Fülöp Éva Mária – László János szerk.: Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 15. (Tata, 2009)

Mácza Mihály — Számadó Emese: Komárom 1919. évi eseményei

KOMÁROM 1919. ÉVI ESEMÉNYEI nisták elfoglalták, egyes házakba bemenekültek, ott elrejtőztek, kamrákba vagy istállókba, ólakba, voltak akik a ruhájukat levetve ággba feküdtek, azt a látszatot keltve, hogy ott laknak. A komáromi munkásság is fegyvereit eldugva otthonaikba menekült, ha még el tudott jutni addig. A közúti hídfő reggel 5 órakor még a támadó sereg birtokában volt, amikor már a vasúti hídfőt elvesztették. A Kis-Duna partján lévő védő csapatok is segítséget kaptak, mire Macaluso olasz ezredes rohamot rendelt el a hídfő ellen, a hídfőt védő támadók lassan visszavonultak a Nagy-Duna hídon át Dél-Komáromba, de a szigetben, a házakban és a töltésen lévőket nem tudták értesíteni idejében, és a nagy ködben nem láttak, és nem tudtak tájékozódni a harcolók, kiknek a legnagyobb része győri vas- és fémmunkás volt, tatai és tatabányai munkás, akik a helyi viszonyokat nem ismerve nem a szigetből ki, hanem a sziget közepe felé menekültek. Hivatásos katona alig volt köztük, a legtöbb úgy csatlakozott a támadókhoz önként, polgári öltözetben. Sok Komáromból a bevonulás előtt átment katonaviselt eggén vett részt a támadásban, ezek voltak a vezetők és irányítók. Mikor a két hídfő el lett foglalva és a védelem bebiztosítva, megkezdődött a sziget átkutatása. Mindkét hídfőtől kiindulva házról-házra, bódétól-bódéig járva mindent átkutattak. Hiába volt a fegyver letevése, sehol sem találtak ellenállásra, kegyelem nem volt, kegyetlenül legyilkoltak mindenkit, akit megtaláltak. Többen úszva a Dunán vagy csónakban próbáltak menekülni, de ezek közül kevesen maradtak életben. Csak pár embernek sikerült elbújni úgy, hogy életben maradt. Voltak csoportok, akik egyegy ház pincéjébe húzódtak és a ház tulajdonosát is életveszélybe hozták. így a középútnál lévő Mayer-ház pincéjébe is sokan bemenekültek, és mikor a légionisták felszólítására a pinceablakon a fegyvereket kidobálták, egyenként kihívták őket és agyonszúrták, vagy puskatussal agyonverték, hiába volt a kegy elemkérés: letérdeltek, és úgy könyörögtek életükért, de hiába, nem volt senkinek kegyelem. Sőt a ház gazdáját is össze-vissza verték, hogy miért engedte be őket, mire a család többi tagjai is sírva könyörögtek, hogy apjukat ne bántsák, mire a család férfi tagjait veréssel kísérték be a városba, hogy ott kihallgassák őket. Az egész úton ütötték, verték őket, és a család legkisebb fiú tagját, aki nagy sírással könyörgött apjáért, puskatussal össze-vissza verték, és hogy elnémítsák, a Nádor utca sarkán a Tiszti pavilonhoz közel agyonlőtték, és a kanálisba dobták a holttestét, amely sohasem került elő. A Mayer család többi tagját később hazaengedték, de az apa nemsokára belepusztult a verésbe. A Mayer-házzal szemben volt a Zsömbörgi molnár háza (oda szoktunk járni játszani, a szüleim ott szoktak őröltetni gabonát, a gyerekekkel jó barátságban voltunk), oda, szerencséjére a családnak, nem került be senki, és ők az ablakon, a függönyön keresztül látták ezt a kegyetlen mészárlást, és ezt tőlük tudom, ők beszélték el, hogy mi történt azon a rémes éjszakán. A kúriai házakban is folyt az elbújtak összefogdosása. Többen akkor úgy maradtak életben, hogy a házbeliek igazolták, hogy ott lakik. Mivel nem tudták rájuk bizonyítani, hogy a támadásban részt vettek, ezeket több komáromi férfival a várba kísérték, és ott alapos kikérdezés után bizonyossá lett, hogy nem helybeliek, sőt soknak a zsebében puskatöltényt találtak, ezeket azonnal az Újvárból az Oregvárba vezető út mellett a kőfal kerítéshez zavarták, és agyonlőtték őket. Ott azonnal el is temették, most is ott fekszenek minden nyom nélkül, sírdomb nélkül. Néhány komáromi fiatalember igazolta magát, hogy nem a támadókkal jött, és miután jól összeverték mind, ezeket néhány nap után hazaengedték. ígg menekült meg Klug Lajos hentes (apjának a Pandató u.-Királypüspök u. sarkári volt hentesüzlete). Tőle és Csermák L. szabótól hallottam ezen szörnyű eseményt, aki a várban a szabóműhelyben dolgozott, és onnan látta a kivégzéseket. Az őrjáratok jártak házról-házra, utcáról-utcára, május elsején a lakosságnak nem volt szabad elhagynia a lakását. Aki kijött az utcára, a járőr rögtön tüzelt rá, aznap ostromállapot volt. A református temető és a gázgyár környékén nagyon erősen kutattak fegyver után, mert onnan kaptak erős tüzelést a hazai lakosoktól. így a református temetőbe is bemenve a temetőkertész házában lakott özv. Kosárné három fiával, egyik Pál, aki a temető kertésze volt, nem sokkal előtte jött haza Oroszországból, hadifogságból, a másik József ács és még egy testvér ács, akik leszerelt katonák voltak, nőtlenek. Megkezdték a kutatást, és a padláson találtak két puskát, amit a háborúból hoztak haza, de erősen be voltak rozsdásodva, úgyhogy azokkal nem lehetett lőni, de ez elég ok volt arra, hogy mindhármukat összeverjék, és a ház fala mellett agyon akarták őket lőni, hiába volt az édesanyjuk sikoltozása. Pál, aki kicsit beszélt oroszul, kiállt és mondta, hogy ők nem tüzeltek, a fegyveren látható, hogy a závárt ki sem lehet húzni, annyira be van rozsdásodva. Úgy szájon vágták rohamkéssel, s ezután megadással várták, hogy agyonlövik őket, mire édesanyjuk nagy jajveszékelésére két légionista jött be a temetőkapun, Pál újból kiállt, mutatta a berozsdásodott fegyvert, mire a tisztek parancsot adtak a Kosár testvérek várba való bekísérésére és kihallgatására, mert gyanúsnak találták, hogy három férfi együtt volt. Mikor a várkapuhoz értek, egy légionista, aki a háborúban a 12-es ezredben szolgált, és látta, hogy három férfit hoznak akik közül az egyik, József, egy jó fejjel magasabb volt testvéreinél, elkiáltotta magát, hogy megvan a Kállay, hozzák a Kállayt, mire az őrség kirohant, a Kállaynak nézett Kosár Józsefet külön cellába vitték, és össze-vissza verték. 133