 1-2.) (Tudományos Füzetek 7. Tata, 1992)

Balogh Béni: Kitelepítés 1945 után. Számok az 1945 utáni német kitelepítésről

séről a szövetséges nagyhatalmak képviselői Potsdamban, 1945 augusztusában hoztak elvi döntést. A magyar kormányok ezzel kapcsolatos feladatait a békekötésig a Szövetséges Ellenőrző Bizottság /SZEB/ határozta meg és ellenőrizte. Ennek elnöke, Vorosilov marsall 1945. november 30-án értesítette Tildy Zoltán miniszterelnököt a győztes nagyhatalmak 10 nappal korábban hozott döntéséről, miszerint a legrövidebb időn belül fél millió németet kell áttelepíteni Németország amerikai megszállási övezetébe. A kitelepítést szabályozó 12.330 ME. számú rendelet 1945. december 29-én jelent meg; az első németekkel zsúfolt szerelvények 1946 januárjában indultak el Magyarországról - nem számítva a német csapatokkal elvonuló tízezreket. A Népgondozó Hivatal adatai szerint 1946 és 1948 között összesen 185.000en települtek át, ebből 135.000-en az amerikai, 50.000 pedig a szovjet megszállási övezetbe. Más források 200-220.000-es összlétszámról szólnak.

5 Akárcsak országos szinten, a kitelepítést Komárom-Esztergom vármegyében is két szakaszban hajtották végre. A kitelepítésben a helyi nemzeti bizottságok is szerepet játszottak, a már kész listákat véleményezték.

6 1946 tavaszán a kitelepítés az esztergomi járás két községét - Leányvárt és Máriahalmot - valamint a Tatai járáshoz tartozó Szomor községet érintette. Összesen 1819 német nemzetiségű személy került Németország amerikai megszállási övezetébe. Több mint egy éves szünet után újra elkezdődött a kitelepítés a megye három körzetéből. A bizonytalanságra a helyi sajtó írásai mellett a Magyar Kommunista Párt Komárom-Esztergom vármegyei szervezeteinek második konferenciáján megtartott szervezeti beszámoló is utalt: "Van továbbá 19 német és 6 szlovák községünk, ahol még nem indították el a tagszervezést azért, mert nem tudjuk, hogy ki fog itt maradni és kit fognak kitelepíteni."

7 A Tatai járás északi részéből a kitelepítettek szerelvénye 1947. május első felében hagyta el az országot Komáromnál. A kitelepítésre kerülők második szerelvényét az esztergomi körzet hat községéből, míg a harmadik csoportot a Tatai járás déli részén fekvő kilenc községből állították össze. Ez utóbbiak között szerepelt Bánhida, Alsógalla és Felsőgalla község is. Bánhidáról csupán kilenc németet telepítettek ki, 366-ot mentettek föl. A másik két elődközségben a ténylegesen kitelepítettek és a felmentettek száma a következőképpen alakult: Felsőgalla 277 és 2103, Alsógalla 203 és 557.

8 Összességében a már említett kilenc községből 2445 főt telepítettek át és 5683 személyt mentettek fel.

9 A kitelepítés ügye szerepet kapott az 1947-es választási küzdelmekben is. "A Szociáldemokrata Párt választási agitációja nemegyszer a kommunista párt elleni propagandával és rémhírterjesztéssel párosult. Különösen szembetűnő volt ez a f elsőgallai és tatabányai németajkú lakosság körében. Azzal hangolták őket a kommunisták ellen, hogy az MKP harcol a legerőteljesebben a svábok kitelepítéséért, holott a valóságban a kommunisták is, akárcsak a demokrácia hívei, a fasiszta, volksbundista svábok kitelepítéséről hozott törvényekmielőbbi végrehajtását, az e kérdés körül kialakult teljes zűrzavar megszüntetését szerették volna elérni."

9 Az 1972-es megfogalmazással nem tudunk egyetérteni, sokkal bonyolultabbak voltak a viszonyok a németek lakta bányavidékeken /pl.:Pécs/, amint azt itt megfogalmazták. Az önmagában is nagyon bonyolult "sváb" kérdést színezte az, hogy a bányamunkások egy jelentős része, nemzetiségétől függetlenül erősen kötődött a szociáldemokrata, kereszténydemokrata hagyományokhoz, s a szociáldemok122