Payer Gábor szerk.: Révhelyi Elemér munkássága a tatai múzeum hagyatéki gyűjteménye tükrében. (Tudományos Füzetek 4. Tata, 1988)
Pusztai László: Révhelyi Elemér (1889–1976)
DR. RÉVHELYI ELEMÉR (1889—1976) Van a magyarországi művészettörténetnek számos olyan kimagasló egyénisége, akikről csak ritkán emlékezünk meg. Ilyen dr. Révhelyi (Réh) Elemér, akinek 1989-ben ünnepeljük 100. születésnapját. Hosszú, fáradságos út után jutott el azokra a magaslatokra, melynek öszszegzései az általa írt alapvető jelentőségű művészettörténeti tanulmányokban követhetők nyomon. Sorsa, életműve nem tipikus, hisz kortársaival ellentétben a szakma legmagasabb szinten való műveléséhez hosszú évtizedek kitartó munkájára volt szüksége. Művészettörténeti munkásságát, egy, a hazai barokk művészet iránt felélénkülő korban, az 1920-as évek második felében kezdte. Egy olyan generációnak volt oszlopos tagja, melyben a Heckler Antal által vezetett egyetemi Művészettörténeti Intézet keretein belül egyre jobban jutott érvényre az a nézet, hogy az újkori művészetek, a barokk és a klasszicizmus kutatása legalább olyan jelentőségű, mint a középkoré. Egyetemi társai Zádor Anna, Kapossy János, Pigler Andor voltak, hogy csak a jelesebbeket említsük, akiknek későbbi munkássága a fentebb említett program alapján bontakozott ki. Fővárosi köztisztviselők gyermekeként született 1889. október 27-én. Elemi iskoláit Budapesten végezte, majd 1909-ben a Pápai Magyar Királyi Állami Tatítóképző Intézetben szerzett oklevelet. Ügy tűnik, hogy a művészet és a művészettörténeti ismeretek iránti vonzalma ekkor már egy elhatározott szándékot mutat, hisz nem kezdi tanítói működését. Viszszatérve Budapestre beiratkozott a Képzőművészeti Főiskola rajztanári szakára, ahol 1913-ban szerzett oklevelet. A család által őrzött bizonyítvány tanúsága szerint tanárai voltak Aggházy Gyula, Révész Imre, festők, Stróbl Alajos szobrász. Művészettörténetet Pasteiner Gyulánál hallgatott, a népművészeti alaktant Huszka József előadásain ismerte meg. A főiskolán szerzett festészeti és rajzi ismereteit a későbbiekben kamatoztatja. Hisz mindezek, s természetesen a tudományos ismeretek iránti igénye serkenti Révhelyit arra, hogy nem fiatalon (40 éves), 1927-ben beiratkozik aPázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karára, ahol 1932-ben művészettörténet, ókori régészet és ókori történelemből doktori oklevelet szerzett. Mindezekhez megemlítendő, hogy 1914—1920 között 6 évet töltött hadifogságban Szovjetoroszországban. Az egyetemen tanárai voltak, Heckler Antal, Gerevich Tibor, Domanovszky Sándor, Pauler Ákos, a kor legnevesebb művészeti és kultúrtörténeti egyéniségei. Az egyetemre való beiratkozása, most az évtizedek távlatából megítélve is egyfajta tudatosságot mutat, a szakma iránti tisztelet és szeretet mellett meg akart ismerkedni azokkal az új kutatási módszerekkel, melyek egyáltalán lehetővé tették számára a tudományos munkában való elmélyülést. Az 1920-as évek végétől pontosítható az a szisztematikus, a hazai és egyetemes művészet szinte minden területére kiterjedő érdeklődése, melynek első jelentős publikációs eredménye : „A gödöllői Kálvária" cím-
