Fülöp Éva Mária – László János szerk.: Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 15. (Tata, 2009)

Mácza Mihály — Számadó Emese: Komárom 1919. évi eseményei

MÁCZA MIHÁLY - SZÁMADÓ EMESE Az éjjeli támadás. Madárdalos, szép tavaszi hajnal, május első napján véres bíborban bontotta ki szárnyát felettünk: a városban és a város fölött istenítélet zaja tombolt. Asszonyok és gyermekek nyugodtan hajtották álomra fejüket május előestéjén nem sejtve azt, mi vár pár órával utóbb reájuk. A városra csend borult, az utcákon csak a járőrök nehéz léptei hallatszottak. Éjfélkor ágyuszóra riadtak fel az emberek. Hallgatóztak ágyukban: nem valami rossz álom üzi-e velük csalóka játékát? Nem álom, komor valóság volt, rémes sejtelmeknek előre vetett árnyéka... Mindenki sietve költötte fel családját, a város békés utcái felett süvített a srapnell és ugatott a gránát. Majd puska lövések, gépfegyverkattogás hallatszott, kétségtelen jeléül annak, hogy támadás indul meg a város ellen. Amennyire fül- és szemtanuk előadásából összeállíthatjuk a támadás képét, megkíséreljük. Fogyatékos a kép, hiszen éjjel mindenki pihent, de a csata lefolyása után ítélve, azt hisszük, helyes fogalmat alkothatunk magunknak róla. A támadó csapatok a vasúti hídon át nyomultak be, ahol a gyenge őrséget meglepték és ez akadályt elhárítva útjukból, zavartalanul jöhettek át a Dunán. A támadó sereg számát 4-500 főre becsülik. Ezek a pozsonyi kapu fölött, a Kis Dunát elzáró kőgátnál kétfelé oszoltak: a nagyobb rész, az első, második és a harmadik várerődig, tehát a pozsonyi kaputól a gútai kapuig fejlődött fel, a kisebbik rész pedig a szigeten vonult föl az Erzsébet hídfő ellen. A meglepett védő csapatok harcba bocsátkoztak a támadókkal, akik kezdetben fölényben voltak és az erődökből heves harcok között kiszorították őket. A hídfő ellen intézett támadás is sikerrel járt; az őrség a kishidon át visszavonult a város területére, ahol heves harcok fejlődtek ki, melyek eleinte a támadóknak kedveztek. A védő csapatok gyors futamban vonultak fel és a lakosság az ütközetek színhelye körül a legnagyobb izgalmak óráit élte át, amelyeket az emlékezetből kimosni sohasem lehet. Az utca és a polgárság. Az utcákon halálos csend uralkodott. A megszálló csapatok járőrei ellepték az utcákat és kézben tartott fegyverrel ellenőrizték a lakosságot, hogy a harc sodrába ne kerüljenek kíváncsi elemek. Minden ablaknak lefüggönyözve és a kapuknak zárva kellett maradniok. Sajnos, több áldozata is van az ezen parancs ellen vétőknek. A Citrom utcában egy inas gyerek kíváncsiságáért életével fizetett és a Kúria városrészen is több embert, aki az utcára lépett lelőttek. Arról, hogy egyesek a támadókhoz csatlakoztak volna a polgárság részéről, nem tudunk. A város polgársága nyugalmat tanúsított és példás megadással viselte nehéz sorsát. Heves utcai harcok. A támadó csapatok az őrséget kiszorítva az 1-3. számú várerődből, befelé nyomultak a városba; céljuk — ugylátszik — a pályaudvar elfoglalása volt. A helyőrség összes csapatai felvették már a harcot, amely leghevesebben a kishíd előtt, a Ferenc József-rakpart legfelső szakaszán, a Hosszú és Kovács-utcákban, valamint a temetők között dúlt. A gépfegyverek kattogtak és a puskák ropogtak, közben ordítozás, s a sebesültek és haldoklók jajszavai hallatszottak. — Proletártestvérek, előre! — Muníciót ide! Muníciót gyorsan! — Hol a bizalmi férfi? — Munkástestvérek segítsetek! — Hol a szanitéc? A pokoli zaj csak három óra után kezdett elcsendesülni az utcákon. A támadó csapatok egy része a Kis Duna töltése mögött ásta be magát és onnan lövöldözött át. Az Erzsébetszigeti Sárkány kápolna mögött óriási mennyiségű gyalogsági lövedék hüvely volt pénteken látható. Beásták magukat a támadó munkás csapat részek, melyek egyes tagjai a gázgyárig hatoltak, a temetők frontján is. Három óra után a helyőrségi csapatok külön vonaton Érsekújvár felől erős segítséget kaptak. A vonat egyenesen a vasúti hidig vitte a segítő csapatokat, amelyek- így a hidat biztosítva a visszavonulást veszélyeztették. A támadó csapatok így két tűz közé kerülve, mivel muníciójuk is elfogyott, elszéledtek és egy részük elmenekült. A város ágyúzása. Az ágyútűz éjféltől reggeli 7 óráig tartott. Iránya kezdetben a pályaudvar és az uj-komáromi vasúti pályatest, valamint a Vághidak felé mutatott. Később azonban, különösen a hajnali világosság derengése után, mikor a nagyobb épületek körvonalai kivehetők voltak, a varosra is kezdtek hullani a lövedékek. Irtózatos csattanások hallatszottak a városban, A közönség, mely riadtan menekült a pincékbe, érthető félelemmel hallgatta az ágyuk szakadatlan bömbölését. A lövedékek sivítottak és búgva hasították a levegőt. Találat érte az uj-komáromi pályaudvart, a szent András és az evangélikus templomokat, a kultúrpalotát, a vármegyeházát, a polgári leányiskolát, a bencések székházát, a Nagy Mihály féle bérházat, a Vághidakat, a víztornyot és mintegy 30-40 magánházat. Legsúlyosabban a szent András templom és a főgimnázium épülete szenvedett, mely utóbbit három gránát lövés érte; tetőzetében, a díszteremben és homlokzatának jobb szárnyán vannak benne jelentékeny károk; A lehulló srapnell és gránát lövedékek szilánkjaitól többen megsebesültek. Haláleset szerencsére az ágyulövedékekből nem fordult elő. (3. kép) 140