Fülöp Éva Mária - László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 16. (Tata, 2011)
Soós István: A Habsburgok és a bécsi udvar Tatán (1809. augusztus 22 - november 21.) (Adalékok Tata történetéhez)
A Habsburgok és a bécsi udvar Tatán I. Ferenc szintén ezen a véleményen volt. A háborús párt tagjai elutasító választ akartak I. Napóleonnak küldeni, ez azonban felért volna egy hadüzenettel. Ezt tehát nem kockáztathatták meg. Ezért azt ajánlották, hogy a császár és király egy ellenjavaslatot tegyen I. Napóleonnak. A nádor a személyes találkozást ajánlotta felséges bátyja és a francia császár között. Ezt azonban a Habsburg uralkodó elvetette. Végül I. Ferenc megírta levelét I. Napóleonnak, amelyben a Habsburg Birodalom területi változásait illetően alkuajánlatot tett neki. A nádor ezt követően arról igyekezett meggyőzni I. Ferencet, hogy a háború kitörése és Habsburg szempontból szerencsétlen kimenetele a birodalom megsemmisülését s az uralkodó ház végét jelentené. Tehát, amennyiben a francia császár választ adna I. Ferenc levelére, jó lesz az abban foglaltakat megfontolás tárgyává tenni, különös tekintettel a birodalom és a benne élő 20 000 000 ember sorsára. I. Ferenc kedvetlenül és kelletlenül hallgatta meg öccsének intő szavait.40 Az uralkodó a nádorral a szóban forgó tárgyról folytatott beszélgetése során ismételten hangot adott annak a véleményének, hogy Berthier propozícióját nem szabad elfogadni, mivel az országainak sok nyomorúságot okozna. A nádor viszont úgy vélte, amennyiben elutasítják a francia javaslatot, egyidejűleg terjesszék elő a béke megkötésére vonatkozó kívánságot is. I. Ferenc figyelmen kívül hagyva a nádor álláspontját azt az utasítást adta Lichtenstein hercegnek, hogy a franciáknak adandó válaszban vesse el a fegyverszünet meghosszabbításának gondolatát. Az uralkodó külügyminiszterét, Philipp von Stadion grófot is Tatára hívatta a további teendők megtárgyalása végett. Stadion még aznap meg is érkezett a császári főhadiszállásra.41 Időközben a nádor levélben tudósította János főherceget a prímás haláláról és a tatai főhadiszállás hangulatáról, különös tekintettel az ellene irányuló áskálódásokról: „A szegény prímás, mint tudod, e hónap másodikán meghalt, mert nem ismerték fel a betegségét és nem adták be neki időben a szükséges gyógyszereket; ez egy pótolhatatlan veszteség ebben a pillanatban mind az állam, mind számunkra, mind pedig nekem. Benne egy igaz barátot veszítettem, a császárnál diabolus rotae-mat, és mivel nem lehetek mindig ott [ti. Tatán], úgy meghalt vele észrevételeink és javaslataink bírálója, illetve követője. Ebben a pillanatban valóban nagyon nehéz, mert itt azt veszem észre, nagyon rossz néven veszik, hogy állandóan itt ülök s világosan értésemre adták: tartsam 40 DOMANOVSZKY 1935, 657-665; vő. erről még: DOMANOVSZKY 1935, 673. (1809. szeptember 11.); DOMANOVSZKY 1944, 290-292. 41 DOMANOVSZKY 1935, 656-658. i 42 DOMANOVSZKY 1991, 115. (Kisbér, 1809. szeptember 6.); vő. erről még: DOMANOVSZKY 1935, 666. (1809. szeptember 7.) egy ideig távol magamat, hogy el ne zavarjanak.”42 János főherceg megértő és együtt érző levélben válaszolt bátyjának:,Végre hallok ismét valami újat; nálunk minden a régi módon zajlik, hosszú ideig nem tudni meg semmit, azután pedig olyan sokat, hogy hetekig elég. A prímás halála, leszámítva azt, hogy jó, kiváló ember volt, mély seb számunkra, mivel vele az ügyek állandó intézője veszett el; kittek kell most a császárnál őt pótolni, ugyanolyan szabad szellemiséggel és ugyanolyan bizalommal. Amikor értesültem a haláláról, igencsak elszomorodtam, mivel a négy Tatán eltöltött nap eléggé megtanított arra, hogy nekünk most két ellenség ellen kell harcolnunk, ófranciák és az ármányt szövők, a fondorkodók ellen [...]. Ha a császárné is kidől, megtudjuk, mi vár majd bennünket és az elmúlt tíz nap alatt, amikor mi egymástól távol és izoláltan éltünk, ismét befog következni, mintsem inkább létrejöjjön a családban az egység, amelyről többet mondani Neked itt felesleges. Te jobban ismered a dolgok állását és az embereket mint én, hogy az ember nem szívesen látná, hogy gyakrabban jössz Tatára, ezt én természetesnek és zsenírtnek tartom. Bizonyos emberek nem tudnak oly szabadon a zavarosban halászni, ez azonban nem baj, és ha nem lennék olyan messze, mivel a hírnökök 3x24 óráig utaznak, úgy gyakrabbanjönnék.”43 I. Napóleon ragaszkodott a fegyverszünet október i-jéig terjedő meghosszabbításához. Ez ismét megosztotta a tatai pártokat. I. Ferenc mereven kitartott korábbi álláspontja mellett, és meg akarta várni a francia császár válaszát, s azt követően békekötésre, valamint a francia csapatok kivonására akarta felszólítani a francia császárt.44 A politikai csatározások tehát nem jutottak nyugvópontra. A császárné különösen ellenezte a megegyezést a francia császárral, különösen pedig a személyes találkozást férje és I. Napóleon között.45 Az uralkodót és környezetének tagjait, köztük a nádort is, közben egyre inkább nyugtalanította Mária Ludovika egészségi és lelki állapota. A nádor a hivatalos ügyek intézése mellett gyakran időt szakított arra is, hogy a bátyja halála miatt vigasztalhatatlan kedélybeteg császárnét meglátogassa. A már két napja ágyban fekvő Mária Ludovika alig beszélt, de a nádor szerint állapota javult.46 Szeptember 5-én ismét felkereste a császárnét, aki ugyan már felkelt betegágyából, de igen nyugtalanul és idegesen viselkedett. A nádor úgy vélte, hogy az uralkodó és fivére, Ferenc elégedetlensége rossz hatással volt az ingerült 43 DOMANOVSZKY 1991,116-117. (1809. szeptember 9.) 44 DOMANOVSZKY 1935, 675-676; DOMANOVSZKY 1991, 119-122 (Kisbér, 1809. szeptember 20.); DOMANOVSZKY 1944, 292. 43 DOMANOVSZKY 1935, 677-678; DOMANOVSZKY 1944,293. 46 DOMANOVSZKY 1935, 657. IO3
