Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Tata, 2003)

Petényi Sándor–Sabján Tibor: Kályhás boronaház Baj, Öreg-kovács-hegyen

pasztása és a kályha vele egy szintben lévő belső tapasztása 20 cm-rel magasabban feküdt a ház egykori járószintjénél. A ház falánál kijjebb található kéménytől a felszín északi irányban fokozatosan lejt és csak a kályha szájától 120 cm-re fekvő két kő vonalában ér le a járószintre. A két pont között a szintkülönbség 25 cm volt.

34 Ez a lejtős rész vékonyan sárga agyaggal volt tapasztva. A lábazat nemcsak pusztán a kályhaszemek alapjaként, a kályha tartozékaként tölt be lényeges szerepet, hanem fontos önmagában is, szerkezetében, építésének módjában, technikai kivitelezésében. Miután itt olyan épségben maradt ránk, amilyenben máshol még nemigen, lehetőség volt mindezek megfigyelésére. Ezért belebontottam és olyan mértékben szétszedtem hogy a fenti kérdésekre választ lehessen kapni. A kémény délkeleti sarkánál, a kevert földben derékszögben fekvő két terméskő közül elvettem a délit, hogy a kémény déli alapját képező déli habarcstömböt teljesen ki lehessen bontani. A keleti irányban fokozatosan emelkedő habarcstömb mellett, a sárga agyagtapasztás alatt barna föld került elő, majd ez alatt 15-20 centiméteres kisebb termésköveket találtam, melyek a habarcstömbbel együtt 40 cm-es vastagságot adtak ki, a hossza az egésznek 108 cm volt, szélesség 25 30 cm közötti, keleti vége nagyjából egybeesett a kváderkő keleti végével. A habarcstömb nyugati végének folytatásaként habarcsréteg futott a kályha déli szájának kövei alá. A habarcstömb és a kályha szájának déli fala között egy 20x30 cm-es sekély üreg volt kibontható, amely mellett 10 cm széles kövekkel elválasztva egy másik, 20x20 cm-es, mélyebb üreget találtam a kályhafal és a kerítés között. A sekélyebb üreg alja habarcs, míg a mélyebbé föld volt. A kéményen belüli hamus rész alját jelentő sárga agyagtapasztást elbontottam az északkeleti nagy kváder mellett is. A 8 cm vastag agyag alatti barna földben, a kváder alatt szintén kisebb kövekből álló alapozást találtam. Ennek vastagsága 10 cm volt, a faragott kő erre volt ráhabarcsozva. A kváder alját és a kályha-száj északi falának alját a kváderkő szélességében habarcsozott, köves felület kötötte össze, melynek alja a kékesszürke kő alatti apróbb kövek fölött futott a kváder alatt megfigyelt alapozás folytatásaként. A kémény alapját tehát ezen a részen is összekötötték a kályha szájával. A kéményrész a kevert földön álló, hosszanti észak-dél irányán fekvő terméskövet nem számítva kelet felé 90 cm szélesen teljesen nyitott volt, észak felé pedig a kváder és a kályha szája között 40 cm-es nyitott felületet hagytak. A kályha belsejében a 2 cm vastag sima platni felszedése után 4-6 cm vastag átégett, vörös agyagot találtam, amely alatt cseréptapasztás volt (VI. tábla 2.), a peremekből ítélve 16. századi edényekből. A felszedett darabok alapján úgy tűnt, hogy a töredékekből több edény is összejöhet. A cserepeket felszedve ismét vörös agyag következett, 4 cm vastagon, amit sárga agyag követett és tartott a lábazat aljáig. A tűztér kékesszürke köve alatti apró kövekből kialakított alap 10 cm-rel túlnyúlt a kő nyugati szélénél a kályha belsejébe. Ezen a részen az alapozás célját szolgáló kősor vastagsága megegyezik a tapasztás alatt talált feltöltés vastagságával, és alámegy a kályha szájrésze mindkét falának. Tetejét a habarcsozással tökéletesen vízszintesbe hozták, mint ez a libella ráhelyezésekor kiderült, ugyancsak teljesen vízszintesen fektették rá a kékesszürke követ is (VIII. tábla). A kályha falának viszont nem volt alapja, közvetlenül a földre tették. Ez alól a rövid, nyugati oldal volt 34 A Dunántúl középső részén több kályha esetében is megfigyelhető volt a padlószintnél feljebb található tűztér. ILON-SABJÁN 1989, 121. 136