Simonné Tigelmann Ilona szerk.: Táncsics Mihály. A magyar Történelmi Társulat, az Irodalomtörténeti Társaság és a Komárom megyei Múzeumok Igazgatósága által 1984. május 7-8- án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 1. Tata, 1985)

Előadások - Spira György: Táncsics és az „olasz segély” kérdése

Munkások Újságában is,

6 s ezzel — más radikális lapszerkesztőkhöz hasonlóan — magukat a forradalmi tömegeket is megkísérelte felsorakoztatni a javaslat ellenében. Ami pedig részéről merőben egyedülálló kezdeményezés volt: ő nem szorítkozott arra, hogy a javaslatnak pusztán egyes passzusai ellen emeljen kifogást, hanem kidolgozott egy kerek, önálló ellenjavaslatot is, s ezt azután július 22-én kinyomtatva beterjesztette a képviselőházban, majd másnap ezt a tervezetet is teljes egészében nyilvánosságra hozta lapjában.

7 S ebben a szövegben nemcsak hogy nem tett említést az észak-itáliai felkelők ellen megajánlandó katonai segélyről, hanem mint már hónapokkal előbb,

8 úgy ismét azzal a követeléssel állott elő, hogy ,,az ausztriai birodalomnak bármelly részében s kivált Olaszországban levő magyar katonaságunk mind egy szálig késedelem nélkül hazánkba vissza jő jön". Ennek előadása után azonban Táncsics ezúttal mindjárt túl is lépett az olasz segély meg- vagy meg-nem-ajánlásának alkalmi problémáján, s előterjesztését avval folytatta, hogy az új országgyűlésnek el kell törölnie az előző országgyűlésen alkotott 1848 : III. törvénycikk 8. paragrafusát, amely királyi felségjognak ismerte el „a magyar hadseregnek az ország határain kívüli alkalmazását", s a törvényhozásnak ezáltal egyszersmindenkorra és eleve lehetetlenné kell tennie, hogy az udvar más népek elnyomására a jövőben is igénybe vehessen magyar fegyveres erőket. Majd leszögezte, hogy hasonlóképen el kellene törölni ugyanezen törvénycikk 13. paragrafusát is, amely a király személye körüli magyar miniszterre bízta ,,a hazát az örökös tartományokkal közösen" érintő ügyek intézését, mert — mint lapjának következő számában kifejtette

9 — „nekünk semmi más viszonyunk nincs az ausztriai tartományokkal, csak a mi akármelly szomszédtartománnyal lenni szokott". S végül annak a követelésnek is hangot adott, hogy — bár az előző országgyűlés nem rendelkezett önálló magyar külügyi szolgálat létesítéséről — „Magyarország és királya részéről az ausztriaival [helyesen: az ausztriaiakkal] semmi összeköttetésben nem levő külön követek küldessenek minden nagyobb jelentőségű országokba, hogy ott hazánkat képviseljék, általuk az európai státusok között kiérdemlendett helyünket elfoglalhassuk s azon országok kormányaival barátságos s a szabad és alkotványos országokkal szövetséges viszonyba léptessenek". Ezeknek a követeléseknek az országgyűlés és az újságolvasó közönség elé terjesztésével pedig Táncsics immár nemcsak az olasz segély kérdését illetően, hanem alapjaiban is támadást intézett a kormánypolitika ellen — legalább is egy ponton: az osztrák—magyar viszony vonatkozásában. Hiszen az ő követeléseinek megvalósítása egyértelmű lett volna Magyarország és Ausztria kapcsolatának puszta perszonális unióvá szűkítésével s a magyar kormánypolitikának az osztráktól való teljes függetlenítésével. A magyarországi kormányhatalmat március óta kezükben tartó liberális politikusok viszont, akik az előző országgyűlés forradalmi tartalmú törvényeinek élőbeszédébe belefoglaltatták azt a kitételt, hogy Magyarország a pragmatica sanctio értelmében „válhatlan kapcsolatban" áll s abban is marad az osztrák örökös tartományokkal, ezt nem üres szólamként tartották szükségesnek leszögezni — amint az olasz segély vonatkozásában sem 61