Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Tata, 2003)

Petényi Sándor–Sabján Tibor: Kályhás boronaház Baj, Öreg-kovács-hegyen

sarokélet. (Az is lehet, hogy a két lépés fordított sorrendben történt.) A sarokéi kikenése után az agyagba ferde, mély rovátkákat nyomtak. A normál sarokcsempe esetében nem vágtak nyílásokat és a sarok élét két szálból sodort agyagkötéllel töltötték ki. Cső alakú, hengeres testű kályhaelemek A kályha omladékában talált cső alakú elemek korongon készült alj nélküli edényekre emlékeztettek. Aljuk szélesebb volt, tetejükön a palackok nyakához hasonló keskeny korongolt száj volt. A leletanyagból 5 db csövet lehetett összeállítani, 1 db teljesen ép volt, 3 db összeragasztható, és 1 db töredékekben került elő. Magasságuk 26-29 cm között változott, alsó átmérőjük 9-10,5 cm volt. Középen a csövek 8,6-9,5 cm vastagok voltak, szájuk 3,3 illetve 3,5 centiméterre keskenyedett el. A csöveket erősen soványított durva agyagból korongolták, külső palástjuk sima volt, belsejük bordás. Aljuk hiányzott, a cső fala alul kiszélesedett, a levágás vonala sorjásan maradt. Néhány elem szabálytalan alakúra deformálódott, keresztmetszete ovális volt. A cső alakú elemeket sárba építették be, de palástjukon egy 8 cm széles sáv közvetlenül a tűzzel érintkezett. Az elemek fele fekete illetve szürke, a többi barnás, rózsaszínes színű volt. A kályha és a lakóház rekonstrukciója A kályha rekonstrukciójakor a kőből készült kályhalábazat és a környékén talált kályhaszemek elemzéséből indultunk ki. Sajnos a kályha omladékában eredeti sártapasztás töredékei nem maradtak fenn, így a kályha összeállításában a szemekből levonható következtetéseken túl általános ismereteinkre kellett támaszkodnunk. A leletekből megállapítható volt, hogy a kályha egy fűtött helyiség sarkában helyezkedett el (XV tábla 2.), szája a szomszéd helyiségbe vagy a szabadba nyílt. A szája előtti részen kőpillérre (vagy csak kőalapozásra) támaszkodó kémény lehetett, amelynek nyitott alsó része alól fűtötték a kályhát. Feltételezhető, hogy a kályha mellett egy ajtó volt, amelyen keresztül a szobába lehetett bejutni. Erre utal a kályhaszáj melletti kőfalban lévő gerendafészek is, amelyet mi a tok helyének vagy lenyomatának értékelünk. A szorosabban vett kályhamaradvány értelmezése során arra figyelhettünk fel, hogy a kályha lábazata a külső épületfal alapozása mellé épült, még akkor is, ha néhány kövét bekötötték a falba. A másik fontos értelmezési szempont az volt, hogy az igen jó állapotban megmaradt kályhaszáj egy mintegy 50-55 cm vastag, haránt irányú kőfalban került kialakításra. Erre utalt az a tény is, hogy a kályha tapasztott feneke és az alá rakott cserépszigetelés csak eddig a falig tartott, a kályhaszáj alja már kővel lett kirakva. Tehát itt volt egy keresztirányú fal, amelynek a kályhával érintkező része vastagabb kőfal volt, amely a kályha mellett (az ajtó miatt) megszakadt. Elképzelhető, hogy ez a kőfal csak a kályha válláig emelkedett, ezen felül már boronafala volt az épületnek. Gyakori volt a boronaépítkezéses területeken, hogy a kályhával és a kemencével érintkező részen kiváltották a boronafalakat és éghetetlen anyaggal (tégla, kő, sár, vályog stb.) falazták ki az adott területet. Ehhez hasonló szituációt figyelhetünk meg a sarvalyi ásatás 17. számú lakóházának kályhamaradványából 151