Fülöp Éva Mária – László János szerk.: Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 15. (Tata, 2009)

Mácza Mihály — Számadó Emese: Komárom 1919. évi eseményei

MÁCZA MIHÁLY - SZÁMADÓ EMESE volt kitűzve. Ezt a katonaság látva, eltávolította a polgárokról. A Klapka téren láttam, ahogy egy katona odalépett egy polgárhoz, és hirtelen mozdulattal le akarta tépni a vörös szalagot, a polgár ütésre gondolt, védőleg felemelte mindkét kezét, mire a katona támadásnak vélte a mozdulatot, és nagy erővel a polgárt arcul vágta, s a vörös szalagot letépte és összetiporta. Futótűzként terjedt el ez az incidens, és mindenki maga levette a vörös szalagot vagy gombot. A Kultúrpalota tetejéről is rögtön bevonták a vörös zászlót, amely addig kint lobogott. így zajlott le a megszálló csapatok bevonulása 1919. január 10én, pénteki napon. A megszálló csapatok elől sokan menekültek az ország minden részéről a meg nem szállt területekre, így Budapestre is. Később, mikor a megmaradt tisztviselők a meg szállóknak nem akarták letenni a hűségesküt, ők is elmenekültek. A sok menekültet sem elhelyezni, sem élelmezni nem lehetett, és nagy elkeseredés, tüntetések voltak, amit a nemzetőrség és a rendőrség nagy szigorral elfojtott. Mivel az akkori népköztársasági kormány semmilyen külföldi segítséget nem kapott és tehetetlen volt, átadta a vezetést a Kun Béla vezette kommunista pártnak, és kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot, a magyar proletár diktatúrát 1919. március 21-én. Mivel a megszálló csapatok továbbfolytatták az előrenyomulást a Felvidéken, a kormány fegyverbe szólította a munkásságot. A dél-komáromi munkástanács összeköttetésbe került a helyi hajógyári munkásokkal, és együttes támadást terveztek a hídfő elfoglalására, Komárom felszabadítására és egy Komáromból kiinduló támadásra, ami tehermentesítette volna a Miskolc-Nógrád felé támadó csehszlovák intervenciós csapatok ellen védekező Vörös Hadsereget. A támadás nem volt jól megszervezve, összehangolva, és árulás is történt, így a terv nem sikerült. Május í-je előtt egyik éjjel kézigránátot dobtak a közúti híd előtt álló ún. vámházra, ahol az őrség tartózkodott, sebesülések történtek, de a várt támadás elmaradt, mivel az időpont nem volt jól megszervezve, illetve tudatva. A következő napokban nagy vizsgálatok folytak a hajógyárban, sok munkást letartóztattak, és vonatba zárva Theresienstadtba (Terezínbe) szállítottak, és csak a Tanácsköztársaság összeomlása után térhettek haza, addig Terezinben kényszermunkán dolgoztak. 1919. május i-jére virradóan fegyverropogásra és kiabálásra ébredt a város lakossága. Tisztán lehetett hallani, ahogy a hídról lejövök kiabálták: „Elvtársak, itt vagyunk, segítsetek! - Proletártestvér, előre! Szanitécek, segítség" stb. A sziget közepén a két Nagy-Duna híd (a vasúti és a közúti) között keltek át csónakon a támadó csapat egységei, hogy a két hidat elfoglalják, és azon vonuljanak be a városba. A meglepetés sikerült, mindkét hídfőt elfoglalták, de az őrség legnagyobb része, akik életben maradtak, visszavonultak, és tűz alatt tartották a Kis-Duna híd lejáratát. A vasúti hídról visszavonulók állandó tűz alatt vonultak a Werkek (I. és II. bástya) felé vissza, és az ott elszállásolt csapatok siettek a segítségére a megtámadott hídőrségnek. Közben Dél-Komáromban a piactéren felállított tüzérüteg, aminek a parancsnokai a komáromi Bóday testvérek voltak, megnyitották a tüzet a komáromi várra és az erődre, ahol a csehszlovák légionáriusok voltak elszállásolva. Majd a komáromi vasútállomás főnöke jelentette telefonon Pozsonyba és Érsekújvárba, hogy Komáromban a két NagyDuna hidat elfoglalva a városba betört a magyar Vörös Hadsereg, és utcai harcok vannak, és sürgős segítséget kérnek. A városban lévő csapatoknak a parancsnoka Macaluso Egidio olasz ezredes a Thaly Kálmán utca 6-os számú házban lakott, akkor Grünfeld ház volt, aki a védelmet azonnal átvette és irányította. Közben a várban lévő katonákat riadóztatták, és kirohanva azonnal a Kis-Duna mentén húzódó árvíz elleni kb. 1 méteres fal mellé feküdve,jól védve, lőtték a Kis-Duna hídját, így a támadók a szigetbe vonultak, a Kis-Duna töltésébe árkot ástak és onnan lőtték a szemben lévő kőfalat. A vasúti hídról átjövök a vasúti sínpár mellett jöttek, céljuk az állomás épületének elfoglalása volt. (A vasúti töltés akkor nem ott volt, ahol ma, hanem a hajógyárba most bemenő sínpár a Kis-Duna mentén ment tovább a hídig, ahol a kanyarban ráment a nagy-dunai vasúti hídra.) A támadók a védőket visszaszorították, akik az állomás és az erődök felé vonultak vissza. Benyomultak a város külső perifériájára (Kúria), a Hosszú utcába, a Kovács utcába, a Temető sorra a református temetőig és a gázgyárig. Az ott lakó munkások a háborúból hazatérve hazahozták fegyvereiket és lőszert is. A proletártestvérek hívó szavára elővették az eddig rejtegetett fegyvereket, és beleavatkoztak az utcai harcba. A védők az állomás felé vonultak, egyre kritikusabb helyzetbe kerültek. Közben egy ágyúlövés telibe találta a Vágón túli Harcsásnál lévő nagy lőszerraktárat, ami irtózatos robbanással a levegőbe repült, és nappali világosságot árasztott, úgyhogy a védők láthatták, hogy a támadók nem katonai ruhát viselnek, a legtöbbjük civil volt, és szervezetlenül, a helyi terepet nem jól ismerve össze-vissza szaladt, ez azután a védők javára volt. Közben az érsekújvári vonat megérkezett, zsúfolva a segítséget hozó csapatokkal. Az állomásfőnök irányításával a vonat azonnal továbbindult, fel a nagy-dunai hídfőig, amit elfoglalva a hidat lezárták, az egyik csapatrész a sziget felső részén rajvonalba fejlődött, és lépésről-lépésre vonult a közúti híd felé. A támadóknak a vasúti hídon átkelő csapatai, amelyek az állomás felé közeledtek, elvesztették utánpótlásukat, hogy a hídfőt a csehszlovák légio132