Simonné Tigelmann Ilona szerk.: Táncsics Mihály. A magyar Történelmi Társulat, az Irodalomtörténeti Társaság és a Komárom megyei Múzeumok Igazgatósága által 1984. május 7-8- án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 1. Tata, 1985)
Előadások - Erényi Tibor: Táncsics Mihály és az 1867 utáni magyarországi munkásmozgalom
sem nemzeti, hanem nemzetközi probléma. Táncsics kibuktatása az elnöki székből — írja Lándor — az Internacionálé önálló osztálymozgalom irányába tájékozódó szárnyának volt a győzelme, komoly lépés előre." Lényegében Lándor álláspontjára helyezkedett a későbbiekben Révai József és Mód Aladár is. bizonyos zavarral. Hiszen Táncsics neve a transzparensekre került, a történelmi elemzés viszont még váratott magára. . . Az állásfoglalás tehát lényegében abban merült ki, hogy Táncsics a magyar agrárszegénység képviselője volt. A kérdéssel foglalkozó történészek, Nemes Dezső, S. Vineze Edit, H. Kohut Mária stb. egyes esetekben Révész Mihály szelídebb, máskor viszont Lándor Béla szigorúbb megfogalmazását követve fogalmaztak. Nemes Dezső pl. nem mellőzi a bírálatot, de kritikát gyakorol „az utópista szocialista" Táncsics lemondatása felett, s 1952-ben egy, Lándor Béláénál jóval megértőbb álláspontot alakít ki. A hangsúlyt arra helyezi, hogy „Andrássyék tudatosan becsapták Táncsicsot". Legutóbb Schlett István is érintette a témát a korábbiakhoz viszonyítva árnyaltabban. ,,A hatvanas évek végén — írja — Táncsics rövid időre elnöke lesz a magyarországi Általános Munkásegyletnek, de csakhamar tapasztalnia kell, hogy a szerveződő munkásosztály másként kíván cselekedni, osztálycélja s nem a ,, „nép" " boldogulásának vágya vezérli. Ügy véljük — teszi hozzá —, hogy Táncsics példája is mutatja: Magyarországon a korai szocialisztikus elméletek nem játszották el azt a szerepet, mint szülőhelyükön, illetve, hogy szerepüknek csak egy részét, a munkáskérdésről és a jövő társadalomról való vita kiprovokálását érhették el itt." Ez iá megállapítás tehát már tágabb keretek közé helyezi Táncsics és az Általános Munkásegylet problémáját, rámutatva nemcsak hazai, hanem nemzetközi összefüggésekre is. Jómagam szintén azok közé tartoztam, akik az üggyel már korábban is foglalkoztak. Általában annak a bemutatására helyeztem a hangsúlyt, hogy a kialakuló magyar szociáldemokrata mozgalom hogyan helyezkedett el az 1867-es Magyarország sajátos politikai és társadalmi életében. Abban egyetértettem, egyet is értek az említettekkel, hogy Táncsicsnak az Általános Munkásegylettől való megválása szükségszerű volt, mivel az egylet végül is szociáldemokrata szervezet volt, Táncsics pedig nem volt szociáldemokrata. Az Emlékirat összeegyeztethetetlen volt mindkét, Magyarországon ható szociáldemokrata irányzattal: a lassalleanizmussal is és az ún. eisenachi irányzattal is. (A lassalleánusok beszéltek ugyan államsegélyről, de azt egészen másként képzelték el. Ennek fejtegetésére most nincs lehetőségünk.) Utaltam azonban arra, és ezt az utalást itt is megteszem, hogy Táncsics elnökké választása egy olyan politikai koncepciónak a jegyében történt meg, amely számos előremutató elgondolást tartalmazott. Politzer Zsigmond az ezernyolcszázhetvenes években készült visszaemlékezéseiben világosan szól arról, hogy az Általános Munkásegylet alapítói közül azokat a fiatal szakmunkásokat és értelmiségieket, akik Táncsicshoz közelállottak, milyen meggondolások vezették. Idézem: „Mindenekelőtt szocialisták között utat tört az a meggyőződés, hogy a magyar munkáspárt hivatása, hogy a legszélsőbb ellenzéket képezze és mint ilyen minden körülmények között cselekedjék. Mindenekelőtt az agitáció során, 85