Simonné Tigelmann Ilona szerk.: Táncsics Mihály. A magyar Történelmi Társulat, az Irodalomtörténeti Társaság és a Komárom megyei Múzeumok Igazgatósága által 1984. május 7-8- án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 1. Tata, 1985)
Előadások - Füzes Miklós: Táncsics Mihály és Batthyány Kázmér
most mindenre kiterjesztetett, tehát a haszon is kiterjesztessék, különben a magyar arisztokrácia sírját ássa meg. Ezeket kívánjuk kenddel tudatni, mi a siklósi választókerület tagjai." Tevékenységük jelentősége A szabadságharc kedvezőtlen kimenetele csillapította Táncsics forradalmi lángolását, útjuk újból ,a párhuzamoshoz közelitett. Batthyány a Szemere-kormány külügyminisztereként, Táncsics népképviselőként mindvégig kitartott a nemzet ügye mellett, majd mindketten lényegében azonos sorsot választottak. Batthyány Törökországba ment Kossuthal, majd Parisba emigrált. Szemlélete a reformkori liberális, a szabadságharc idején radikalizálódó nézőponttal szemben — memoárját véve alapul — konzervatívvá vált. Személyes tragédiája, hogy újabb progresszióra már nincs ideje, fiatalon hal meg 1854-ben. Táncsics itthon bujdosott, de ő közéleti tevékenységének újabb, minőségében is más szakasz következett, amikor már nemcsak a jobbágyság, hanem a munkásság felszabadítása is tevékenységének központját képezi és egy hosszú, kiteljesedett életet zárt 1884-ben. Közös tragédiájuk, melyben a nemzet sorsát is osztják, hogy a közéleti tevékenységüknek a szabadságharccal lezárult szakasza eredményeit a gyakorlatban az abszolutista császári adminisztráció valósította meg. A felszínen így nem a nemzeti törekvések eredményeként, hanem az uralkodóház jóindulataként jelentkezett, elhomályosítva az érte tevők szerepét. Az úrbériség megszüntetésének adminisztratív és jogi eljárásai még évtizedeket vettek igénybe, befejeződésük áthúzódott a dualizmus idejére is. Az 1848 előtt megkötött örökváltságszerződések sorsa csak 1868-ban hozott jogszabállyal rendeződött. A látszat ellenére úgy véljük, a reformnemzedék, köztük a polgári demokratikus eszmékért legmesszebb elmenő Batthyány és a plebejus forradalmárrá váló Táncsics tevékenysége nélkül a polgárosodási folyamat lassúbb lett volna, talán az 1848. márciusi—áprilisi törvényeket is szegényesebb tartalommal adták volna ki. Szerepük jelentőségét növeli, hogy a győztes ellenforradalom képtelen volt azt megsemmisíteni, így tevékenységük eredménye a magyar társadalom átalakításában ha áttételesen is, de jelentkezett. Batthyány munkássága a reálpolitikusé, Táncsicsé pedig a saját korán túlmutató forradalmáré. Szerepüket azonban a kortársak és az utókor nem ilyen egyértelműen ítélte meg. Batthyány tevékenysége igen hamar a feledés homályába veszett. Táncsics munkássága ugyan időnként nyilvánosságot kapott, de ez sokszor csak a közhelyszerűség szintjén maradt. Ha a munkásságuk külön-külön történő megítélése is ellentmondásos, nem csodálkozhatunk azon, hogy egymásmelletti tevékenységük értékelése ezideig elképzelhetetlennek bizonyult. Nem akadt olyan kategória, melybe mindkettőjük tevékenysége egymás mellett befért volna. Az a megállapítás, hogy egymást egészítették ki, esetleg egymásra is hatással voltak, nem kaphatott volna nyilvánosságot. 57
