Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)

Katona Imre: A tatai fajansz-, kőedény- és porcelánkészítés a 18. század közepétől az 1900-as évekig

laknál. Mivel a kőedény használati célra készült a többnyire díszedényül szolgáló fajanszokkal szemben, díszítésére nem fordítottak olyan gondot, mint a fajanszokéra. A tatai kőedény kezdetben szép fehér alapú volt, később azonban az alapanyag elsárgásodott, mert csökkentették mészpáttartalmát. Bár régi minták után még 1889ben is készítettek Tatán durva fajanszot, ezek azonban utánzatok és így a régi gyártmánytól könnyen megkülönböztethetők hiba nélküli mázuk és élénk színük alapján. Rómer Flórisnak egyes tatai lakosokkal váltott leveleiből tudjuk, hogy már 1872-ben készültek „Majolika Imitációk" Fischer Károly tatai kőedénygyárában. Biertot Vilmos szerint az ő bíztatására kezdte el Fischer e majolikák utánzását, mely Németországban és Ausztriában egyaránt divat. Az eredetiekből és az utánzatokból kiállításokat rendeztek „és ily úton buzdítják az edény gyárosokat, és akarják valódi szép idomzatú gyártmányok előállítására vezetni. " „Minthogy Fischer atyja a régi majolika gyárosok sok Gyps mintáit megvette, Fischer még jó utánzásokat fog tehetni, ő igen szorgalmatos, ügyes ember, és egész feláldozással van üzlete iránt. " Kevesen tudják, hogy Fischer Mózes Áron fellépése váltotta ki Stinglből a későbbi herendi porcelángyár létesítésének gondolatát. A Tatáról távozó Stinglről nem hallunk évekig, nevével 1826-ban találkozunk először Herenden. Valószínűleg Tatáról távozva visszaköltözik Pápára, ahol tatai szereplése előtt lakott. Itt ismerkedett össze a szentgáli Miklósok egyik pápai rokonával, és segítségével Herend déli határában, a mai porcelángyár helyén talált alkalmas helyet kerámiaműhely létesítésére. A Séd patak százegynéhány méterre folyik a családi kúriától, így nemcsak máz- és masszaőrlésre alkalmas, hanem műhely céljaira is. A 18. század végén, a 19- század elején divat volt nemesi, főnemesi kastélyt igénybe venni kőedény- vagy éppen porcelángyár céljaira, így nem csoda, ha Stingl, egy molnárrá degradálódott nemesi család kúriájában rendezte be fehéredény- (fajansz) majd kőedénykészítő műhelyét. Nem tudjuk, hogy a tatai kudarc mennyire viselte meg érzékeny szervezetét, viszont tény, hogy ettől kezdve mindent elkövetett, hogy bebizonyítsa országnak-világnak, hogy nemcsak kőedényt, de ha a körülmények megengedik, porcelánt is tud készíteni. A költséges porcelánelőállítási kísérletek Stingl minden vagyonát felemésztették, költséget költségre halmozott és végül vagyona dobra került. Fischer előbb Stingl csendestársa, majd a műhely előbb névleges, majd tényleges tulajdonosa. A Stinglk nem tűntek el véglegesen Tatáról. Stingl Vince egyik unokája, Eduard Sándor, Stingl Károly és Pauliny Anna fia itt született 1875. július 1-én. Ugyancsak itt született Stingl Károly Mária Eleonóra nevű leánykája is 1877. január 30-án, valószínűleg abban a házban, melyben Stingl Vince lakott tatai tartózkodása idején. De Fischer Mór maga is tatai volt, akárcsak unokatestvére, Fischer Mózes Áron, míg azonban Fischer Mózes Áron Tatán maradt, Fischer Mórt foglalkozása, a gubacsés borkereskedés a Bakonyhoz, illetve az ehhez közeli Pápához kötötte. Itt került a kerámia, közelebbről a kőedénykészítés vonzkörébe. A jónevű pápai kőedény gyár Winter Mátyás, illetve özvegye, Könzöl Klára halála után a szertelenül gazdálkodó örökösök miatt termelési válságba jutott. A végleges bukástól csak úgy menekült 342