Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Tata, 2004)

Fülöp Éva: Szaka–Eszterházy–Kristály: újabb adatok a tóvárosi fogadó történetéhez

várban, valamint a Tóvárosi, Kocsi és Kozenmacher [?] utcákban. 8 E korai uradalom­szervezési időszakban a regálék jórészt bérlők kezén voltak, s csak az előzőekben röviden vázolt, későbbi gazdasági fejlődésnek köszönhetően törekedtek ezek visszaváltására, sa­ját, uradalmi kezelésbe vételére. így került sor a tóvárosi uradalmi fogadó építésére. Az említett 1776. évi inventárium a Szarka fogadónál számba vette az épület belső tagolását és részben berendezését is. E szerint, a leltár készítése előtt 6 évvel, jó anyagból, újonnan épült, cseréppel fedett uradalmi vendégfogadó külső oldalán 4, vasajtóval biztonságossá tett boltozott üzlethelyiséget és két mészárszéket is magába foglalt. Az üzlethelyiségek­hez a fogadó épületében 4 lakás tartozott. A — sajnos, név szerint nem említett — fogadós­nak az emeleten saját hasznára 8 egyéb helyisége volt. Ezek az újonnan készült, vakolt és padlózattal ellátott helyiségek a következők voltak: 9 Nro. 1. 4 öl hosszú, 4 öl széles, 1 jó, Nro. 2. 4 • " 2 " 2 láb " 2 " Nro. 3. 4 ' " 2 " 2 " " 2 " Nro. 4. 4 • " 2 " 3 " " 2" Nro. 5. 4 , „ 2 " 3 " " 2" Nro. 6. 4 ' " 4 » 1 " Konyha 2 ' 4 láb ' ! » 4 » >• 1 " Kisszoba 1 ' 2 " ' 1 " 5 " " 1 " vasalt ajtó, vas zár, nagy ablak A hét szobában volt tehát összesen 12 ajtó és 17 ablak. A 6 nagyobb és egy kisebb szobát 7 zöld, jó állapotú rakott kályha fűtötte, a konyhában egy tűzhely épült. Az emelet fűtését 3 kémény biztosította. Az emeleti folyosó 15 öl hosszú, 1 öl * láb széles volt, fent boltozott, lent téglával kirakott. Az udvarra 11 nagy üvegezett ablaka nyílt, minden ablak 4 szárnnyal (az építés óta két nagy ablakszárny megsérült és cserélni kellett). Készült az emeleti árnyékszék is. Az épület alsó szintjén boltozott, 4 öl hosszú, 3 öl 5 láb széles vendégszobát alakítottak ki, közepén kő oszloppal, az italkimérésre puhafából készült kármentővel. Egyszerű, zöld kályhája már ekkor rossz állapotban volt, akárcsak a vas zárral ellátott ajtó. Kéménye jó állapotú. A helyiséget négy jó, de szerényebb kivitelű üveges ablak tette világossá. Ebből a vendégszobából (a tulajdonképpeni ivóból) két ajtó is vezetett a borospincékbe. Egy vasalt, dupla csapóajtón és a mögötte kezdődő 12 fokú, keményfa lépcsőn abba a 2 öl hosszú, 4 öl 2 láb széles tárolópincébe lehetett lemenni, amely 80 akó bor befogadására volt méretezve. A másik, vasalt és felrakható lánccal ellátott, de hiányzó zárú ajtó a 600 akó tárolására alkalmas, 9 * öl hosszú, 4 öl széles borospincébe vezetett. Ebben a jól boltozott pincében jó állapotú ászokfák is voltak. A vendégfogadóhoz még további 4, egyenként 60 akó befogadására alkalmas boltozott pince tartozott, jó, vasalt, zárral ellátott ajtókkal. Kijáratuk az utca felé vezetett, egy 19 fokú, keményfa lépcső segítségével. Az utcára nyíló ajtó is jó állapotú, jól zárható volt. Az épület földszinti Kimutatás az uradalom bor- és sörkiméréséről, 1722-1729. MOL TEL P. 198. F. 39- Tatai számadások, 1684-1789. N. 895. p. 73. MOL TEL P. 211. I. N. 1053. p. 226-135. Tata, 1776. okt. 5. 173

Next

/
Thumbnails
Contents