Simonné Tigelmann Ilona szerk.: Táncsics Mihály. A magyar Történelmi Társulat, az Irodalomtörténeti Társaság és a Komárom megyei Múzeumok Igazgatósága által 1984. május 7-8- án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 1. Tata, 1985)
Előadások - Erényi Tibor: Táncsics Mihály és az 1867 utáni magyarországi munkásmozgalom
rint önmaguktól oda legyen irányulva legfőbb óhajtásuk, hogy a hazában a nemzetiségek, a külön nyelvű népfajok fokonkint egy tömör nemzetté olvadjanak, erősödjenek, s ennél fogva magyar hazánk egy nagy állammá, hatalmas királysággá váljék — sokkal hatalmasabbá, mint volt hódításai folyamán Nagy Lajos, Hollós Mátyás korában." Táncsics — a munkások jelentős részének német anyanyelvére utalva — a külföldről Magyarországra költözött munkások közérdekből történő elmagyarosítását is célul tűzte ki. Az Általános Munkásegylet soknemzetiségű jellegével ellentétben álló ezen törekvések ellentmondásokat váltottak ki a szocialista munkásság soraiban éppúgy, mint az Emlékirat egy másik, ösztönző és egyben korholó kitétele: „Óhajtom végre — olvashatjuk ,az iratban —, hogy ez intézetben nyerendő képzettségük folytán munkásaink maguk lássák be, miszerint anyagi úgy mint szellemi nyomorúságuk s hátramaradásuk okát nem annyira a rájuk nézve hátrányos hazai törvényekben kell keresniök. . . hanem keresniök kell önmagukban, egyrészt saját neveletlenségökben és fejletlenségükben, másrészt abban, hogy ők is utánozni iparkodnak az esztelenségig vitt fényűzést s divatot, hogy heti keresetűknek nagyrészét szombat este s vasárnap elpazarolják. . ." Az 1870. május 14-i Emlékirat tartalmával kapcsolatosan Révész az 1942-ben megjelent munkában nem foglal állást. Az időpont Táncsics bírálatára aligha volt alkalmas. Beéri azzal, hogy a még Táncsicshoz hajló Népszava 1879 áprilisi számából idézzen: „Mint elnök mindig sokat tett a munkásérdekek előmozdításáért, s a mozgalmat szélesebb körre terjeszteni hathatósan közreműködött. Azonban később a munkásérdekeket állami segélyezés által hívén megvédhetőnek és biztosíthatónak, Deák Ferenccel és Andrássy Gyulával e tárgyban folytatott értekezései félremagyaráztattak, mit ellenfelei nem mulasztottak el a munkásosztály előtt népszerűtelenítésére felhasználni és kiválólag ez az oka, hogy helyébe később, 1870 júniusában más egyleti elnököt választottak."' Révész ehhez hozzáfűzi, hogy az Általános Munkásegyletnek éppen azok a tagjai elégedetlenkedtek Táncsiccsal, és általában a 48-as orientációval, akik az I. Internacionálé magyarországi szekciójának is tagjai voltak (Farkas Károly és mások, akik ekkor a párhuzamos szervezetben, a Munkásképző Egyletben helyezkedtek el. A két egylet egyesülése éppen ekkor került napirendre). Lándor Béla Révészt megelőző, említett 1940-es tanulmányában határozottan foglal állást. Idézzük őt is: „Táncsics azt hitte, hogy az ő 1848as álma valósult meg és a Vasárnapi Egyletnek élén áll és azt hitte, hogy az ő álláspontja átfogóbb és demokratább, amikor leszögezte: „ „Én nem tűztem ... ki célomul, hogy kiválóan a kézi munkások vagy egyszerűen szólva munkások (iparosok) érdekében fogok tenni előbb mindent, amit birok, hanem mindig az egész népsokaságot tartam szem előtt" ", ezzel az állásponttal azonban a Pesti Központi Altalános Munkásegylet Németországot járt és az osztrák munkásmozgalommal állandó kapcsolatot tartó aktivistái nem értettek egyet. ... A magyar munkásosztály első nagyjelentőségű frakcióharcában 100 %-ra Táncsics ellenségeinek oldalán van az igazság, hisz ez volt az az oldal, ahol tudták, vagy legalábbis sejtették, hogy „ „a munkások osztályának felszabadítása magának a munkásosztálynak műve kell, hogy legyen" ", s hogy a munka felszabadítása sem lokális, 84