Simonné Tigelmann Ilona szerk.: Táncsics Mihály. A magyar Történelmi Társulat, az Irodalomtörténeti Társaság és a Komárom megyei Múzeumok Igazgatósága által 1984. május 7-8- án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 1. Tata, 1985)
Előadások - Lukács Sándor: Táncsics eszmevilága
hol, ha életetek kedves, és ha szeretitek e hazát. Halál annak fejére, a ki törvénytelenül, és véres zavargással országgyűlésen kivül akar a bajon segiteni." A Hunnia függetlenségében mintha Cabet nevezetes passzusát visszhangozná: „Ha szavam olly hatályos volna, milly szent és igaz óhajtásom, hogy illy valamitől Isten megőrözzön; s ha a sajtó szabad volna: lelkemnek minden erejét arra meríteném ki, hogy a netalán kitörhető revoluciót ránk nézve veszedelmesnek megmutatnám, s elejét venni igyekezném. Nemzeti függetlenségünk örökre elvérzenék, ha most illy valamire vetemedni elég esztelenek volnánk." Táncsics csak akkor helyesli a forradalmat, ha „az egész nemzet indul fel valami újat kivíni"; az viszont nem revolúció, hanem „határozat". Táncsics nem megalkuvást, beletörődést, még csak nem is halogatást prédikál; ellenkezőleg: a közegyetértést sürgeti; nem rimánkodni kell a szabad sajtóért, hanem elhatározni. Táncsics optimizmusa olykor szemantikai játékon alapul, érvelésébe gyakran csúszik be naivitás, javaslataiba kicsinyes aprólékosság. A Népkönyv 8. törvényjavaslata az évenkénti országgyűlés (a márciusi 12 pontban ez lesz majd a harmadik) — de minek hozzátenni, hogy az országgyűlés mindig az év első napján kezdődjék? Tipikus utópista mentalitás ez: mindent előre szabályozni, aprólékosan kidolgozni, megkötni a jövő kezét. Az utópista, miközben magas eszményekre veti szemét, lába előtt léptéket téveszt. Erős hit című röpiratában Táncsics éppoly komolyan értekezik a szellőztetés hasznáról, mint másutt sorsdöntő törvényjavaslatokról. Ugyancsak az Erős hitben kollégiumot sürget a szegény sorsú gyerekek taníttatására; nagyszerű és praktikus ötlet, nyolcvan év múlva meg is valósul — de néhány lappal odébb arról van szó, hogy a honvédség hadtestei a Balambér, Avar, Álmos, Árpád neveket viseljék: grandeur és misere a gondolkodásban. Minden utópistának hivatkozási alapja, az ész, nemcsak a rosszakarat frigyében képes szörnyűségekre; embertelen arcot mutathat a legjobb szándékkal egyesülve is. Minden, ami emberi: élet, társadalom, nyelv, történelem, tele van egyediséggel, kivétellel, rendhagyással; az utópista mindenütt mániákusan rendet, egységet, racionalizált egyformaságot akar; kiirtani — mint Táncsics — még a nyelvből is a kivételeket. Az utópista nem veszi észre, mikor válik zsarnokká vagy nevetségessé. • A XVIII. század utópistái még nemigen ütköztek bele a nemzetiség problémájába; a következő században már számolniuk kellett vele. Táncsics — akárcsak Széchenyi — a nemzeti lét vagy nemlét kérdésével viaskodik: fenntartani „egy keleti, nem éppen dicsőségtelen népfajt [...] a késő kornak", vagy „e faj a nemzetek sorából örökre kivesz" — írja a Népkönyvben, 1846-ban. A megtartás módjáról azonban eltérő véleménye van. Akadémia, színház, kölcsönpénz, apró javítások, „igazabban mondva foltozások": mind nem sokat ér; „hogy egy bizonyos nyelvet beszélő ember-csoport nemzetet, azaz compact polgári társaságot képezzen, oda [...] az emberben magában rejlő istenadományi jog és szabadság kívántatik" — így polemizál 1844-ben, Széchenyi kétgarasos terve ellen irt 25
