Fülöp Éva Mária – László János szerk.: Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 15. (Tata, 2009)
Fatuska János: Tata újranépesítése 16O8-ban
TATA ÚJRANÉPESÍTÉSE 160 8-BAN Állat Országos átlag Tatai átlag ökör 1,8 2,9 tehén 1,7 4,0 ló 0,5 1,5 juh 4,7 23,8 disznó 3,o 2,9 1. táblázat: Az állatállomány nagysága országos és tatai átlag szerint Tab. í: Die Größe des Viehbestandes nach Landes- und Totiser Durchschnitt átlagosan évi 900 liter tejet adott, 12 2 már amenynyiben egyáltalán fejték. A fő cél ugyanis a vágó- és vonómarha utánpótlása, a borjúnevelés volt. Ennek következtében a tehenek tejét főként a borjú táplálására fordították. 12 3 A Tatán tartott marhák száma - a fent ismertetett formában - biztosította a szükséges igaerőt, és bőven fedezte a tejszükségletet. Az ökrök és tehenek egy részét így minden bizonnyal göbölyként, hízómarhaként tartották. Ezek egy részével a város marhahús-szükségletét fedezték. A 17. századi mezővárosok mészárszékeinek adatai szerint évente átlag fejenként 60 kg marhahúst mértek ki, ami nem sok (családonként 1 ökör vagy tehén levágása) a jószágállományhoz viszonyítva. 12 4 így a marhák további része értékesítésre is kerülhetett. A hazai marhakivitel ugyan a 17. század során fokozatosan vesztett jelentőségéből. Míg a 16. század folyamán jó években 200 000 marhát is kivittek nyugatra, 1 5 a 16/17. század fordulóján az árak megtorpantak, majd zuhantak, a kivitt állatok száma 100 ooo-ről 60 ooo-re csökkent.'" 1650 előtt a bécsi hetivásárokra 43 620, 1651-ben már csak 28 107, 1652-ben 21 521 magyarországi marhát hajtottak föl. A német városok azonban továbbra is a magyarországi marha húsát tartották a legjobbnak. Már 1526-ban azt írták Augsburgban, hogy az ott forgalomba kerülő ökrök közül a magyarországiak a legkiválóbbak, „a lengyel és a magyar ökörhús közt nagy a különbség" Éppen ezért, hogy a mészárosok a közönséget be ne csaphassák, Augsburgban tilos volt másféle marhahúst árulni olyankor, amikor magyarországi marhát vágtak.^ Ajuhoknak az országos átlagot jóval felülmúló és a disznóknak azzal közel azonos száma a juhok (minden bizonnyal rackák) esetében bőséges alapanyagot biztosított a fejlődő tatai csapóiparnak, s húsuk fogyasztása (körülbelül az összes húsfogyasztás 5-10%-a), valamint tejük felhasználása (túró és sajt) révén, az itt valószínűsíthető úgynevezett bakonyi sertés állatokként átlagosan 25-25 kg húst és zsírt adó egyedeivel a szarvasmarha mellett fontos szerepetjátszott a város élelmezésében. Szentkereszthy 12 2 BUZA 2003,113. 12 3 PALÁDI-KOVÁCS 2001, 698. 12 4 MAKKAI1979, 260 12 5 ZIMÁNYI1987, 315. pusztult állapotúnak írja le a tatai tavakat. A lakosság élelmezésében azonban minden bizonnyal szerepet kapott a hal, hiszen ha nagyobb arányú húzott szerszámos halászatot nem is űztek, a szigonyozást, rekesztést (szégye, vejsze, varsa), borítóhálóval, vetőhálóval, merítőhálóval és a horgokkal gyakorolt halászatot igen. A lakosság élelmezésében fontos szerepe volt még a bornak és a sörnek is. (Pálinkát ekkor még jobbára gyógyszerként fogyasztottak.) A tatai szőlőket elhagyottnak mondja Szentkereszthy, de mivel az általuk bírt kocsmáltatási jog révén a várbeli katonaság jelentős jövedelemhez jutott, biztosan gondoskodtak a megfelelő mennyiségű bor beszerzéséről. Balogh István várkapitány már 1619-ben engedély kért, és kapott a kamarától egy serház építésére, s a sörfőző már a rákövetkező évben működött. 12 8 A lakosok közt kézművesek is feltűnnek, négyük neve mellet szerepel mestersége is: Fazakas Márton fazekas, Kun János szabó, Soos János kerékgyártó és Zeüch Imre szűcs. Egyértelműen csapómesterséget űzött a három „Chappo avagy Zűrmies" (értsd: csapó avagy szűrmíves). A jobbágyság körében a családnevek kialakulása és megszilárdulása a 16-17. században ment végbe. 1 2" A családnevek jelentős része foglalkozástjelölő közsszóból alakult. Lehet, hogy a városban a több fazekas is dolgozott a megnevezetten kívül, hiszen az urbárium feltüntet egy „fazekasok háza" nevű épületet is. Föltehetően a földművelés mellett kiegészítő tevékenységként űzték mesterségüket. Az említett négy mester minden bizonnyal ki tudta elégíteni a város és a szomszédos falvak szakmabéli igényeit. Tevékenységük jelentőségét azonban jóval meghaladta az a két mesterség, mely felvirágzását a tatai vizeknek, illetve az ezeken működő malmoknak köszönhetik. Ez a csapó- és molnármesterség volt, amely termékeivel és azok mennyiségével messze túlmutatott a város határain, és településünket valódi regionális, mezővárosi központtá tette. A török hadak első alkalommal 1543-ban tettek nagyobb pusztítást a városban, s ekkor minden bizonnyal a malmokat is felégették. A várat és a települést 1558-ban foglalták el huzamosabb időre. Az ekkor egyetlen épnek mondható, a vár közelében lévő malom a kincstár tulajdonába került, és a következő években részben ennek jövedelméből fedezték a tatai vár, a dzsámi és a malom javítási és építési költségeit. Tata 1566-os visszafoglalása után - elsősorban a katonaság élelmezéséhez szükséges liszt őrlésére - megkezdték az elpusztult malmok helyreállítását, illetve újak építését. így az 1590-es évek elejére Tatán már ismét működött négy malom, közülük egy - Suess Orbán korábbi, védelmi szempontok > 2 6 ÁGOSTON-OBORN11999,140. 12 7ÉBER 1996, 53-54. 12 8 JAKUS é. n.,52. 12 9 BENKŐ 1967, 381-382. 61
