Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Tata, 2002)

Steiner Renáta: Az úrbérrendezés a tata-gesztesi Eszterházy-uradalomban a 18. sz. folyamán

A végrehajtást a vármegye hatáskörébe utalta a törvény. Az egységes, de helyi adatokkal megfelelően kiegészített urbáriumokhoz csatlakoztak az ún. úrbéri tabellák vagy táblák, amelyekben minden egyes úrbéres belső telkének, szántójának és rétjének adatai rögzítve lettek. „Az úrbérszabályozási példányokba kifejezetten és határozottan írassék be mind a telki állomány mind pedig az, hogy az igásrobotot két vagy négy igával [igavonó állattal] kell-e teljesíteni, és az, hogy a kilencedet természetben vagy milyen egyenértékben kell leróni /mert a nyomtatott úrbéri iratban nem lehet belefoglalni az alattvalók meg nem határozott és feltételektől függő szolgáltatásai/ és végül a megye hiteles pecsétje alatt adassék ki a községeknek.. ."

30 A tatai uradalom Eszterházy Ferenc birtokában volt, amikor Mária Terézia 1766. december 27-én hat dunántúli megyében elrendelte az Urbárium bevezetését. E rendelet alapján azután a következő években fokozatosan megindították a szabályozási munkálatokat az ország többi megyéjében is. A Helytartótanács 1767. január 23-án szólította fel Komárom megyét a munkálatok megkezdésére, melyek aztán 1769 első hónapjaiban fejeződtek be. Az úrbéri rendezés bevezette az osztályozott holdak fogalmát, egy holdon ezután országosan 1100, 1200 vagy 1300 négyszögöles terület volt értendő. A földeket minőségük szerint osztályba sorolták, Komárom megyében három ilyen osztályt állítottak föl (I., II. és III.). Az úrbéri rendezés nem jelentette azt, hogy valamennyi jobbágyközség áttért volna az ebben előírtak szerinti szolgáltatásokra. Amennyiben a földesurukkal kötött és még érvényben lévő szerződésük számukra kedvezőbb feltételeket biztosított, úgy megmaradhattak e mellett. Az úrbéri szabályozás lényegében azon községek számára volt jelentős, akik az urbárium bevezetésével kedvezőbb helyzetbe hozhatták magukat, s a rendelkezés végrehajtását immár törvényes úton érvényesíthették. A hét község örökös szerződését és az úrbéri pátensben foglaltakat összehasonlítva nem meglepő, hogy a tatai uradalom községeinek többségéhez hasonlóan ők továbbra is e szerződés szerint teljesítették úrbéri szolgáltatásaikat. A tatai uradalom községei közül az 1830-as évekig csak egy község kérte, hogy szerződését ne újítsák meg, s térhessen át az Urbáriumban foglalt szolgáltatásokra.

31 Ily módon a tatai uradalomnak az 1740-es években a jobbágyközségekkel kötött szerződései azt bizonyítják, hogy olyan gazdasági szituációban születtek, amikor az uradalom - bár természetesen módja volt mind a gazdasági, mind a gazdaságon kívüli kényszer alkalmazására - bizonyos kompromisszumkészséget tanúsított, s e szerződések, akkor is ha alapvetően az uradalom gazdasági érdekeit szolgálták, az előző korszakhoz képest a második jobbágyság keretei között a jobbágyi terhek növekedését hozták magukkal, de a jobbágyközségek számára is még elfogadható feltételeket teremtettek. 3° Mária Terézia Urbáriuma, 1767. In: A magyar állam- és jogtörtént forrásai. 31 SZABAD 1957, 201. 255