Fülöp Éva Mária - László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 18. (Tata, 2012)
Kemecsi Lajos: Tat-tóvárosi női hagyatéki leltárak elemzése (Esettanulmány)
Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 18. (2012) 159-170. Tata-tóvárosi női hagyatéki leltárak elemzése (Esettanulmány) Kemecsi Lajos A hétköznapok története iránt érdeklődő kutatók elsősorban az elmúlt korokban élt emberek által hátrahagyott nyomokból tudnak következtetni jellemző életmódjukra, életútjukra. Tanulmányomban elsősorban a hagyatéki és más vagyonleltárak által megőrzött adatok felhasználhatóságát kívánom érzékeltetni. A következtetéseket dunántúli mezővárosok (testvér települések) - Tata és Tóváros -, 18-19. századi hagyatéki iratai közül hozott példákkal pontosítom. Az esettanulmány a tatai és tóvárosi női hagyatéki leltárak, inventáriumok sajátosságainak feltárására fókuszál.1 2 Minden szaktudomány történetében kimutatható bizonyos „divatok”, előtérbe kerülő irányzatok s különösen, hogy stílszerűen fogalmazzak, „trendi témák” hullámzása." Ez elsősorban a tematika terén, s csupán kisebb mértékben az alkalmazott módszertanban tapintható ki érzékletesen. Kiválóan kutathatóak a különböző források historiográfiai alkalmazottságának, a kánon részévé válásának folyamatai is. Újszerű felhasználási megoldásokra, esetleg korábban csak egyetlen szempontból értékelt forrástípusok szélesebb körű bevonására ciklikusan történnek kísérletek a magyar szaktudományban. Egyes forráscsoportok szinte időről időre reflektorfénybe kerülve reneszánszukat élik, míg mások hosszabbrövidebb időre háttérbe kerülnek. Természetes, hogy az ilyen, tudomány és kutatástörténeti formációs folyamatok nem függetlenek a kutatók személyes vonatkozásaitól sem. Egy egész tudományos életmű épülhet egy jól felhasználható forrástípus szerteágazó feldolgozására, különböző alkalmazási aspektusainak bemutatására. A magyar néprajztudomány által alkalmazott források között már az 1930-as évektől kiemelt szerepe volt az írásos történeti/levéltári dokumentumoknak. Győrffy István „Cifraszűr” című monográfiája kiemelkedő példája a történeti-néprajzi kutatásnak.3 Ennek az irányzatnak következetes követője 1 Célzottan női hagyatéki leltárak elemzését korábban Szűcs Judit végezte el 19. század közepére vonatkozó csongrádi dokumentumokra építve. (SZŰCS 1995.) 2 Nyilvánvalóan nem lehet célja a tanulmánynak a női tematika historiográfiájának mégoly tömör vizsgálata sem. Pusztán utalni kívánok arra, hogy míg például a nők európai középkori helyzetének értő és alapos monográfiája már magyar nyelven is olvasható (SHULAMITH 2004.), az újkori átalakulásban betöltött szerepük súlyának megfelelő értékelése még várat magára. 3 GYŐRFFY 1930. Tálasi István volt, aki az elméleti és terepmunkák áttekintését, módszertanát is összefoglalta 1946-ban.4 Tálasi István tanítványait és munkatársait is ebbe az irányba terelte és segítette, iskolát teremtett a történeti néprajz vizsgálatában. A néprajzkutatóknak a szaktudomány sajátos forrásviszonyai miatt elsőrendű jelentőségűek voltak és maradtak a levéltári, történeti források.5 A hazai néprajztudomány a kézművesség kutatásának korai évtizedeit leszámítva kiemelt jelentőséggel tekintett a témára.1' A különböző forrásfeltárásokat, illetve forrásfeldolgozási megoldásokat az utóbbi évtizedekben hatalmas menynyiségben folytatták a szaktudomány művelői. A boszorkányperek, az árszabások, céhemlékek archív anyagai tucatnyi kötetben jelentek meg. Szintén kiemelkedő mennyiségben publikáltak a kutatók szőlőhegyi szabályzatokat, hegytörvényeket, szerződéseket. Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek sokoldalúan felhasználható forráscsoportja is hozzáférhetővé vált. Évtizedekig elsősorban a céhes hagyományok feltárására fókuszálva formálódtak a kutatások, s a levéltári forrásokat is ezen tematika jegyében vonták be fokozatosan az elemzésekbe. Némileg általánosítva viszont megállapítható, hogy a magyarországi köznép a 18-19. században még alig őrizte meg vagy foglalta rendszerbe élete vonatkozó dokumentumait. Ritkán őrizték meg az iparosok által készített berendezési tárgyak számláit; ingóságaikról legfeljebb házasodáskor vagy még inkább halálukkor kaphat a kutató felvilágosítást.7 Az életmód, az egykori életvilágok kutatásában a végrendeletek, móringlevelek mellett a hagyatéki leltárak alkotják a legfontosabb forráscsoportot. Ennek megfelelően hangsúlyozom, hogy nem egy teljesen ismeretlen, terra incognita felfedezését céloztam meg, inkább a már több évtizede is sikeresen alkalmazott forrástípus áttekintő feltárásának sokrétű esélyeit kívánom hangsúlyozni. Az elemzés alapját a mai Tata három elődtelepüléséről (Tóváros, Tata, Váralja) származó összesen 4 TÁLASI 1946. 5 Ezek jelentőségére a MTA Néprajzi Kutatóintézetének Történeti Osztálya és a Magyar Néprajzi Társaság közös szervezésében lebonyolított két napos tanácskozás több előadása is felhívta a figyelmet 2006. február 23-24-én. (FÜLEMILE-KISS 2008; vö.: SZULOVSZKY 2010,16.) 6 Vö.: SZULOVSZKY2005, 27-40. Az inventáriumok gazdagon felhasználható forrásaira például: KEMECSI 2003. A paraszti öröklésre vonatkozóan összefoglalóan: SZILÁGYI 2000. Esettanulmányként: KOCSIS 2010. 159
