Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)

Kemecsi Lajos: Tatai csapók és posztósok hagyatéki leltárai

írt, bár a hanyatlás jeleként értékelte, hogy 1872-ben már csak 42-en szerepeltek az iparosok közül a „Lajstrom-könyvben". Munkafolyamat, szerszámkészlet A gyapjút posztóvá feldolgozó mesterség képviselőinek elnevezése tehát változott a 17. századtól a 19- századig. A korszak végére leginkább elterjedt csapó elnevezés eredete a csomóban lévő gyapjú szétválogatásának munkamenetére utal. Eltávolították a gyapjúból a fás szálakat és a csomókat. Az fjfa vagy ífa segítségével csapták szét az összecsomósodott, megmosott gyapjút.

59 A kifeszített húrt vagy madzagot lazára engedve belecsapták a tisztítandó gyapjúhalmazba. A nehezebb, szemetes, durvább minőségű gyapjú így alulra, a könnyebb, a jó minőségű felülre került. A húros csapószerszám, az ífa látható a tatai csapók rendkívül szép, 1749-ben készült céhpecsétjén. Szintén szerepel a céhpecsét rajzolatán két darab sulykolófához hasonló eszköz. Ezzel a kártoló fának nevezett deszkalappal - a beleerősített fogak segítségével - tépkedték fel a gyapjút szálasra.

60 A posztókészítés munkafolyamatának rövid bemutatása segíti a terminológiai kérdések megválaszolását. A megkártolt és megcsapkodott gyapjúból fonókerék segítségével készítették a gyapjúfonalat. A fonókerék két, függőleges, merev talpon álló léc közé erősített kerék, melynek bevésett kerületén futó húr (ideg) hajtotta az ugyancsak a talpra erősített orsót.

61 Az elkészített fonalat a szövésre vetőfa segítségével készítették elő. A vetőfa egy, a műhely padlójához és a mennyezethez erősített tengely körül körülbelül 3-4 méternyi körfogatban elhelyezkedő 4 falécből állt. A lécek között elhelyezett fogas keresztfákra tekerték fel a fonalat. Az így előkészített fonalat a mester a szövőszéken megszőtte. A ruhakészítéshez azonban még tömöttebbé, sűrűbbé kellett alakítani a szövetet. A kallózás vagy ványolás az a posztókikészítési művelet, amelynek célja a nyers gyapjúszövetben levő elemi gyapjúszálaknak a fonás-szövési folyamatot meghaladó mérvű tömörítése a gyapjúra jellemző nemezelődés segítségével. Ezt végezték a kallómalmokban. A vízzel hajtott malomkerék tengelyéből kiálló nagy csapok mozgatták a szövetet tömörítő dorongokat.

62 A nemezelődés következtében a készre kallózott posztó eredeti hosszúságából és szélességéből is veszít, elkallódik szavunknak ez a magyarázata.

63 Kallatás után a szövetet kifeszítve megszárították, majd megnyírták, présbe tették és megfestették. A posztó megnyírását többnyire nem a csapók, hanem az erre szakosodott posztónyíró mesterek végezték. Ők sajtolták és simították is a posztót. III. 59 Az íjfa mesterségjelző szerepére utal, hogy a csapócéhek előszeretettel használták ábrázolását pecsétjeiken. Pl. tatai céhpecséten is: Kuny Domokos Múzeum Helytörténeti Gyűjtemény, ltsz. 51.173-8. 60 Vö. LUBY 1927, 146. 61 KRING 1937, 14. 62 KRING 1937, 15-17. 63 Vö. DÁVIDHÁZY 1989, 194. 189