Somorjai József szerk.: Az elődtelepülések és Tatabánya város története. Tatabánya 45 éve város. Tatabánya várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak anyaga (Tatabánya 1992. október 1-2.) (Tudományos Füzetek 7. Tata, 1992)

Balogh Béni: Kitelepítés 1945 után. Számok az 1945 utáni német kitelepítésről

Kitelepítés 1945 után Számok az 1945 utáni német kitelepítésről Balogh Béni A magyarországi németség múltjának egyik legtragikusabb mozzanatát a U. világháború utáni 4-5 éves periódus jelentette. Egy viszonylag rövid - de annál fájdalmasabb korszak. Megtorlások egész sorozatát hozta magával: menekülést, internálást, deportálást, vagyonelkobzást és kitelepítést. Ács Zoltán így ír erról az időszakról: németek százezrei rettegtek a kitelepítéstől és a vagyonelkobzástól, .../félelmükben elégettek minden anyakönyvet, szurokkal kenték be a templomokban a keresztek német nyelvű feliratait, ...ezrével vitték őket az oroszországi munkatáborokba, nőket uránbányákba.../.

1 A nemzetközi közvéleményre jó példa Horthy Miklósnak, az angol királyhoz írt levele /amely a címzetthez nem jutott el/, amit 1945 májusában fogalmazott meg: "Leghőbb vágyunk lenne megszabadulni anémet nemzetiségű magyar alattvalóktól, akik a leghálatlanabbul viselkedtek. Ugyancsak magyarokra lehetne kicserélni az összes többi nemzetiséget."

2 Horthy Miklós véleménye nem érdemel megjegyzést, észrevételt. A megtorlás, az országosan felfokozott németellenes hangulat KomáromEsztergom vármegyét sem kerülhette el, annál is inkább, mivel megyénkben nagyszámú német /korabeli szóhasználattal "sváb"/ kisebbség élt. Az 194l-es népszámlálás adatai szerint a megye lakosságának kb. 85 %-a magyar, 3 %-a szlovák, míg 11 %-a német anyanyelvűnek vallotta magát. Számszerűleg a mintegy 200.000 összlakosságból 22.000 fő volt német anyanyelvű 3

, ami a trianoni határokon belül élő 475.000 német közel 5 %-át jelentette. A korabeli vármegye területén lévő 66 községből 14-ben a német ajkú lakosság abszolút többséget képviselt. Ebből 3 - Leányvár, Máriahalom és Csolnok - az Esztergomi, a többi a Tatai járásban volt. 1945 nyarán a Szabad Esztergom, a Nemzeti Parasztpárt hetilapjának cikkírója mindezt így látta: megyénket "túlnyomórészt magyarok lakják, de számottevő a sváb-német nemzetiségű település is ..A svábok mindenütt a gyárak, ipartelepek, a földművesek pedig a jól termelő talajú helyeken települnek meg. Mind gazdagok, jómódúan éltek, pedig..." Az írás így folytatódik: "A svábok, háborús állásfoglalásuk miatt háborús bűnösöknek tekinthetők, csaknem valamennyien ezért az országfelelősségre vonhat ja őket. Szinte az egész svábságot vádolni lehet ...A svábok kitelepítése tehát nem nemzetiségi kérdés, hanem mint háborús bűnösök büntetése jön tekintetbe. Ebből a szempontból viszont nem lehet engedni. A magyarság mindig hátrányokat szenvedett a svábok miatt. Most itt az ideje, hogy a svábkérdést, mint üyent, véglegesen elintézzük."

4 A végleges elintézést a kollektív bűnösség elvének érvényesítése, a kitelepítés jelentette. Habár a korabeli magyar sajtóban számos, a fentihez hasonlóan szélsőséges állásponttal találkozunk, a hivatalos magyar kormányzat sohasem tette magáévá a kollektív felelősségre vonás és büntetés elvét. A magyarországi németség kitelepítését nem annyira a magyar, mint inkább a csehszlovák kormányszervek szorgalmazták azzal a nem titkolt célzattal, hogy az eltávozó németek helyébe a szlovákiai magyarokat telepítsék át. A "svábok" Németországba való áttelepíté121