Payer Gábor szerk.: Révhelyi Elemér munkássága a tatai múzeum hagyatéki gyűjteménye tükrében. (Tudományos Füzetek 4. Tata, 1988)

Révhelyi Elemér: Fellner Jakab életműve – a kezdetektől az 1760-as évek közepéig (Sajtó alá rendezte: Haris Andrea)

Fellner számára — ha átépítés jellege is volt megbízatásának — mégis Cseklész jelentette az első nagyobb szabású feladatot. Kompromisszumos tervét a helyi adottságok megkötöttségével, elődje alkotásának tiszteletben tartásával, a korszak megváltozott ízlésének s fokozott igényeinek megfelelően az esztétikai összhatás irányelvének szellemében igyekezett megoldani. A harc, melyet előkelő riválisával, Paccassival folytatott, csak erősítette önbizalmát, hivatásérzetét, s kijelölte művészegyénisége útját egy olyan nép és társadalom környezetében, melynek politikai helyzete gazdasági viszonyai, életformája, történeti múltja és tradíciói bizonyos tekintetben eltérőek voltak a nyugati feudalizmustól. A versenyt, mely a Bécstől való függetlenítés gondolatával indult meg, Fellner nagyobb gyakorlati érzéke és reálisabb, meggyőzőbb elképzelése döntötte el. 1754-ben kezdték meg az átépítést. Legelőször a régi korhadt fedélszéket, a szárnyakon végigvonuló ballusztersort s a szárnyvégződések kerek tornyait bontották le. Helyükre tetőablaksoros, magas, íves manzardfedél került, mely egy szintmagassággal megemelte az épületet. Már az előző fedélszék is manzárdtetős volt, s mint a korabeli városi ház építkezéseknél általában, a hazai építészet terminológiájában, mégis itt találkozunk először a „francia födél" elnevezéssel. Balogh az állandóan Bécsben tartózkodó Eszterházyhoz intézett levelében kérdezi: „tetszik-e ismét francia födelet csináltatni, mely alatt szép szobák készülhetnek, s melyeket a subteraneus épületekből jó részt megkímélhetnénk." Az ácsmesterrel kötött szerződés szövege is utal a francia mód szerinti szerkesztésre. A tetőablakok és oldaltornyok azonos szintmagasságú ablaknyílásai már kosárívvel záródnak, felette volutás szemöldökpárkánnyal. A kosárív alkalmazása állandó jellegű motívuma Felmernek, melyet ő népszerűsített az országban. Itt és más korábbi alkotásaihoz Fellner egyéb építészeti formát és díszítő elemet is vett át az érett barokk és régence motívumkészletéből. Ezeket azonban a harmonikus egység megteremtése céljából — ha a rokokó szellemében is — mindig az építészetnek alárendelt új értelmezéssel, könnyed, világos, s finom megérzéssel alakította át. A főépület kulisszaszerűen meghagyott régebbi, magasabb középrizalitja felett, közbeiktatott ballusztrádos attikafal emeli meg az előrelépő fedélszéket, hátteret adva az ugyancsak felmagasított, lanternával koronázott elliptikus alaprajzú, karcsú középtoronynak. De megváltoztak a szárnyak homlokfala elé állított régi kerek tornyok is. Helyükre asszimmetrikus elhelyezéssel emeleti szintekre osztott, rézlemezzel borított négyszögletű tornyok kerültek, kitöltve a szárnyak homlokfala és az udvart lezáró, széles terasz közötti külső sarkot. Az őrség helyiségeit magában foglaló terasz a tornyokkal csaknem azonos alapterületű bővítést kapott az udvar két sarkában, amelyre a szárnyak első axisából nyíló ajtón juthatunk keresztül. (Ma csak a baloldali szárny ajtaja van használatban.) Négy épületrész sarkai képeznek itt festői csoportot, szép kitekintéssel a Kis-Duna ágra és a termékeny Csallóközre. Ugyancsak itt találkozunk először egy Fellnerre jellemző stílusjegygyei, az épületsarkok letompitásával. Borromininek a térbelsők sarkain alkalmazott motívumát, mely a francia régence stílusnak lett a jellegzetessége, Fellner is előszeretettel használja fel a belsőkben a konkáv, a külsőkben a konvex és konkáv formában váltakozva. E kis íves átmenetek