Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)

Vékonyné Vadász Éva: Az észak-dunántúli mészbetétes kerámia Esztergomi alcsoportjának települése Dunaalmás–Foktorokban

het egy helyi kialakulás lehetősége.

84 Ez azonban természetesen nem zárja ki a kölcsönös kapcsolatokon kialakuló azonosságot a tárgyi kultúrában, sem pedig a különböző „import termékek" megjelenését. Ilyen lehet a többi, a magyarádi típusok színével is megegyező (sötétszürke) amfóratöredék, mely a B/1 kemecéből, a felső szint leleteivel megegyező korú anyag kíséretében került elő (1. tábla 5. - ez itt az egyetlen közölt töredék, számos példány került elő szórványként, rétegből). A mindkét kultúra népe által használt kerámiatípusoknál megfigyelhető azonban egy másik, az azonosulási tendenciával ellentétes irányú „folyamat" is. Mint említettem én a hengeres nyakú urnát a mészbetétes edénymûvesség egyik alaptípusának tekintem. Ebből szinte egyenesen következik, hogy a klasszikus időig magyarádi lelőhelyeken megjelenő edény mészbetétes kerámiás „export", melyek közé besorolható pl. Nitriansky-Hrádok F/6 29. gödrének edénye, s ugyanez az edény pl. a patincei temető 6. sírjában mészbetétes kerámiás alapformának tekintendő (vö. 83. j). A későbbi időben azonban úgy tűnik, hogy az edény formája a két területen eltérő módon változik. Míg a magyarádi területen megjelennek a mélyen ülő nyakú, erősen kiugró vállú változatai a C5 típusnak,

85 addig az É-dunántúli késői mészbetétes leletegyüttesekből ezt a formát nem ismerjük. A nagyméretű, magyarádi példányokhoz hasonló, kevésbé vagy nem díszített, bütykös vállú edények itt a klasszikus időszak jellegzetes formái,

86 míg a késő magyarádi (nachklassisch) periódusnak megfelelő késő mészbetétes időszak leletei közt a hengeren nyakú urnának általános a kisebb méretű, a megelőző időszak példányainál sokkal díszítettebb változata.

87 Az Bármennyire is azonosnak látszik a tűzhely közelében előkerült amforánk (10. t. 3.) Tocik C le típusával (TO&K 1981, Pril. 2.), nem szabad figyelmen kívül hagyni Toíiknak azt a megjegyzését, hogy ez a ritka változatok közé tartozik (uő. 1978-1981, BI Hl 93.). Figyelembe véve azt, hogy az Észak-Dunántúlon szinte változatlan alakban épp ez a forma a leggyakoribb (vö. Dunaalmás: VADÁSZ 1986, 2. t. 2. /felső sor belül/; Mosonszentmiklós 75. sír: UZSOKI im. 8. t. 2.; ilyen a Szőny-Cecília temető sír amforája is bár durvább kivitelben), felmerült bennem a forma helyi kialakulásának lehetősége is. Hasonló funkciójú edények számos változatával találkozunk az Észak-dunántúli területen (legtöbb Mosonszentmiklóson: UZSOKI im. 7. t. 8-10., 8. t. 1., 3.; minden bizonnyal korábbi változat Tatabánya-Bánhida: KISNÉ CSEH 1999, 3. t. 3.). Ez utóbbi áll formailag legközelebb Bandi tokodi típus-összeállításának egyik „amfora" formájához (BANDI 1963, T. 4. 5.). Szerzőnk azonban ezt az edényt egy csoportba sorolja a tölcséres nyakú urnákkal, s így végül is nem lehet szövegéből pontosan kihámozni, hogy a T. 4. 5. edényformára a „kialakulást ill. hatást" illetően a hatvani, vagy a kisapostagi eredet vonatkozik (im. 38-39-). Én ezt a valóban amfora szerű edényt a tölcséres nyakú urnáktól elválasztanám - azzal a megjegyzéssel, hogy eredetére vonatkozóan mindenképp megemlíteném Kalicz lh és lf3 típusait (KALICZ 1965, T. 128., T. 60. 10., T. 106. 1.; vö. ezekhez a Tokod csoportból: BÓNA 1975, T. 204. 1. /Esztergom/. Az érett, magyarádival azonos forma kialakulásához a kapcsolatok révén elég idő volt: a Clc típus nemcsak házunk felső szintjében, hanem Nitriansky-Hrádokon is (lsd. D/15 300. g.: TOCIK 1978, T. 82. 13. a késői klasszikus /késői?/ időszakot jelzi. 15 pl. Nitriansky-Hrádok E/17 164. g.

: TOŐIK 1978, T. 100. 19., K/22 262. g.: uo. T. 174. 22. * Csak egy példát kiragadva: Tata-Újhegy: VADÁSZ-VÉKONY 1979, 95., 5. t. Szintén nem teljességre töredkedve: Esztergom: TORMA 1976, 10. t. 3.; Veszprém, Kossuth L. u.: KISS 1997, 3. k. 1.; tiszti lakások: uo. 5. k. 3. 38