Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Tata, 2002)
Steiner Renáta: Az úrbérrendezés a tata-gesztesi Eszterházy-uradalomban a 18. sz. folyamán
gesen rosszabb termőhelyi adottságokkal rendelkező Szentmiklóson hasonlóképpen L telekkel számítva 2 3/l6-od, 1 4/16, 2 3/l6-od p.m. volt. (Szemben az uradalom többi falvaival, ahol értelemszerűen a kilencedet és a vele együtt szedett tizedet termésarány szerint szolgáltatták be.) Ezen örökszerződéses falvak mentesek voltak a robotszolgálat alól is, leszámítva az L régi telekre jutó * öl fa vágását és szállítását, illetőleg igás vagy gyalogrobotra az uradalom kötelezhette őket, melynek fejében azonban 20, illetve 10 dénár napszámot kaptak fizetségbe. Az örökszerződéses falvak lakói mentesek voltak ugyanakkor a victualia adásától illetőleg ennek pénzbeli megváltásától is. Mindezen előnyök számukra kevésbé kötött, inkább piacorientált gazdálkodást tettek lehetővé, mely szolgáltatási rend a számukra kötelező, lényegesen magasabb pénzjáradékot (6 forint 70 dénár/L régi telek) figyelembe véve is kedvezőbb helyzetet teremtett. Balogh János ezért javasolta, hogy e községek ne kapjanak urbáriumot, hanem hagyják helyben szerződéseiket. A királyi biztos véleménye alapján a hét község szerződéseit 1769. március 20-án megerősítette, s ezzel érvényességüket a szerződésben foglaltak alapján fenntartotta, így e községek urbáriumot nem is kaptak. 35 Ezen eltérő szolgáltatási rendszer viszonyai a reformkor folyamán változatlanok maradtak. Az egyes községekkel kötött örökszerződések közvetlen robotteherként régi telkenként csak 4 öl fa vágást és hordását szabták meg. Ez Tolnán pl. azt jelentette, hogy az 1/8 régi telekkel /1/2 úrbéres telek/ rendelkező jobbágy * öl fát kellett vágjon és hordjon, hasonlóan Agostyánban is, ahol pedig kisebb volt a régi telek mértéke, és így 1/8 régi telkes csak valamivel bírt többet 3/8 úrbéres teleknél. A meghatározott munkateher mellett a gazdák 1/8 régi telkenként 6,70 vftot /2,68 pft/, a házas zsellérek ennek felét kellett hogy fizessék, a hazátlanok pedig 1,50 vft-ot /-,60 pft/. Az adott viszonyok között kétségtelen kedvező feltételeket korszakunkra egy záradék rendkívül súlyossá tette. Agostyán község szerződésének „ 13-ik pontja szerint kötelesek az Uraság kívánsága szerint egy igás napot 50, egy gyalog napi szolgálatotpeáig 25 dénárért váltóban megtenni". Ez a kikötés, amely a 18. század első felének ár- és bérviszonyai, de különösen a korlátozott majorsági gazdálkodás folytán nagy terhet még nem jelentett, a reformkorra, a korábban az úrbéreseknél könnyebb helyzetben levő, általuk irigyelt parasztok helyzetét nagymértékben lerontotta. A községek részére fizetett gyalognaponkénti 25 váltódénár (azaz 6 pengőkrajcár) kicsinységét akkor látjuk meg, ha öszszehasonlítjuk az Urbárium rendelkezésével, amely már 10 pengőkrajcárban határozta meg a jobbágy által megváltható gyalognap váltságát és amelyet már Berzeviczy is az Urbáriumnak a jobbágyok számára nyújtott kedvezményei közé sorolva, a tényleges munkabéreknél lényegesen alacsonyabbnak talált. A különbség azután még nagyobb nőtt. A telepes községek parasztságának még ennél is alacsonyabban fizetett, szinte csak névlegesen díjazott robotoltatása a tatai és gesztesi uradalomban a majorsági termelés nagyarányú kiszélesítésével erősen 35 FELHŐ 1970, 135.; továbbá MOL C54. Com. Comaromiensis 1768. május 15, 31. 257