Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)

Katona Imre: A tatai fajansz-, kőedény- és porcelánkészítés a 18. század közepétől az 1900-as évekig

leszármazottak egy része - Dezsőt kivéve - az olcsó használati tárgyak készítését szorgalmazta, az apa, Fischer Mór változatlanul kitartott a művészies áruk gyártása mellett. A gyerekek, főleg Sámuel koncepciója diadalmaskodott, az apának Herendről mennie kellett. Tatán, az ősi házban telepedett le legkedvesebb fiával, Dezsővel együtt, s új, a herendihez hasonló gyár létesítése foglalkoztatta. Miután a díszműáru fogalma az áru díszítettségét jelentette ebben az időben, a Fischerek Tatán dekorégető kemencét állítottak fel azzal a nem titkolt céllal, hogy következő lépésként fehéráru gyártására rendezkednek be. Erre a szükség is kényszerítette őket. Ugyanis Herend, ígérete ellenére sem adott nekik fehérárut, így arra kényszerültek, hogy cseh és német árut vásároljanak készítményeikhez. Meissen máz alatti jeggyel látta el készítményeit. Ez azt jelentette, hogy a fehérárun a máz alatt ott volt a gyár kettős kardos védjegye. Ha Tata jeggyel akarta ellátni készítményeit, s azt akarta, hogy ne díszelegjen készítményein idegen védjegy, csak egyet tehetett: a máz alatti jegyet saját máz feletti jegyévé alakította át. Tudni kell, Fischer Mór elköltözését Herendről éles szóváltások, indulatos kitörések előzték meg és követték. Ugyanis Fischer Mór nem egyedül ment el Herendről, hanem magával vitte a gyár készítményeinek szabadalmát, azaz márkajegyét, a koronás magyar címert is. Ezzel arra kényszerítette Herenden maradt fiait, hogy új védjegyet eszközöljenek ki Herendnek a soproni Kereskedelmi és Iparkamaránál. Ezzel különben kifejezésre juttatta, hogy Herend márkafolytonosságát ő és nem fia, Sámuel biztosítja. Sámuel 1876-ban kiváltott új márkajegye a két vízszintes vonallal három felé osztott „méhkas" több, mint a tíz éve megszűnt bécsi porcelángyár jegye volt. Ebből sokan arra következettek, hogy a bécsi gyár készítményeinek gyártási jogát a király, Ferenc József Herendnek adományozta. A párnás címerpajzs, mint porcelánjegy koronás változatban is felbukkant. Ezzel egyesek megerősítve érezték magukat abban, hogy a jegy valóban herendi, hiszen rajta van a korona kereszttel ugyanúgy, mint a herendin. Nem tudjuk, mi vezette Sámuelt a jegy megváltoztatásánál: az-e, hogy árui első ránézésre Alt Wiennek tűnjenek, vagy az-e, hogy ezzel is kifejezze éles szembenállását apjával. Ugyanis, míg apja védjegye mint láttuk -, a magyar koronás címer volt, Sámuelé a párnás pajzs, mely tudvalevően Ausztria címereként lett a bécsi porcelángyár jegye. Fischerék Tatán a herendi hagyományokat folytatták volna, ha sikerül ehhez minden feltételt megteremteniük. A legnagyobb problémát a színvonalas fehéráru hiánya okozta. Ezért a Fischerek Tatán valóságos porcelángyár létesítéséről ábrándoztak. Ehhez számos feltételt megteremtettek, főleg Dezső buzgólkodott jelentős, és anyagilag is nagy sikert remélve. Fischer Dezső kezén az 1870-es évek második felében jelentős tőke halmozódott fel, ehhez hozzájárult lányainak ügyes kiházasítása 1879ben. Előbb a húsz éves Gizellát adta férjhez Fischer Miksa lévai kereskedőhöz, majd ugyanebben az esztendőben másik lányát, a huszonhat éves Kornéliát adta Kaufmann Adolf császári kereskedőhöz. Fischer Dezső maga sem volt szegény ember, ekkor már a porcelánfestődé jól prosperált, jelentős jövedelmet biztosítva gazdáinak, de a festődé átalakítása porce345