Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)

Vékonyné Vadász Éva: Az észak-dunántúli mészbetétes kerámia Esztergomi alcsoportjának települése Dunaalmás–Foktorokban

DHáz A település legfontosabb „objektuma" először - 50 - 80 cm közt jelentkezett, vastag, leletgazdag omladékos felszínnel, a halomsíros réteg alatt. Az elszíneződés határait nehezen lehetett megállapítani - utóbb, a rajzok értelmezésénél tapasztaltam, hogy széle ráhagyással követi az alatta jelentkező gödörét. A körülhatárolt felület járószint jellegét megerősítette egy ovális, ÉNy-DK irányítású vastagon átégett, tapasztott tűzhelyplatni (180 x 100 cm). A tapasztás a platni Ény-i részén átégett cserepekre váltott (vö. 3- pithosz sír), s itt egy, a tűzhely széle alól kibukó urnaalj jelentkezett a bontás során (ez a pithosz sír fazekának borítóedénye). Noha egyértelműen meghatározható járószint továbbra sem került elő, meglétét tovább erősítette a tűzhelytől Éra, mintegy 3 m hosszan sorakozó edénytöredékek koncentrált halmaza, melyekből az 5. tábla edényeit lehetett utóbb összeállítani. A felület bontásakor a gazdag leletanyag mellett egyetlen paticstöredéket sem találtunk (6. kép). A bontás és a leletek felszedése után padlószint jelentkezése nélkül tűnt el az összes jelenség, s a - 90 cm-es felületen egyértelműen meghatározható széllel jelentkezett egy egységes, fekete kitöltésű nagy gödör. Az elszíneződés a VII., XI. és XIII. szelvényekben nagyjából négyzetes alakot rajzolt ki,

33 míg a XIII. sz. közepétől a XVII. sz-ig bezáróan az előbbi folthoz osztatlanul egy kisebb négyzetes elszíneződés csatlakozott. Ez a gödörrész az északi frontvonalon szúkült, míg a déli szél egyenes folytatása volt a nagyobb, keleti gödörszélnek. A XI. sz-ben közvetlen a gödörhatár mellett 2:1 elosztásban három kis sekély mélységű cölöplyuk is előkerült. A bontás során bebizonyosodott, hogy a két gödörrész osztatlanul és szervesen egymáshoz tartozik: elszíneződésük azonos szinten jelentkezett, kitöltésük teljesen egynemű, s az összeszűkülés helyén beásásnak nem volt nyoma. A nyugati kisebb (6 x 3-3,5 m) rész egyetlen jelensége egy szabályos kör alakú - 212 cm mély gödör volt, szinte függőleges oldalfalakkal. A gödör a déli szélhez helyezkedett el közelebb, észak felől, az egész sekély kibontott gödöralj lépcsőzetes megközelítést sejtet. A keleti nagyobb (8 x 6,7-7,7 m-a keleti szél enyhén kiöblösödött) gödörrész bontását a vélhető bejáratnál (cölöplyukak!) kezdtük. Innen indult ki 1,5 m átlagos szélességben északi irányban az egyenes gödöralj. Ennek az egyenes, löszös-agyagos felületű sávnak padlószint szerepét megerősíti, hogy beléje a bejárat közelében egy szabályos ovális alakú (170 x 100 cm), egyenes aljú, sekély munkagödör mélyedt, északon pedig egy, a sütőlapjával ezen a felszínen fekvő kemence zárta le. A körte alakú kemence tüzelőnyílása az építmény belterére nézett. Cipó alakú boltozatát a földbemélyülő gödör oldalfalának kikotrásával képezték ki. Ezt a boltozatot kb. 50 A - 90 cm-es szint bontásának kezdetekor rajzolási kötelezettségek miatt a római kori ásatásra kellett mennem. A felszín természetes lejtését dél felé a munkások nem észlelve a gödörrészt az ÉK-i részen elásták. Szerencsére a metszetek alapján (8. kép) az eredeti állapotot rekonstruálni lehetett. Az ásónyom hasonló „túlfogása" következett be a déli szélen, a XIII. sz-ben (7. kép: a rekonstruált körvonal szakaszokat szaggatott vonallal jelöltem). 18