Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Tata, 2002)

Fülöp Éva: Az egyházi birtok Magyarországon

század folyamán hazánkban is megjelentek. Az egyházi lovagrendek közül a János-lovagok vagy johanniták rendelkeztek Magyarországon a legkiterjedtebb birtokokkal (egy ideig a Szörényi Bánságot és a havasalföldi Kunországot is hűbérül bírták). Működésük eredeti célját, a betegápoló tevékenységet megőrizve, rendházaik mellett kórházat, gyógyszertárat, fürdőt tartottak fenn. A gyógyító tevékenység össze-kapcsolódott a gyógynövények ismeretével. Egy másik lovagrend, a templomosok főként Szlavóniában rendelkeztek birtokokkal. Konventjeiket a rend feloszlatása után a johanniták nyerték adományul. A német lovagrend. 1211ben kapta hűbérül a Barcaságot, majd, a csak a pápai fennhatóság elismerését célzó, önálló államiságuk megteremtésére irányuló törekvéseiket követően, 1225-ben II. Endre kiverte őket az országból. A rend története ismételten a 18. században kapcsolódott csak a magyar történelemhez: 1702-1745 között, a jász-kun kerület birtoklásával. A lovagrendek erősen centralizált szervezete tükröződött földbirtokaik irányításában is. A magyar jogviszonyban kialakult familiaritás keretei közt, a hűbéri viszony elemeit tartalmazó birtokviszonyt a kialakulásukat tekintve 13. századi eredetű prédiális birtokok képviselték. Az egyházi vagy prédiális nemesek (nobiles ecclesiarum/ecclesiastici), ,,az egyházi birtokon földjüket örökhííbérül megszerző vitézek', valamely egyházi nagyjavadalmastól nyertek adománybirtokot, tehát a királyi birtok familiárisaitól eltérően nem személyi jogviszonyban állottak a javadalmas főpappal. Szolgálatukat - az egyházi birtokon „nép és osztállyá fejlődött egyházi praediális nemesekből"'

6 állították ki bandériumukat a főpapok - a javadalmas egyháznagy beleegyezése nélkül el nem hagyhatták. A prédiális székek függetlenek maradtak a vármegyei önkormányzattól. Az egyházi nemesek az országos nemesekkel meg-egyezően közterheket nem viseltek, adót nem fizettek és felettük csak egyháznagyuk ítélhetett. Országos nemességük azonban nem lévén, nem vehettek részt a rendi országgyűléseken, nem viselhettek országos vagy vármegyei tisztségeket és nem gyakorolhattak földesúri jogokat. Közgyűléseiken statútumokat alkottak igazgatási, jogszolgáltatási és gazdasági kérdésekben, s e rendszabályokban fontos szerepet játszottak a gazdasági kérdések: ,,A szántóföldek, legelők hasznosítása, a tilos területek kijelölése céljából minden esztendőben külön gazdasági gyülekezetet kellett összehívni, melyen a helybeli kormányzó (a jószágügyek intézője) töltötte be az elnöki tisztséget."

1 A szék szolgabírója gyakorolta a mezei rendészet jogkörét. A 18. századtól az egyháznagyok a visszaszállott földet nem adományozták újra, hanem az egyházi birtok saját kezelésű részéhez, a majorságokhoz csatolták, összefüggésben a földesúri árutermelés fejlődésével. A pannonhalmi főapátot azonban újraadományozási kötelezettség terhelte az 1830:XIII. te. értelmében. Az egyházi nemesek száma így fokozatosan csökkent, s ebben természetesen az állandó katonaság felállításáról rendelkező 1715:VIII. te. hatása is tükröződött. Az 5 HÓMAN-SZEKEŰ 1934. 6 Uo. 7 LENGYEL 1971. 267