Fülöp Éva Mária – László János szerk.: Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 15. (Tata, 2009)

Fatuska János: Tata újranépesítése 16O8-ban

TATA ÚJRANÉPESÍTÉSE I6O8-BAN igen jelentős lehetett a primitívebb gabonafélék, a tönköly és a köles szerepe. Összehasonlításul a mai Sándor-, akkor Tankó-malomban az 1695-ös évben összesen 279 mérő

9

8 gabonát őröltek meg, ennek 64,52%-a volt kétszeres,

9" 18,28%-a köles, 13,98%-a (tiszta) búza és 3,22%-a tönköly.

10

0 Kenyeret így kizárólag kétszeresből sütöttek, a búza lisztje finomabb, alkalmi ételek, kalácsok készítésére szolgált, kölesből és tönkölyből pedig az e korban még igen fontos kásaféléket készítettek. A kölesen kívül bizonyára vetettek tavaszi gabonát (árpát és zabot) háziállataik takarmányozására, de ezek mértékét - mivel őrlésre nem kerültek - nem ismerjük. A jobbágyháztartások fogyasztására közvetlen adataink nincsenek, a katonai elszámolásokból és a majorgazdaságokban készített feljegyzésekből arra következtethetünk, hogy az évi fogyasztás felnőttenként kenyérgabonából 131 kg, kásaőrleményből 11 kg, húsból 60 kg, szalonnából 5,6 kg volt. Ez arra volt elegendő, hogy mindenki napi 0,40 kg kenyeret, ezenfelül húsevő napokon 0,2-0,3 kg húst ehetett."

1 Száz évvel későbbi adat, de — mivel az emberi és állati szükséglet nem változott — a tárgyalt korra is vonatkozható az, hogy 1715-ben, az állandó hadsereg felállításakor egy közkatona napi fejadagját 1 font

102 húsban, 2 font kenyérben, V2 pint

10

3 borban vagy 1 pint sörben állapították meg. Egy ló napi adagja 6 font zab, 8 font széna volt.

10

4 Az magyarországi uradalmak majorsági cselédjeinek, valamint a jobbágyfalvak urbáriumainak adataiból megállapítható, hogy egy felnőtt átlagosan napi 3300-3400 kalóriáhozjutott.

10

5 Ehhez egy családnak 10-11 köböl (á 83 1, 70 kg/hl-rel véve)

10

6 kenyérgabonát kellett megtermelnie saját szükségletére. Oszi gabona alá valószínűleg kétszer, tavaszi alá egyszer szántottak, hiszen még a 18. századi lelkészi díjlevelekben is csak az volt kikötve, hogy az őszi vetést két szántásba, a tavaszit egy szántásba tartoznak a hívek papjuk számára elvetni.

1" A 12/13. század fordulóján a Kárpát-medencében feltűnt fordító-, váltó- vagy ágyeke használata korunkra már általánossá vált. E nagy vonóerőt igénylő ekét kezdetben 6-8-10 ökör húzta. A vonóerő-szükséglet jobb kielégítése és a vágómarhák súlyának növelése érdekében 9

8 1 pozsonyi mérő mint űrmérték=62,o8 l, ez búzából 46,56 kg-ot nyomott. (BOGDÁN 1991,344.) 9

9 A vidékünkön abajdócnak nevezett kétszeres még több évszázadon át a legelterjedtebb kenyérgabona volt. A búza és a rozs kevert vetését a paraszti hagyomány azzal magyarázta, hogy valamelyik többnyire megfelelő termést hoz. A kétszeres búza/rozs arányáról csak jó száz évvel későbbről van adatunk, ekkor azt írták: „A Rosnak mérője kiben V3, és 'ó rész búza vagyon..."

(MOL TEL P. 197. Fasc. CV. N. 1.) A búza a kétszeresben így elsősorban nem a termés biztonságát, hanem a kenyér minőségének javítását szolgálta. MOL TEL P. 198. Fase. XXIV. N. 381. a 16-17. századra a marhák marmagassága és súlya a magyar szürkemarha tudatos tenyészkiválasztása következtében jelentősen megnőtt, az ököré 160 cm, illetve 500 kg fölé. (Ugyanekkor a nyugat-európai marhák átlagsúlya 200 kg volt.)

10

8 Ez a teny es az ágyeke technikai tökéletesítése, mint a 16. század végén megjelenő, az ekevas első részét a gerendelyhez erősítő „címervas", továbbá a 17. századtól terjedő, a barázda szélességét szabályozó „cságató", valamint a marhák említett erőgyararapodása lehetővé tették az igásmarhák számának csökkentését." ' A 17. században a Dunántúlon általában 4-6 ökörrel szántottak, de sok helyen az első szántást 4, a továbbiakat már csak 2 igással végezték. Országos átlagban egy jobbágyháztartás lA ekefogattal rendelkezett, valójában a gazdaságok 40-43%-ának egyáltalán nem volt igásállata, az igásállatok fele a népesség hozzávetőlegesen 20%-át kitevő jómódú gazdák kezén volt.

11

0 Tatán 21 gazdaság rendelkezett 4-6 ökörrel. Az igásökrök számszerinti megoszlása (4 ökör 10, 6 ökör 11 háztartásban) mutatja, hogy a fent említett 21 gazdaság döntően az állattartás ezen ágában csak a szükséges igaerő biztosítására törekedett. Másoknak a föld megműveléséhez kellő igaerő biztosításához többféle lehetőségük volt. Szótárainkban a 17. század elején tűnik fel a „cimborás munka" kifejezés, mely azt jelentette, hogy a jobbágy egy társával állt össze, hogy a szükséges 4 ökröt biztosítsák, s így a többnyire szintén közösen birtokolt ekével a szántást mindkettejük földjén elvégezhessék.

11

1 Ezt Tatán 11 gazdaság esetében valószínűsíthetjük, melyek mindegyikében 2 ökör volt. 32 háztartás egyáltalában nem rendelkezett igásökörrel. A néhány kézművest leszámítva biztosnak vehetjük, hogy ezek a családok is mezőgazdaságból éltek, a föld megműveléséhez szükséges igásállatot és munkaeszközt a módosabb gazdáktól kölcsönözték pénz vagy egyéb szolgáltatás fejében, és úgynevezett „uzsorás" ökrökkel és ekével dolgoztak. Közülük 13 háztartás rendelkezett 2-4 lóval, ami enyhíthette igásállat-szükségletüket, habár a lóval való szántás e korban s még hosszú ideig nem volt általános gyakorlat. Mindenesetre a csak lóval rendelkező gazdák esetében is feltételeznünk kell a „cimboraságot", hiszen az eke elé is 4 lovat fogtak. 210

1 HOFFMANN 2001, 215. 10

21 pozsonyifont=o,558 kg. (BOGDÁN 1991, 448.) 10

31 pozsonyi pint=i,6786 l. (BOGDÁN 1991, 253.) "" BÁN 1989,114; BOGDÁN 1990,347-348; WELLMANN 1955, 557-558. MARKAI 1979, 256. ,c

b MAKKAI1979, 259. 10

7 FÉL-HOFER 1997, 26-27. 10

8 BREHM 1993, 141, BÖKÖNYI 1978, 123, BUZA 2003, 113, MAKKAI 1979, 60, MNL 2001,12. 538. "-'•> BALASSA 1973, 327-328. VÁRKONYI1987, 970. "' BALASSA 1973,302-303. 59