Fülöp Éva Mária – László János szerk.: Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 15. (Tata, 2009)
Fatuska János: Tata újranépesítése 16O8-ban
FATUSKA JÁNOS her 13-án már ismét keresztény kézre került. A korabeli feljegyzések szerint a város lakossága a tatai nádasokba és az ott lévő kisebb szigetekre menekült." Még három éven át, Buda 1686-os felszabadításáig azonban a város még adózott a töröknek. 8 8 Az eddig felsorolt veszélyeken kívül a lakosságot pusztította még a kortársak által „pestis"-nek vagy „tábori hagymáz"-nak, a külföld által „morbus hungaricus"-nak nevezett járvány, a kiütéses tífusz, mely a 17. század minden évtizedében megjelent, néha többször is. Különösen súlyos járvány dúlt 1691-ben és 1693-ban Tatán és környékén. 8 9 *** A város gazdálkodásáról Szentkereszthy azt írja, hogy mindenütt rengeteg állat van. Nagyarányú pásztorkodás folyik, mivel szerteszéjjel hatalmas mezők nyílnak az elpusztult falvak téréin. Az állatokat nem írta össze, azok szemlátomást szaporodnak. Földművelést lehetne esetleg űzni, ha a termelésnek azt a módját valaki megkockáztatná. A halastavak tönkre vannak menve, mind elhanyagoltak, gondozatlanok. Benőtte őket a nádas. Noha sok a hal, halászni nem lehet, mivel a zsilip annyira szétrombolódott, hogy látni is borzalmas. Kijavítása óriási pénzt kíván, a víz most is szabadon ömlik nagy sebességgel. A vadászás tilos, ezt a török nem engedi. 9 0 Az urbárium azt írja, hogy a városnak nincsenek métái. 9 1 Megemlíti, hogy a szomszédos lakatlan falvak földjeit, rétjeit és legelőit a lakosok szabadon használják, továbbá hozzáfűzi, hogy a szőlőhegy régebben a Látó-hegyen (Latuo hegy) volt, ahol a régi szőlők nyomai még láthatók. 9" A város gazdasági életének alapja a mezőgazdaság volt. A lakosság viszonylag csekély száma, a környező puszták használatának lehetősége földbőséget eredményezett. A betelepülés után még hosszú ideig a szabad foglalás dominált, a belső teleknek állandósult a birtoka, de a szántó- és rétföldből a város közösségének tagjai tetszésük szerinti helyen és terjedelemben foglalhattak el területet maguknak művelésre, azaz mindenki ott vetett és aratott, ahol akart, annyit, amennyit kívánt, illetve amennyit gazdaságának igaereje lehetővé tett. Földművelési rendszerük parlagoló volt (legelőváltó, avagy talajváltó gazdálkodás, a művelt és pihentetett föld térben és időben rendszertelen váltakozása), azaz a város hosszú ideig műveletlen földjeit feltörték, éveken át pihentetés és trágyázás nélkül gabonatermesztésre fordították, kimerülése után parlagon hagyták és újat szántottak 8 7 TAKÁTS1996,118. 8 8 ROHRBACHER 1888,122. 8 9 GYULAI 1894,16. 9 0 BARÁTH1930, 711-713. 9 1 Telekhatárai (ti. a szántóknak és a réteknek). 9 2 MOL E156. UC Fasc. 60. N. 39. 6. 9 3 VÁRKONYI1987, 969. föl. Ebben a nyomásos gazdálkodásnál primitívebb, de a használható föld bőséges voltából következően nem feltétlenül gazdaságtalanabb formában természetesen nem volt szükség dűlő- vagy telekhatárokra, ilyen „méták", mint azt az összeíró is megjegyzésre érdemesnek tartotta, nem is voltak a határban. E gazdálkodási forma az állattenyésztés dominanciáját bizonyítja. A 17. század negyvenes éveiből származó forrásaink szerint a királyi Magyarország 5-6 millió hektárra tehető hasznosítható területének legfeljebb 'A részét vonták be a szántóföldi gazdaságba és a szőlőművelésbe, a fennmaradó % rész állattenyésztésre szolgált. 9' A 17. század első évtizedeiben egész Európában zuhantak a gabonaárak, rövidesen újabb áresés következett be, a piac pangott. Némi határ menti lokális forgalmat leszámítva kenyérgabona-export nem volt, a várakban állomásozó keresztény és török seregek ellátása krónikus zavarokkal küzdött, gyakran külföldről kellett kenyérgabonát behozni. 9' Ebben a szállítási nehézségekkel is súlyosbított értékesítési helyzetben a tatai lakosság gabonatermesztése minden bizonnyal alapvetően csak a saját szükségleteik (fogyasztás, vetőmag, terményszolgáltatás) fedezését volt hivatott szolgálni. A biztonság hiánya pedig egyenesen arra sarkallt, hogy a mezővárosok népe éljen ezzel a lehetőséggel. Rövid tenyészidejű növények, mint a köles, művelése, kaszával aratás sarló, vontató használata kévébe kötés helyett, cséplés helyett nyomtatás, szuszék s hombár helyett a termés verembe rejtése: mind azt a hajszolt igyekezetet tükrözte, hogy a termelő munka eredménye minél kevésbé legye kitéve külső fenyegetéseknek. 9^ Jellemző módon az összeírás az egyes személyeknél nem is adja meg az általuk művelt földterület nagyságát, mindössze Csáthy Gergelynél említi, hogy 170 köböl " őszi és tavaszi vetése van. Szerepel továbbá az összeírásban a vár alkapitányának allódiuma, ahol szintén jelentősebb gabonatermelést feltételezhetünk, bár sem a terület, sem pedig az ebből szántóföldi művelésbe vont rész nagyságát nem ismerjük. Az őszi és tavaszi gabona aránya 2:1 lehetett. 9 A város lakosságának saját ellátására, vetőmagra, a várbeli katonaságnak és a töröknek szolgáltatott dézsmájára (ha az utóbbi kettőt azonos mennyiségűnek vesszük) körülbelül 25 mérő, azaz 1 175 kg őszi gabonát kellett megtermelnie gazdaságonként. Ehhez alig több, mint 2-3 hold (1 200 nöl) megművelt területre volt szükség. Nem tudjuk, milyen gabonaféléket termesztettek, a mintegy 80 évvel későbbi adatok fényében azonban a búza és a kétszeres mellett e korban még 9 4 MAKK AI 1979, 259. « WELLMANN 1975, 716-717. 9 6 1 köhöl= '/, hold=6oo nöl átlagosan a Dunántúlon a 17. században. (BOGDÁN 1990,358.) 9 7 GAÁL 1978,130. 58
