Fülöp Éva Mária - László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 18. (Tata, 2012)
Kemecsi Lajos: Tat-tóvárosi női hagyatéki leltárak elemzése (Esettanulmány)
Kemecsi Lajos 156 darab 1768 és 1846 között keletkezett leltár8 között megőrződött 27 darab női inventárium alkotja.9 A leltárak többsége rendkívül rövid (1-2 lapos terjedelmű), de fönnmaradt kivételesen terjedelmes és részletes inventárium is.10 11 A földrajzi helyzete a török korban végvárrá tette Tatát. Ennek következtében lakossága felduzzadt az idemenekülőkkel, de egyben a török támadásának is ki volt téve. 1727-től az uradalmat megvásárló Eszterházy-család lakóhelye, uradalmi központ. Bácskai Vera soktényezős klasszifikációs kísérlete másodrendű kereskedelmi központként jellemzi Tata-Tóvárost." Tata uradalmi központ jellege mellett elsősorban fejlett kézműiparának köszönhette térségi centrum szerepét. A mezővárosok egy kiterjedtebb táj piacközpontjaként működtek. Népességüket tekintve kisvárosok voltak a települések. Az 1763-64-ből származó összeírás szerint Tatán, Váralján és Tóvároson összesen 3986-án laktak.12 Igaz, hogy a spontán és szervezett betelepítésnek, a népszaporulat növekedésének köszönhetően a mezővárosok lakossága a II. József uralkodása idején (1784- 87) zajlott népszámlálás adatai szerint közel megkétszereződött (7324 fő).13 A helyi összeírások alapján megállapítható, hogy a központi és a helyi igazgatásnak a 19. század első felében sem sikerült megbízhatóan nyomon követnie a népesség változását. A valós számok megállapítása sem a városnak, sem az uradalomnak nem volt fontos. A megyei igazgatás pedig nem óhajtotta a népszámlálást. A reformmozgalommal megjelent az ország megismerésének igénye, de Fényes Elek is csak a rendelkezésre álló gyenge minőségű adatokat használhatta fel. Az 1785. évi első és az 1850-51-ben végrehajtott katonai célú népszámlálás között nincs szilárd adatunk a népességről. Elemzésünk szempontjából lényeges, hogy a mezővárosok társadalma egyértelműen elválik a környező falvakétól, azokénál sokszínűbb. Az egyértelmű, hogy a tataiak és tóvárosiak mindenkor megkülönböztették magukat a falusiaktól, s nem tekintették magukat parasztnak. A társadalom helyzetét az önkormányzat jellege, kiterjedtsége is meghatározza. Az oppidumok Az iratanyag összes terjedelme 1002 oldal. A női leltárak terjedelme azonban csak 161 oldal. 9 Az inventárium gyűjtemény tatai vonatkozású anyagai a MOL TEL P. 210. Birtokigazgatási iratok, úriszéki jegyzőkönyvek és községi iratok között szerepelnek. (Vö.: KEMECSI 2004, KEMECSI 2006.) 10 Például Vattbergi Lenner Franciska, Kráner Mátyás özvegye hagyatékának becsűje és árverése. NMIGy 1287. sz, amely 25 oldalnyi. A leltárak között 4 darab olyan irat maradt fönn, amelyben a férj és feleség hagyatéka együttesen szerepel, megnehezítve az elkülönítését a női tulajdonlású tárgyaknak. 11 BÁCSKAI-NAGY 1984,147. 12 KRING1937, 397-13 KÖRMENDI 1984,13. Indokolt a forrás értékeléséhez tisztázni, hogy II. József nem a mai értelemben ismert mindenkor tágabb jogkörökkel bírtak a falvaknál. A fennmaradt iratok azt mutatják, hogy polgári ügyekben a városi elöljáróságok a század végéig igen széles jogkörrel bírtak. A rendi társadalomban, 1848 előtt, az emberek társadalmi helyzetének alapvető meghatározója volt a rendi jogállás. A falvak, mezővárosok társadalmával foglalkozó irodalomra jellemző, hogy a források által használt csoportokat egy az egyben modern társadalomtörténeti vagy szociológiai fogalomként értelmezi.14 Egy makroszintű szerkezetben Tata és Tóváros lakói úrbéres jobbágyok, parasztok, ám helyi szinten számos besorolhatatlan élethelyzettel találkozunk. A helyi társadalom túlnyomó többsége számára a földesúrhoz fűződő, leginkább azonban az úrbéres viszonyt jelentette. Az úrbéri rendelet nyomán végrehajtott rendezés házas és házatlan zsellérként határozta meg Tata és Tóváros mezővárosok lakóinak jogállását.15 A városok gazdasági tevékenységét a földesúr saját érdekét felismerve kevéssé korlátozta, sőt a kézműipart iparosok telepítésével elő is mozdította. A mezővárosi zsellér pozíció az esetek többségében segíthette a piacosodás tendenciáit, a felhalmozás nem agrárformáit. A mezővárosi népesség jogállását tekintve nemesekre és adófizetőkre, más szempontból úrbéresekre és uradalmi alkalmazottakra osztható fel. Az uradalom szolgálatában álló cselédség legtöbbször sem adófizető, sem pedig úrbéres nem volt. Az utóbbi két évtizedben a nemzetközi tapasztalatokat is hasznosító hazai kutatás korábbi vizsgálatok eredményeire építhetett, a hagyatéki leltárak terén. írásomnak nem célja a szerteágazó kutatási lehetőségek és irányok számbavétele.16 Mindössze utalok a legeredményesebb intenzív lokális kutatások gazdag eredményeire: Benda Gyula keszthelyi, Kocsis Gyula ceglédi vagy Granasztói Péter kiskunhalasi feldolgozásaira.1 Az elmúlt években az inventáriumkutatás irányai részben módosultak. A mezővárosi tárgyi kultúra kutatása mellett a városi polgárság viszonyanépszámlálást akart tartani, hanem egy állandó népesség-nyilvántartó rendszer felállítására tett kísérletet. Az összeírásokat minden évben meg kellett volna ismételni, a rendszer „karbantartása” érdekében, de erre végül csak 1784-85-ben, 1786-ban és 1787-ben került sor. Ezután a török háború elvonta a kapacitásokat és a figyelmet. A józsefi összeírások kifejezetten katonai célt szolgáltak. (Vö.: BENDA 2008, 103.) 14 BENDA 2008, 48-49. 15 Lásd az 1. függelékben szereplő fölsorolását a vonatkozó leltáraknak. 16 Vö.: KEMECSI 2002. 17 BENDA 1988; BENDA 1995; BENDA 2005; KOCSIS 1988; KOCSIS 1993; KOCSIS 1997; GRANASZTÓI 1998; GRANASZTÓI 2000; GRANASZTÓI 2008; GRANSZTÓI2010. 160
