Fülöp Éva Mária – László János szerk.: Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 15. (Tata, 2009)

Mácza Mihály — Számadó Emese: Komárom 1919. évi eseményei

KOMÁROM 1919. ÉVI ESEMÉNYEI nagyrészben győri és tatabányai munkásokból állott és teljesen nélkülözte a katonai vezetést, pár száz főt számlálhatott és két iránybari oszlott meg, az egyik rész az első, a második és harmadik várerődöt, a másik rész az Erzsébet szigetre áthatolva a kőelzáráson át a hídfőt támadta meg. A támadásokat kezdetben siker kisérte és a hídfőt valamvű a várerődöket ideiglenesen sikerült is elfoglalniuk a támadóknak, akik az őrségeket állásaikból kivetették. A várerődökből a város felé húzódott a harc és a helyőrség erősítéseket küldött a harc színhelyére. Heves utcai harc kezdődött ezután a Nádor-vonalsoron, a Ferenc József-rakparton, a Hosszú- és Kovács-utcákban. A temetők fölött fejlett fel a további rajvonata a támadóknak, akik a pályaudvar felé igyekeztek, azt akarván hatalmukba keríteni. A két temető között be is ásta magát mindkét fél. Ez alatt az Erzsébet szigeten a kishidig hatoltak előre és a szigetnek a város felé eső töltése mögött fejlett fel a támadók rajvonala, akik itt is beásták magukat. Az utcai harc váltakozó eredménnyel, de igen hevesen reggeli 5 óráig tartott, ekkor a szomszédos helyőrségekből erősítései érkeztek a cseh-szlovák csapatoknak, amelyek a támadás sorsát is eldöntötték. Az erősítések az első és harmadik várerődökön át hatoltak be a városba és vissza nyomták a támadókat, majd reggel a kishidat is elfoglalták rohammal és az Erzsébet szigetet hatalmukba kerítették. A támadó csapatok egy része a dunai hídon át vissza menekült, de egy részük az Erzsébet szigeten keresett menekvést a hajnali órákban. Azonban a várost védő sereg reggel 6 órakor a vízműnél is a szigetre hatolt és a menekülök két tűz közé kerülve mind ott lelték halálukat. Többen a Duna habjaiban kerestek menekülést és ott pusztultak el. Ez a támadás történetének tárgyilagos leírása. A támadás művét a túloldali tüzérség is támogatta, amely kezdetben a várat, a vághidat, a pályaudvart és a harcsási lőszer raktárát lőtte. Három óra 10 perckor rettenetes dördülés rázta meg Komárom összes épületeit. A házak ablakai ezer és ezer számra csörömpölve hullottak ki. A Vághoz közelebb eső épületeknek még fedél szerkezeteit is megbontotta a szörnyű robbanás, melynek a harcsási lövőszer raktár esett áldozatul a benne felhalmozott robbanó anyagokkal együtt. Óriás károkat okozott ez a robbanás a városban, de súlyos károk származtak a bombázásból is, amely elől ijedten menekült a lakosság a pincékbe és onnét hallgatta kétségbeesve a gránátok vészjósló bugását és a lecsapó lövedékek vészes csattanásait. Sajnos sok középület esett áldozatul a bombázásnak: így megsérült a Szent András templom több találattól, a bencés székház, a főgimnázium, a kultúrpalota, a polgári leányiskola, a víztorony, a fiúiskola, a pályaudvar, igen sok magánház a Deák Ferenc, Városház, j, Gazda, Tolnai, Rozmaring, Citrom-utcákban. Most még nincs is teljes áttekintésünk és képünk a pusztulás mértékéről, mely az életben és vagyonban történt. A borzalmak azonban főleg az emberi élet és épség körül történtek. Sajnos, a polgári lakosság is szenvedett ezek miatt, mert sokan a harc sodrába kerültek és ott lelték halálukat, többet az utcákat biztosító őrségek lőttek le, mert a házakat elhagyni a harcok ideje alatt nem volt szabad. A támadásnak a támadó munkásság részéről 137 halottja volt, a védő sereg 25 halottat vesztett a támadás napján, ezen kívül mindkét részről sok súlyos és számos könnyebb sebesült esett áldozatul. Reggelre kihalt volt a város és az utcákon csak fegyveres járőrök cirkáltak. Csak délután vehetett ez a szerencsétlen város egy kis lélegzetet, mikor az utcákra szabad volt már kimenni. A parancsnoksághoz a hidon délután 5 órakor parlamenter érkezett, aki a magyar kormány táviratát nyújtotta át, melyben a történtekfelett sajnálkozását fejezte ki és a felelőtlen elemek által felizgatott munkástömeget teszi felelőssé és a felelősséget magáról elhárítja. Ez a lakosságot némileg megnyugtatta ugyan, de nem kötözte be a sajgó sebeket, nem törölte le a könyeket, nem némíthatja el a jajszót, mely torkainkat fojtogatja. A rendőrség a károk bejelentésére hívja fel a lakosságot és az eltűntek bejelentésére. A rendőrséget ezen nehéz munkájában mindenkinek támogatnia kell. A borzalmas éjszaka és gyászos reggel szomorú eseményeiről részletesen szándékosan nem irunk, mert nem szaggathatjuk fel a friss sebeket. A halál mindent kiengesztel és néma sóhajjal állunk meg a sírhalmok hosszú sora előtt, melyek nemcsak az elpusztultak szomorú sorsát, de ennek a sokat szenvedett városnak gyászos és fekete napját is hirdetik." 8. Komáromi Lapok 1919. május 10.: Fekete május „Könnyeink nedves fátyolán át tekintünk vissza május elsejére, amikor leszállottak közénk a gyásznak, a pusztulásnak engesztelhetetlen szellemei és véres bosszút álltak ezen a jobb sorsra érdemes, ártatlan városon. Kezünkben megremeg a toll, amikor a kiállott borzalmakat kellene leírnunk és megütnünk a szenvedésnek és fájdalomnak igaz hangjait, mely a város minden polgára lelkén átviharzott. Miért is sújtják ezt a várost a csapások, miért bűnhődnek az ártatlanok ezrei bűntelenül, miért hull patakokban ma is a drága magyar vér, mely négy éven át oly bőségesen ömlött tőlünk idegen érdekekért és célokért? A kihullott drága vérért legyenek felelősek azok, akik azt játékszerüknek tekintik, akik a legbecsesebb földi jóval: az élettel, mint hitvány ronggyal rendelkeznek... 139