Fülöp Éva Mária – László János szerk.: Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 15. (Tata, 2009)

Mácza Mihály — Számadó Emese: Komárom 1919. évi eseményei

KOMÁROM 1919. ÉVI ESEMÉNYEI volt, a legtöbbet szurony vagy puskatus okozta. Ez a jegyzőkönyv később átkerült Magyarországra és újságban közölték, én is olvastam Tatán. Ebből néhány család megismerni vélte hozzátartozóját, és a későbbi időben, mikor már át lehetett jönni, készíttettek fejfát, koszorút hoztak, és a jelzett számnál - akiben felismerték a hozzátartozójukat - leszúrták a sírba, és a név is felkerült rá, így volt néhány fejfa is a közös síron. Később a komáromi munkásság közadakozásból szép emlékkövet készíttetett, és körülkeríttette a tömegsírt. Majd akadtak jólelkű személyek, akik gondozták a sírt, és kezdetben nem volt olyan komáromi család, aki bármelyik temetőben szerettei sírjának megkoszorúzása után ne vitt volna néhány szál virágot az elesett mártírok közös sírjára. Nagyon sokan keresték fel, és lassan léptek el mellette, hogy elhelyezhessék a kegyelet virágait. A síron tányérok voltak kitéve a sírgondozást vállaló egyszerű asszonyok részére, hullott a sok pénz, nagyon sok papírpénz is, nem volt olyan, aki nem adott volna. A felismert holttesteket családjuk külön temettette el a különböző temetőkben. Felismerték a győri vagongyár népszerű főmérnökét is, aki a Győri Egyetértés Tornaosztályának - a hírneves ETO-nak - volt az elnöke, és igen jó barátságban volt a Komáromi Futball Clubbal, a KFC-vel, sokszor játszott egymás ellen a két csapat Győrben és Komáromban is. A főmérnököt Mayernek hívták, hatalmas herkulesi sportember volt, aki a támadáskor a győrieket vezette, akik jól és bátran harcoltak. Mayer a Dunahídnál fejlövéstől halt meg a harc elején. Őt is külön sírban temették el a közös sír mellé. Később exhumálták és Győrbe szállították. Voltak a harc elején sebesültek, akiket még vissza tudtak vinni a tűzvonalból. A súlyos sebesültek közül néhányan Győrben elhunytak, ahol óriási részvéttel temették el őket. Az elesett csehszlovák légionisták temetése nagy ünnepséggel zajlott le. A katolikus temető főbejáratánál temették el őket, mindegyiket külön sírban és koporsóban. Nagy beszédek és szónoklatok voltak. A katonazenekar gyászindulókat játszott, a díszszázad sortüzet adott. Több elesettet koporsóba téve hazaszállítottak. így nem volt tudható, hogy mennyi volt az elesett légionista. Azt sem sikerült megállapítani, hogy mennyi volt az elesett magyar harcos. Pontos számuk és nevük soha nem lesz tudható, mert a Dunába is sokat beledobtak legyilkolásuk után, a folyóban sokan odavesztek, akik úszva vagy csónakon próbáltak menekülni, a várban agyonlőtteknek száma is ismeretlen. Beszéltek csodálatos megmenekülésekről a híd alatt, a közúti híd alatt több éjjelig tartott, míg átjutottak, mert nappal a híd pillérén kellett megbújni. 6 Róna János 1976. augusztus 28-án jegyezte le emlékeit. A gépelt kézirat a KGYM Adattárában található: 93-2000/2. Szerencsések voltak azok, akik a vasúti hídon keresztüljöttek a városba, és a hídfő elfoglalása után nem a házakba vagy a szigetbe menekültek, hanem a határba és onnan a legközelebbi falvakba, ahol elrejtették őket, ott nem is igen kutattak, a helyi lakosság pedig nem árulta el őket, hanem segítette és éjjel átvitték őket Magyarországra. A csehszlovák légionisták sírjánál egy emlékkövet állítottak, amelyre szlovákul felírták: Padlym za slobodu (A szabadságért elesetteknek). Az elesett magyar mártírok sírjánál később a helyi kommunista párt minden május l-jén tisztelgett, és megkoszorúzta, közreműködött az Egyetértés Munkásdalárda is. Az 1919. május í-jei támadás egyik szervezője és vezetője Kállay Ferenc komáromi ácssegéd volt, aki az első világháborúban a 12. gyalogezredben szolgált, és sok kitüntetést szerzett. Ő vezette a Dunán átkelő csónakroham legénységét, így az ezredben szolgáló szlovák katonák, akik később a csehszlovák légióban a vöröskatonák ellen szolgáltak előbb Szibériában, majd Szlovákiában, jól ismerték, és az elfogott, majd később kivégzett támadók kihallgatásakor tudták meg, hogy Kállay vezeti a támadást. Szerették volna elfogni, de nem sikerült, szerencsésen visszatért. Mivel jó magas derék ember volt, hát úgy tévesztette össze egy volt ezredtársa Kállayt Kosárral. Kállay Győrben telepedett le. A másik vezető, Demény Vince pék, jelenleg (1979-ben!) Békéscsabán él. A támadás politikai vezetője Árvái András régi szocdem tag volt, ő agitált Győrben és Tatabányán több társával együtt. A támadást a szőnyi Gyürkykastélyból (most kórház) irányították. A proletárdiktatúra összeomlása után a hidat megnyitották, és igazolvánnyal lehetett közlekedni. Amnesztiát hirdettek, és a katonaviseltek mind hazajöttek. Csoportosan jöttek át a hídon, majd a Tiszti pavilon udvarán felvették az adataikat, és mindjárt haza is térhettek. Később fegyvergyakorlatra hívták őket is az új csehszlovák hadseregbe. Árvái András is hazatért, neki sem lett semmi bántódása, sőt jó állást kapott a megalakult Kerületi Munkásbiztosító Intézetben, amelynek beteglátogató ellenőre lett. így zajlott le Komáromban a véres 1919. május í-je." 2. Róna János egykori főtörzsőrmester visszaemlékezése „1919 április-májusában állomásparancsnokságunk (ahol én is szolgálatot teljesítettem) a Méntelepen volt. Parancsnokunk Acház alezredes a lengyári magánházban (ma óvoda) lakott. 135