Fülöp Éva Mária – László János szerk.: Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 15. (Tata, 2009)
Horváth István: Testvérközségek egyesítése (Tata-Tóváros, 1853-1938)
HORVÁTH ISTVÁN ÚJABB KÍSÉRLET AZ EGYESÍTÉSRE Az első világháborút követő években a trianoni döntés következtében szükségessé vált több területszervezési intézkedés. Ekkor javarészt községalakítási intézkedések születtek, községek egyesítésére csak elvétve került sor. 1 7 Ugyanakkor a gazdasági-társadalmi nehézségek hamarosan rákényszerítették a kormányzatot arra, hogy a lehető legracionálisabban gazdálkodjon, ezzel összefüggésben kezdtek hozzá a közigazgatás ésszerűsítéséhez is. Megteremtették a törvényi feltételeket a községegyesítések egyszerűbbé tételéhez, az említett 1924-es belügyminiszteri rendeletet követően 1925-ben további rendelettel szabályozták az egybeépült települések összevonását. 1 8 Időközben Tatán és Tóvároson is egyre többen hangot adtak véleményüknek, miszerint számtalan előnytől esnek el a községek, amennyiben továbbra is külön élik életüket. Érveik között szerepelt, hogy az egyesítés nélkül nem lehet rendezni a közvilágítás, vízvezetékrendszer ügyét, múzeumot, könyvtárat a települések külön-külön nem tudnak fenntartani stb. A helyi sajtóban egyre gyakrabban jelentek meg az egyesítést sürgető vagy éppen elutasító cikkek. Mindezek hatására 1923-ban fel is állítottak egy bizottságot az egyesítés hatásainak megvitatására, melynek elnöke dr. Garzuly József ügyvéd, tatai képviselőtestületi tag, az egyesítés lelkes támogatója lett. A vármegye főispánjának segítségével a belügyminiszter elé sikerült vinni az egyesítés ügyét, 1 9 de a helyi elöljáróságok ellenkezése megakadályozta, hogy további lépések is történjenek a kérdésben. Az említett miniszteri rendeletek nyomán azonban két esztendő elmúltával már nem kerülhették el, hogy komolyan foglalkozzanak a két község egyesítésével. A két község képviselőtestületei rendkívüli közgyűléseken foglalkoztak a kialakult helyzettel. Tóváros képviselőtestülete 1925. november 29-i közgyűlésén elutasította a Tatával való egyesítést, leginkább arra hivatkozva, hogy „a nálánál számbelileg erősebb Tata község közönsége és képviselőtagjának többsége"elnyomná Tóvárost és gátolná annak fejlődését. 2 0 Tata néhány nappal később, december 4én tárgyalta az egyesítés ügyét. Az elöljáróság határozottan az egyesítés ellen foglalt állást, mivel álláspontjuk szerint „a mai nehéz megélhetési és kereseti viszonyok mellett, továbbá a sokféle súlyos és mármár elviselhetetlen adóterhek miatt nem tartja megengedhetőnek, hogy újabb és a mostaninál nagyobb terheket vállaljon a község lakossága az egyesítés által, amely nagyobb terhek okvetlenül előállónak, hogyha a két nagy kiterjedésű és nagy elfekvésű 12000 lakost számláló községek egyesittetnek, mert ezen egyesített nagyközségnek a közigazgatását a sokféle keresetű lakosság igényeinek kiszolgálását a mostani költségekkel nem lehet ellátni, sem olcsóbbá tenni, mert szükséges lesz azonnal, hogy a mostaninál nagyobb számú munkaerő állítassék az egyesült község ügyvitelére...". Tata főjegyzője felhívta ugyanakkor az elöljáróság figyelmét, hogy „a súlyos adóterhek egyenesen megkövetelik, hogy a két község egyesittessék és a közönség érdekeit megóva terheit könnyíteni fogja". A közgyűlésen még számos képviselő felszólalt támogatva vagy ellenezve az egyesítést, végül 17:16 arányban határozatot fogadtak el, amelyben kimondták, hogy Tata közgyűlése „Tata és Tóváros községek egyesítését nem kívánja, sőt ellenzi" 2'. A jegyzőkönyv tételesen felsorolja, hogy mely képviselők támogatták, illetve utasították el a javaslatot, ebből kiderül, hogy az uradalom által delegált képviselőn kívül kizárólag földművesek voksoltak az egyesítés ellen, míg a tatai iparosok, kereskedők, tisztviselők mellette. A helyi református lelkész és a katolikus plébános is az egyesítés mellett foglalt állást. A névsorokból következtetni lehet az elutasítás egyik okára, ugyanis Tóváros csak kis kiterjedésű határral rendelkezett, ezért a nagy határú Tata gazdái féltették közös legelőiket, nem szerettek volna azokon a tóvárosiakkal osztozkodni. Az ellenzők szívesen hivatkoztak a két község eltérő gazdasági-társadalmi berendezkedésére is, úgymint Tóváros döntően református, Tata katolikus jellegére, valamint arra, hogy Tóváros alapvetően iparosok, kereskedők, tisztviselők és munkások által lakott település, míg Tata lakosai jórészt földművelésből élnek. Az uradalom az elmúlt évtizedekhez hasonlóan következetesen ragaszkodott elutasító álláspontjához, így az uradalmi képviselő szavazata nem lepte meg képviselőtársait. A két község elöljáróságának határozott ellenkezése, valamint a képviselőtestületi döntések következtében a vármegyei vezetés és a minisztérium nem erőltette tovább az egyesítést, így a kérdés hosszú évekre nem került napirendre sem helyi, sem felsőbb szinten. 1 7 SZIGETI 2002, 24. Vidékünkön ekkor lett önálló település az akkor Csehszlovákiához csatolt Komárom városának a Duna jobb partján fekvő elővárosi részéből a mai magyarországi Komárom. 1 8115.800/1925. számú kormányrendelet.(KÖRMENDI 1998, 33-) 1 9 Tatai Híradó 1923, 29. sz. 2 0 Tata-Tóvárosi Híradó 1925. december 5. 2 1 KEML Tata község iratai 1938, 71/1925. A közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesített másolata. 122
