Fülöp Éva Mária – László János szerk.: Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 15. (Tata, 2009)

Fatuska János: Tata újranépesítése 16O8-ban

FATUSKA JÁNOS 4 ökörhöz két ember kell (szántó+ostoros), 6 ökörhöz 3 ember (egy fogta az ekét, a második hajtotta az ökröket, a harmadik vezette az első pár ökröt, utóbbi el is maradhatott, ha az ökrök jól be voltak tanítva).

11

J A gabona hagyományos sarlós aratása mellett Magyarországon a 15. században megjelent a kasza használata, mely az Alföldön a 16. századi dézsmajegyzékek szerint ekkorra már általánossá vált.

11

3 A kaszás aratás innen terjedt az ország más részei, így a Dunántúl felé is, az eszközváltás azonban csak a 18. századra fejeződött be. Föltételezhetően Tatán ekkoriban sarlóval arattak, s a kasza használata - hasonlóan más vidékekhez - legfeljebb még csak a tavaszi gabona vágásánál jelent meg. Az intenzívebb rendszer gyors elterjedését a gabona dekonjunktúrája amúgy sem indokolta. A learatott és behordott gabonát (egyes kivételektől eltekintve) nem csépelték, hanem nyomtatták, mint ezt a csűrök hiánya is mutatja. A nyomtatást (későbbi néprajzi analógiák szerint) 4 lóval"

4 végezték, mely esetenként szintén az egyes gazdaságok közötti együttműködést feltételezte. A megtisztított terményt a házak előtt elhelyezett gabonás vermekben tárolták, mint ezt a 19. századig megfigyelhető gyakorlat bizonyítja. A 17. században a terméseredmények az elvetett mag függvényében a következők voltak: búza 1,8-4,4 (átlag 3,5), a rozs ennél valamivel jobb, az árpa átlagosan 3,8, de kiemelkedően jó évben 5-7, zab átlag 9, de rossz évben 2. A jó és rossz termésű évek számára az 1601-es és 1665ös soproni feljegyzésekből vannak adataink, eszerint ebben az időszakban a termés öt évben rossz, hatban bőséges és huszonkettőben jó volt." ' A növénytermesztés más ágait nézve olvashattuk, hogy a városban ekkor még csak elpusztult szőlők nyomai láthatók, számottevő szőlőművelésre, bortermelésre már csak a letelepedéstől az összeírásig terjedő rövid időszak miatt sem számíthatunk, bár a később érkezett bajiakról megjegyzi az urbárium, hogy ott is elpusztult szőlőhegy volt, de az új lakosok szorgalmasan azonnal szőlőtelepítésbe fogtak."" Ez ismét megerősíti a Protocollumban említetteket, miszerint a tataiak bizonytalanságban voltak ittmaradásuk lehetőségei felől." A kerti növénytermesztés is jelentős lehetett a város lakosságának élelmezésében, 17. századi feljegyzések szerint egy jobbágyparaszti gazdaság évente 150-200 kiló káposztát, ezenkívül "

2 BALASSA 1973, 489-491"3 TÁLASI 1974,218. 1,

4 Ismeretes volt a marhákkal történő nyomtatás is, de ha lehetett, ehhez a munkához mindig lovakat használtak, mert esetükben a nyomtató ágyásra hullott trágya sokkal könnyebben és eredményesen volt eltávolítható. 11

5 BlJZA 2003,107. "" MOL E156. UC Fasc. 60. N. 39.10. 11

7 BARÁTH 1930, 711-713. 11

8 BUZA 2003,108. 11

9 WELLMANN 1975, 716-717. jelentős mennyiségű hüvelyest, répát, hagymát és gyümölcsöt termelt. Kerti növényként ekkor jelent meg a kukorica is.

ll

K A művelési ágak között jelentős lehetett még a rétgazdálkodás, figyelembe véve, hogy a lakosoknak nem csupán saját állatállományuk részére kellett szénát biztosítani, hanem őket terhelte a töröknek szükséges mennyiség, valamint föltételezhetően a várbeli katonaság lóporciójának előteremtése is. Rétek és legelők a város és a város mellett elterülő puszták határában szinte korlátlanul álltak rendelkezésre. A város mezőgazdaságában egyértelmű az állattenyésztés dominanciája. A város házaihoz csatlakozva, esetenként a lakótelepüléstől elkülönülve, terültek el az egyes gazdák „akolkertjei", melyekben télen és éjszakára a kezes jószág: az igás- és fejősállat kapott helyet. Az akolkert eredetileg a jószág egybetartására szolgáló körülfutó árokból állt, partján a belőle kikerülő földből földhányást csináltak, azt idővel a jószág felgyűlő trágyájával is megrakták, esetleg tövissel is koszorúzták. A téli zimankós idő elleni födél az akolnak nem volt szükségképpeni tartozéka, de idővel többnyire kezdetleges ól is épült, az akloskert ólaskertté fejlődött. Az ólaskert töltötte be a gazdasági udvar szerepét: innen indultak ki a csupán csekély mértékben űzött földművelésre, az szolgált széna- és szalmarakodóul, a tél folyamán itt tartott jószág trágyájával kövérített földjéből gyakran veteményes kertnek is kihasítottak egy darabot. Az akol- vagy ólaskert „garád"-jának kapuja kifelé, a belső legelőre nyílt, ahol kora tavasztól késő őszig a kezes jószág kereste táplálékát.

11

9 A magyar királyság és Erdély 1640-es évekből származó, mintegy 32 ezer jobbágyháztartás adatait'" a tatai jószágállománnyal összehasonlítva, egy gazdaságra vetítve ez egyértelműen kiviláglik.

1"

1 (1. táblázat) Az összehasonlításból kiderül, hogy a tataiak az országos átlagnál jóval több ökröt tartottak. A tehenek száma pedig több mint kétszerese az országos átlagnak. A magyar szürke szarvasmarha magassági és súlybeli fejlődéséről már történt említés. Ez kifejezi azt az igényt, miszerint a tárgyalt korszakban a marhát elsősorban igavonóként és vágóállatként tartották. A tejtermelés kisebb fontossággal bírt, a szürkemarha tehene viszonylag kevés, mindössze 12

0 VÁRKONYI1987, 969. 12

1 Az urbárium végén, az összesítésben (MOL E 156. UC Fasc. 60. N. 39. 5.) megadott állatszám egyik állatfajta esetében sem egyezik az általam kiszámoltakkal. Itt minden bizonnyal az összeíró tévedéséről van szó. A pontosabb eredmény céljából az egyes családfőknél megadott állatszámokat adtam össze, ez bizonyára pontosabb eredményt hoz. Az egyes állatok száma (zárójelben az urbáriumban megadott szám): ökör 196 (206), tehén 293 (274), ló 90 (86), juh 1 518 (1 568), disznó 212 (203). 60