László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 20. (Tata, 2014)
Balogh Csilla: Az avar kori gúlacsüngős fülbevalók
BALOGH CSILLA köthető, a tágabb leletkörnyezet (1. és 3. langobard sír, a szórványok között lévő szögletes, profilált keretű, áttört díszű, pajzstestű bizánci csatok analógiái119) alapján ezt a darabot akár közvetlenül az avar kor elé is keltezhetjük, de kronológiai helyzetének felső határát a 6. század legvégénél későbbre biztosan nem tehetjük. Az öntött gúlacsüngős fülbevalók készítési technológiája A fülbevalók mikroszkópos és egyéb metallurgiai vizsgálatának hiányában a következőkben csak a szabad szemmel is tanulmányozható részletekről esik szó, nagyjából az előállítás egyes lépéseinek sorrendjében. A későbbiekben műszeres és természettudományos vizsgálatok pontosíthatják a leírtakat. A fülbevalók összetett alapformájának kialakítása legegyszerűbben kéttagú formában való öntéssel történhetett,120 a tömör és az üvegberakásos példányoknál is ezt az eljárást valószínűsíthetjük. Az áttört öntvények előállítása ezeknél összetettebb munkafolyamatokat igényelhetett, a bonyolultabb forma miatt a viaszveszejtéses öntéstechnika is szóba jöhet.121 Talán épp ennek a technikának köszönhető — az előállítás időigényes és minden darabhoz új formát kell készíteni — az igen kevés darabszám, így sorozatgyártásukra nem volt mód.122 Az öntés után az öntési varratok eltávolítására és a hibák, egyenetlenségek javítására kerülhetett sor. Egyes daraboknál a gúla éleinek gyöngysorral (3. kép 2-3; 2. tábla 1, 3, 5-7) vagy rövid, rovátkolással történő tagolása (3. kép 1, 5; 2. tábla 2, 4, 8-9, 12) már az öntés során kialakult, amelyet utólagos véséssel igazíthattak, csinosíthattak. Ugyanakkor egyes daraboknál, mint a fenéki vagy a solti áttört függőnél (3. kép 4; 2. tábla 10,12) a gúla fedlapjának pereménél jelentkező rovátkolást csak utólag alakították ki, valószínűleg véséssel. 119 SCHULZE-DÖRRLAMM 2002,146-156, Chronologietabelle Typ D1-D3. 120 A két- vagy többrészes formába öntés technikai leírására lásd: LÁSZLÓ 1970, 88; HEINRICH-TAMÁSKA 2002, 247. Thorsten Capelle és Hayo Vierck szerint a népvándorlás és a kora középkori Európában ez az öntési technika dominált a viaszveszejtéses eljárással szemben. (CAPELLE-VIERCK1971,89-90.) Birgit Bühler a bonyolultabb felületű tárgyak öntésénél ezt a technikát feltételezte. (BÜHLER 1999, 442.) A technika leírását lásd: HEINRICH-TAMÁSKA 2002, 248-249; az ezzel kapcsolatos elméleti és kísérleti rekonstrukciókról: BÜHLER 1999, 430; AUFLEGER 1996, 621. 122 Vö.: GOLDMANN 1985,56. 123 Az alapüveghez használt színezékekről lásd: HEINRICH-TAMÁSKA 2006, 142, 1. táblázat. A zöld üveg-A fülbevalók jellegzetes pont-kör díszítését utólagosan poncoló vagy fúró alkalmazásával készítették. Ez az antik motívum kedvelt a bizánci ötvöskészítményeken (csatok, veretek), de a csont és szarufaragványokon (fésűk, tarsolyzárók) is gyakori. Az inkrusztációval díszített függőknél a zöld vagy színtelen üvegberakások drága- vagy féldrágakövek imitációjának tarthatók: a zöld a smaragd, aventurin vagy a jade, míg a fehér a hegyikristály vagy a holdkő hatását kelti. Míg kék és zöld színű kőberakásra az avar anyagban nincsen példa, addig e két szín és árnyalatai fordulnak elő leggyakrabban az üvegberakásos tárgyakon.123 A gyakori és kedvelt piros gránát (almandin) berakáshoz hasonló színű üvegbetétre alig találunk példát a korai anyagban.124 A fülbevalókon a foglalatok bemélyednek. Technológiai szempontból egyrekeszes technikáról van szó, amelyet a kutatás bizánci eredetűnek tart.125 Az üvegberakás az ornamentika része, azzal egy közös kompozíciót alkot.126 Az üvegberakásos darabok között a csanádpalotai, a potzneusiedli függőkből részben kihullottak az üvegbetétek, s ez teszi lehetővé a berakás számára kialakított fészek tanulmányozását. Ezeken kívül még a kiskőrösi fülbevalók esetében nyílt lehetőség az üvegbetét befoglalásának vizsgálatára. A gúlák oldalainak közepén elhelyezkedő foglalatok függőleges fallal, viszonylag mélyen süllyedtek az oldallapokba. (6. kép 1-2, 4) Ezeknél már az öntés során kialakították a foglalat helyét (a formában), s utólag legfeljebb finomították, az üveglap biztonságosabb befogadására alkalmasabbá tették a felületet fúrással, véséssel.127 Az eddig ismert tíz öntött, tömör gúlacsüngős fülbevaló közül hét aranyozott. Az elkallódott pusztaszentegyházi-dűlői függőpár bevonatára vonatkozóan nincs adatunk, a kiskőrösi és a csanádpalotai kopott példányokon aranyozás nyoma nem fedezhető fel. berakás a pannoniai langobard anyagban is rendkívül ritka, mindössze a rácalmási (BÓNA i960,167.) és a bezenyi (BÓNA 1956, 192. XLIV. tábla) temetők korongfibuláin található meg. 124 Keszthely-Fenékpuszta, Horreum, 4. sír. (HEINRICHTAMÁSKA 2006, 35. j) 125 WERNER 1984,20. Heinrich-Tamáska Orsolya által körülírt 3. csoport. Vö.: HEINRICH-TAMÁSKA 2006,139. 127 A poysdorfi langobard ötvössírból származó S-fibula öntőmintája jól illusztrálja azt, hogy a foglalatok alakját és méretét már az öntőmintán kialakították. A madáralakok szemei az öntés utáni, de még a foglalatok kimélyítése előtti tömör állapotot mutatják. (ARRHENIUS 1985, 77-78. 82. ábra) Ugyanilyen tömör foglalatok figyelhetők meg a mohácsi langobard temető 2. sírjának fibuláján. (KISS-NEMESKÉRY 1964, 8. kép 8.) 102
