László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 20. (Tata, 2014)
Balogh Csilla: Az avar kori gúlacsüngős fülbevalók
AZ AVAR KORI GÚLACSÜNGŐS FÜLBEVALÓK 6. kép: Üvegberakások technikai részletei: 1. Kiskőrös- Pohibúj-Mackó-dűlő, 8. sír; 2. Bugac-Felsőmonostor, Csitári-tanya, szórvány; 3. Oroszlány-Borbálatelep, 40. sír; 4. Csanádpalota-országhatár (M43 56. lh.), szórvány Abb. 6: Technische Details der Glaseinlagen: 1. Kiskőrös- Pohibúj-Mackó-dülő, Grab 8; 2. Bugac-Felsőmonostor, Csitári-tanya, Streufund; 3. Oroszlány-Borbálatelep, Grab 40; 4. Csanádpalota-Staatsgrenze (M43 FO. 56), Streufund A kora avar kori anyagban a kő- és üvegberakásokkal főként arany, ritkábban ezüst tárgyaknál találkozunk, az öntött darabok döntő többsége fogazással díszített, és szinte mindegyikénél megtaláljuk az aranyozást: vagyis a nemesfém felület (vagy annak utánzata bevonással) és az inkrusztáció szoros összetartozása mutatható ki. A kora avar kori anyagban öntött, aranyozott bronztárgyak (főként fogazásosak) a Dunántúlon és a Duna-Tisza közének északi felében fordulnak elő, aranyozott ezüstök viszont csak a Dunántúlon. A Tiszántúl korai anyagából ezek hiányoznak. Ebbe a területi szóródásba jól beleillik az öntött, tömör, üvegberakásos gúlacsüngős fülbevalók területi elhelyezkedése. A kora avar kori tárgyakon az aranyozás valószínűleg minden esetben tűzi aranyozás.128 Theofilus Prespytertől maradt ránk e technológia leírása is: az aranyamalgámból és higanyból álló pasztaszerű kenőét felvitték a felületre, majd a tárgyat felhevítve a felesleges higany elpárolgott.129 A felületet ezután felpolírozták, fényesítették. Ez alapján biztos, hogy a fülbevalók aranyozását az üvegbetét beillesztése előtt végezték el, mert a hevítést az üvegbetétek már nem bírták volna el. A gúlacsüngős fülbevalókba berakott üveglapok síkfelületűek; függetlenül a foglalás módjától a kő- és üvegberakásos technikáknál a 6. századi Európában ez volt a meghatározó.130 A facettált, vagyis minden oldalukon síklapú, 1-1,5 mm vastagságú üvegberakások szilárd, formázott állapotban kerültek a foglalatba. Különösen az oroszlányi és a kiskőrösi fülbevalók üvegbetéteinek egyenetlen oldalsíklapján látszódik, hogy az üveglapból feltehetően karcolásos-töréses technikával vágták kellő méretre a betéteket: azaz egy a formára vágandó anyagnál keményebb (az üveg esetében kvarc, esetleg gyémánt131) anyaggal rajzolták ki a kívánt formát. A tanulmányozható példányok egyenetlenségei egyértelműen kizárják üvegcsiszoló műhelyből való származásukat.132 A Kiskőrös-Pohibúj-Mackó-dűlő 8. sírnál és a csanádpalotai szórvány fülbevalóknál egyértelműen meg lehet figyelni, hogy az üveglapokat tenaxal rögzítették, annak szürkéssárga, repedezett nyomai a foglalat fala és az üvegbetét között keletkezett hézagoknál jól láthatók.133 Szabad szemmel nem sikerült megállapítani, hogy a tenax és az üveglap közé került-e alátétfólia vagy sem, ez pedig a műhelyhagyomány szempontjából kulcsfontosságú lenne, ugyanis míg az alátétfóliás berakással díszített darabok Meroving-hatást tükröznek,134 a fólia nélküli, lapos berakásos daraboknál antik-bizánci hagyomány feltételezhető.13'1 128 Legtöbbször sikerül a higany tartalmat is kimutatni. (KÖLTŐ 1982,16.) 129 BREPOHL 1987,116. Kap. 38. Részletesebb technológiai leírása: HEINRICH-TAMÁSKA 2002,258-259. 130 HORVÁTH 2006,51. 131 A gyémánt szerszámként való alkalmazásáról már Plinius is megemlékezik Természetrajzában: „Ha szerencsésen sikerül a gyémántot széttörni, olyan kis szemekre hullik szét, hogy látni alig lehet. Ezeket a kőmetszők összeszedik, vasba foglalják és nincs az a kemény anyag, amit könnyedén ki ne vésnének vele.” (Plinius XXXVII. könyv XV. 60.) (DARAB-GESZTELYI 2001, , 320 132 Ezzel szemben Horváth Eszter a várpalotai langobard temető fibuláin lévő gránátberakások vizsgálata során arra a megállapításra jutott, hogy méretük szinte szabványos, oldalaik tökéletes síkokkal határoltak, feltehetően speciális kőcsiszoló műhelyben alakították ki őket, ahonnan kereskedelmi úton juthattak a felhasználóhoz. (HORVÁTH 2006, 52) A 6. században leginkább a Mediterráneumban feltételezik antik hagyományú csiszolóközpontok működését. (ARRHENIUS 1985, 123) A kora középkori Európa kőcsiszoló műhelyeiről: ARRHENIUS 1985, 97-98. 133 A tenax készítéséről, tulajdonságairól Theophilus Presbyter „A különféle mesterségekről” című munkájában részletes beszámolt. (BREPOHL 1987, 167-168) A tenax összetételéről: ARRHENIUS 1984, 30-34. 134 HEINRICH-TAMÁSKA 2006,148. 135 BÁLINT 1995, 83. Bálint Marianna inkább sztyeppéi kapcsolatokra gondolt. (BÁLINT2000,125-134.) ЮЗ
