Simonné Tigelmann Ilona szerk.: Táncsics Mihály. A magyar Történelmi Társulat, az Irodalomtörténeti Társaság és a Komárom megyei Múzeumok Igazgatósága által 1984. május 7-8- án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 1. Tata, 1985)

Előadások - Füzes Miklós: Táncsics Mihály és Batthyány Kázmér

megválasztották. Egyik javaslattevő, aki a közvéleményt is képviselhette, aki „. . . mint főispánt és a felső háznak tagját a követség elválalásában gátoltatva lenni hiszi. . .", véleménye alapján alternatív választás történt. Barthos Eduárd megbízatása Batthyány válaszától függött. A feltételezés valósnak bizonyult, Batthyány összeegyeztethetetlennek tartotta a főispáni megbízatást a népképviselettel. Döntésében a Dráva-vonal védelme, a megyében történő személyes jelenlétének a szükségessége is befolyásolhatta. Mindezek alapján kijelenthetjük, nem voltak politikai ellenfelek annak ellenére, hogy a személye elleni izgatás ingerelhette Batthyányit, aki talán nem is tudta, hogy Táncsics agitáció ja fordult, ha nem is tudatosan, mostmár ellene is. Táncsics és választói Megbízólevelét, melynek szerepét a korábban említett jegyzőkönyv egy hiteles példánya töltötte be, Táncsics az országgyűlés első napjaiban bemutatta, július 6-án az elsők között már az igazolt képviselők névsorában szerepelt. Munkáját megbízói élénk figyelemmel kísérték, képviselte is őket igen határozottan, de minden további eredmény nélkül. A veszélyben lévő haza sürgősebben megoldásra váró gondjai az úrbériség kérdését lassan háttérbe szorították. A várakozás csakhamar türelmetlenségbe csapott át, majd választói csalódottsága váltotta ki a közismerté vált megszólítással kezdődő levelet: „Hallja Kend Táncsics! Mi úgymint a kend választói, kendbe nagy bizodalmunkat vetettük, midőn kendet megválasztottuk követünknek, azért, mert kend nekünk sokat ígért; de a sokbul — mint a kend újságjábul látjuk — még csak valami sem lesz. Már elmúlt egy hónapja, hogy a képviselők — ha ugyan népképviselők volnának, kik ott ülnek — együtt vannak, mégsem végezhettek egyebet, hanem hogy katonát adjunk s fizessünk; de hogy miért adjuk a kator/át s miért fizessünk, arról még eddig egy szót sem szóltak. Azt mondják ugyan: a haza veszedelemben van, de hogy kié az a haza, vagy hogy mit tarthatunk magunkénak, mi, kik Magyarországnak népei vagyunk? micsoda javadalomban részesülünk? arról úgy látszik, kerülik kendtek a beszédet. . . Kendtek aligha ismét rá nem akarnak benünket szedni." Ömlik a panasz és a vád a levélíró tollából, Szabó Ervin szerint mintha egy modern ,,Tiborc panasza" hallatszana, majd hét pontba foglalva megfogalmazódik követelésük: az úri tartozások örökre történő eltörlése, az uraság a majorsági földeken kívül más területet ne vehessen birtokba, a vizeket azok használhassák, akiknek a határába esnek, az erdőket a határban levő földek arányában osszák el, az úri jogokat (korcsmáitatás, húsvágás, ser és pálinkafőzés, táglaégetés, vadászat, halászat, madarászat) minden birtokos szabadon gyakorolhassa, a közmunkákat az adóból valósítsák meg. „Ezen az országgyűlésen ezeket múlhatatlanul törvénybe iktassák kentek, mert addig nyugodtan nem lehetünk és vérünket potomra nem örömest ontjuk. Ha az inzurekció Kossuth szavaként 56