Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)

Kemecsi Lajos: Tatai csapók és posztósok hagyatéki leltárai

Ferdinánd a magyarországi posztónyírók (Tuchscherer) részére adott céhszabályzatban egyenesen megtiltotta a posztóműveseknek {Tuchmacher), hogy posztónyírással foglalkozzanak.

64 A kikészítetlen posztóval való kereskedelem arra vezethető vissza - ami szükségessé teszi gyakran egy településen csapók hiányában is posztónyírók működését -, hogy a nyers posztó kockázatmentesebben volt szállítható, mint a már kikészített.

65 A tatai és tóvárosi inventáriumok között egyetlen esetben szerepel az elhunyt foglalkozását jelölve a „posztónyíró" elnevezés, amely a textilkészítés ezen munkafázisát végző szakosodott mesteremberre utal.

66 Tata történetének első monográfusa Rorhbacher Miklós kéziratban maradt könyvében szintén a munkafolyamat vizsgálatára támaszkodva határozta meg a településen működött csapó és posztó mesterek közötti különbséget.

67 Évtizedekkel korábban (1888) nyomtatásban is megjelent könyvében még nem tudott pontosabb adatot a posztósokról, csak feltételezte, hogy céhük a 18. században alakult meg, hasonlóan a csapókéhoz.

68 Később azonban levéltári kutatásai közben bukkant rá egy tatai csapómester hagyatéki leltárára és ezt felhasználva különítette el a két mesterség képviselőit. 1774-ben készült „Tamásko István öreg csapó mester" végrendeletében az alábbi szerszámkészletet jegyezték fel: „ 7 kerék, 1 csivillő kerék, 3 kárt szék, 1 kárt, 3 páros kért deszkákkal, Ikerékorsóstul, 1 szövő szék nyisttel, 1 borda, 1 nyistbordástul, 1 vetőfa (vetéllő), 1 vágó tőke, 2 csapószék, 3 forgó és vonyó kés, 1 uj ideg, 2 vágó kés, 2 fürisz, 2 illy fa csapószékkai, 1 csivetartó, 12 öreg csive és 6 gyapjumosó kosár"

69 A Rohrbacher által feltárt forrás, kiegészülve az azóta összegyűjtött inventáriumokban felkutatható eszközkészlettel, alkalmas az egykori csapómesterség munkafolyamatának teljes rekonstruálására. Tudománytörténeti szempontból is sajnálatos, hogy kutatási eredményei kéziratban maradtak, ezáltal a magyarországi kutatásokban az inventáriumok felhasználásának egyik legkorábbi példája nem válhatott ismeretessé. A posztósok céhének működéséről a Rohrbacher illetve Viszolajszky kutatásai óta eltelt időszakban sem kerültek elő részletesebb adatok. A magyarországi céhes kézműipar forrásanyagának kataszterében is csak egyetlen bizonyságlevélre támaszkodva szerepel a tóvárosi posztós céh.

70 Összevetve a tóvárosi posztósok rendkívül kevés írásos és tárgyi emlékanyagával, a tatai csapók céhe gazdagon dokumentált. 64 Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1899, 233. 65 Vö. DÁVIDHÁZY 1989, 193. 66 Rakitánszky Mátyás 1781-ből származó hagyatéki leltára, Tóváros. Néprajzi Múzeum Inventárium Gyűjtemény: 1288. sz. A továbbiakban NM. Inventárium Gy. és a sorszám szerepel a tanulmányban felhasznált források megjelölésére. 67 ROHRBACHER é.n., 42.: Itt köszönöm meg Kövesdi Mónika művészettörténész munkatársam segítségét, aki a kutatás során több értékes adatra is felhívta figyelmemet. 68 ROHRBACHER 1888, 207. 69 ROHRBACHER idézett kézirata 42. 70 Az 1846-ban kiadott bizonyságlevelet (tanulólevél) a Fejér Megyei Levéltár őrzi. Vö. ÉRI - NAGY NAGYBÁKAY 1975. 190