Fülöp Éva Mária - László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 16. (Tata, 2011)
Horváth István: A népi építészet átalakulása a 20. század második felében. Egy dunántúli példa
A NÉPI ÉPÍTÉSZET ÁTALAKULÁSA A 20. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN 3. kép: Jellegzetes újtelepi lakóház homlokzati és alaprajzi terve 1949-ből (KEMÖLIV/960, A tatai járás főjegyzőjének iratai, 2641,2642.) Fig. 3: Facade and ground plan of a typical house in Újtelep (KEMÖL IV/960, A tatai járás főjegyzőjének iratai, 2641, 2642.) böző hajlíkok, tanyák13 teljesen a községbeli lakóház mintáját követték, annak egyszerűbb kivitelezésű változatai voltak. A leírt folyamatok a 19. század második felében indultak meg, és egyre gyorsuló ütemben terjedtek el Kocson a következő évszázad első felében. A változások számos ponton átformálták a kocsi családok életmódját, lakás- és térhasználatát. A lakóházak alaprajzi beosztása azonban nem változott, maradtak az újkorban kialakult háromosztatú formánál. Ez nagyrészt determinálta a főbb szerkezeti elemek és az épületek külső megjelenésének folytonosságát korszakokon át, és biztosította azt, hogy a falu- és utcakép továbbra is egységes maradjon. Az eddigiekben leírt, Kocs hagyományos építkezését taglaló sorok kívánták bemutatni a falu építészeti múltját a 1930-as évek végéig. A kollektivizálás előtti Kocs nem az évszázados változatlanság képét mutatta, látható, hogy az általános - vagy legalábbis az Észak-Dunántúl polgárosodó falvaira jellemző - tendenciáknak megfelelően a falu lakóházai, ha lassan is, de folyamatosan változtak, a század második felét jellemző gyökeres átalakulás ezeket a folyamatokat - mint látni fogjuk - részben felerősítette, felgyorsította, részben eltorzította és teljesen új irányba terelte. A második világháború utolsó hónapjaiban Kocs és környéke is harci cselekmények színtere lett, ennek következtében a lakóházak közel kétharmada valamilyen mértékben megsérült.14 A háborút követő esztendőkben túlnyomó részüket helyreállították. A felújítás során a korábbi tendenciák érvényesültek, tehát a házak alaprajzi beosztásán nem változtattak, ellenben - akik tehették - vályog helyett már 13 Kocs a török hódítás után a környékbeli falvak pusztulása miatt a Dunántúlon igen ritka, az alföldihez hasonló nagy határral rendelkezett. Az 1863-ban végrehajtott tagosítás lehetővé tette tanyák létesítését a falutól távolabbi határrészeken. A 20. század első felében egyre több helyen égetett téglát, nád helyett cserepet használtak. Kocs ún. újtelepi részén viszont, ahol a földosztás révén házhelyhez jutott szegényparasztok, mezőgazdasági munkások és volt cselédek állami segítséggel építkeztek, már az 1940-es évek második felében is merőben más stílus érvényesült. Ezen egységes tervek szerint készült tornácos házaknál is megtartották alapvetően a hármas tagolódást, de a középső helyiséget, a konyhát további három részre osztották, a tulajdonképpeni konyhán kívül itt kapott helyet egy kis alapterületű kamra, valamint egy fürdőszoba. Ez utóbbi helyiség nyilván az építésügyi szabályozás miatt került kialakításra, de sokáig - vezetékes víz hiányában - nem használták/ használhatták eredeti rendeltetésének megfelelően. A hagyományos elrendezésben kamraként használt hátsó helyiséget pedig szobának tervezték, de a család gazdálkodásától függően számos helyen továbbra is tárolóhelyként funkcionált. Kívülről a legszembetűnőbb változást a korábban ismeretlen gyári nyílászárók alkalmazása jelentette, főleg az utcafronton beépített, nagy felületű, háromosztatú ablakok. Az utca felőli rövid oldalon a Kocson korábban szinte ismeretlen kontyolt tetőt alkalmazták, legtöbbször pala-, ritkábban cserépfedéssel, a túlsó végén azonban nem, meghagyva ezzel a lehetőséget arra, hogy igény esetén további melléképületeket építsenek hozzá anélkül, hogy annak a lakóházhoz nem illő toldalékjellege lenne. (3. kép) Érdekes módon a falu régi utcáiban nem építettek ilyen megjelenésű házakat, az építkezők inkább a nagygazdák korábban épült házait tekintették mintának, ezzel egyúttal jelezni is kívánták elkülönülésüket a földosztás után házhelyhez jutott „újgaztöbb tucatnyi család választotta a tanyai életformát, de sokan közülük a faluban is fenntartottak egy kisebb házat, a többiek csak nagyobb ünnepeken, vásárok alkalmával vagy ügyintézés miatt látogattak a faluba. 14 KSH 1952,249. 153
