Fülöp Éva Mária – László János szerk.: Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 15. (Tata, 2009)

Mácza Mihály — Számadó Emese: Komárom 1919. évi eseményei

MÁCZA MIHÁLY - SZÁMADÓ EMESE Kun Béla tudott a készülő komáromi akcióról és telefonon szigorúan megtiltotta azt! Amennyiben ilyenre mégis sor kerülne, úgy ő internáltatja az egész komáromi helyőrséget! És ellenforradalmárnak tekinti. - E parancsot Acház alezredes tudomásul vette. A cseh légionáriusok is tudtak a készülődésről és időben megtették a védelmi intézkedéseket! Az akciót főleg a győri munkások szorgalmazták, de sok komáromi is egyetértett velük. (A komárnói hajógyár magyar érzelmű munkásai is tettek apróbb lényegtelen előkészületet, pl. elvágták a katonai telefonvonalakat, közölték a felállított őrségek helyét, létszámát, stb., de komolyabb támadást nem tudtak biztosítani. Később — emiatt - a csehek internálták őket!!!) 1919. május l-jén, a késő esti órákban (kb. 22-23 óra körül), a gyengén felfegyverzett (csak puskájuk volt, többségben gyakorló tölténnyel!), a katonai szabályokat csak nagy vonalakban, vagy egyáltalán nem ismerő csoport megindult. A mintegy 200 főből álló egység a vasúti hídon kelt át cseh területre, ahol két csoportra oszlottak. Az egyik csoport eljutott az észak-komáromi vasútállomásig, másik pedig a Ferencz József rakpartig. (1. kép) 1. kép: Az észak-komáromi vasútállomás 1917-ben (KGYM Gyűjteménye) 1. obr.: Zeleznicná stanica v l'avobreznej casti mesta v roku 1919 (zo zbierky Múzea Gy. Klapku) Ekkor léptek közbe a csehek. Az egész „társaságot" visszavetették az Erzsébet szigetre, majd — a legbrutálisabb eszközökkel — megkezdték a teljes felszámolásukat. Alig pár (8-10) ember jutott csak vissza közülük, de csak úgy, hogy a vasúti híd alatt, a tartókba kapaszkodtak. Később ők mondták el az eseményeket... Kun Béla — miután értesült az eseményekről — az egész komáromi helyőrséget Hajmáskérre vezényelte." 3. Rózsa Pál visszaemlékezése

7 „Hogyan kerültem én ebbe az ún. „Komáromi csatába", elölről kell kezdenem. 1918. IX. i-ével a győri felsőkereskedelmi iskolába iratkoztam be, egy ideig sokadmagammal bejártunk vonattal, de 1919. I. hó után a bejárás akadozott. Állandó lakó lettem Győrben. Abból a házból, ahol laktam, az egyik vagongyári munkás közölte, velem, hogy este indulnak Komáromba, felszabadítják a várost. Kapva az alkalmon, mint fiatal, 15 éves gyerek, egy másik barátommal Bárány Mihállyal csatlakoztunk a pár száz főt kitevő csapathoz. A támadás 12 óra után kezdődött, a két hídon és közötte csónakokon — felszerelés: visszaemlékezve, kézi fegyver, kézigránát, néhány géppuska és az Igmándi, vagy Csillagerődből egy üteg tüzérségi támogatás. Mi a közúti hídon mentünk át, úgy számolva, hogy a sziget után beérünk a városba és hazamegyünk. Ugyanis az iskolában már előadás nem volt. Azonban a Kisdunai hídon már nem tudtunk átmenni, mert a városi részen csehszlovák katonaság volt. Lehúzódtunk a szigetre, összevissza, Kisduna és Nagyduna partján, mert a csehek két oldalról nyomták a szerencsétlen tömeget, aki tudott, idejében menekült, mi összejárva az egész szigetet itt bújtunk el, ott bújtunk el, de nem volt biztonságos, végül a víztelepnél kötöttünk ki, ahol azután Visky(?) gépmester elbújtatott bennünket. Csodával határos módon megmenekültünk. Bokrok mögött, hasoncsúszva stb. értük el a Vízmű területét. Hogy közben mit láttunk, azt soha nem felejtem el. Élve felkoncolt emberek, lövés nélkül, szemkiszúrás, stb. A szigetből hazafelé mentünk ki, főzőedényeket vittünk, mintha élelemért mennénk. Akkor hordták ki a halottakat, teherkocsikra feldobálva, a temetőbe. Az én megállapításom szerint a halottak száma több száz fő lehetett. A Dunában is lőtték a menekülőket. A látottakról soha, senkinek nem beszéltünk el semmit. 1-2 nap múlva a katolikus temetőben volt az agnoszkálás, akit felismertek, azt külön temették, vagy elvitték. Az áldozatok között volt Mayer Lajos, a győri vagongyár főmérnöke, ő volt az egység vezetője, én felismertem (cca. 2 m magas volt), külön sírba is tették. Az ETO elnöke volt. A magyar kormány az 1920-30-as évek között a genfi Népszövetségnél a Csehszlovák állam ellen panasszal élt, közönséges gyilkosság címén, de bizonyítani nem lehetett, az ügy ad acta került. 1940-ben a Városi Közkórházba dr. Király József főorvos került, aki a dr. Mezey János tiszti főorvost kezdte piszkálni az 1919-es események miatt, mert dr. Mezey volt a halottkém. Dr. Király apósától, vitéz Lányi Hugó 7 Évszám nélküli kézirat a KGYM Adattárában található: 93-2000/2. 136