Kisné Cseh Julianna – Kemecsi Lajos szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Tata, 2000)
Kisné Cseh Julianna: A Mészbetétes Edények kultúrája újabb leletegyüttese Komárom-Esztergom megyéből
fekete foltos, csillámos homokkal samottal soványított, jól égetett. Pereme kissé kiegészített. (1. tábla 5.) Ltsz.: 98.1.5. Pá.: 7 cm M.: 7 cm Fá.: 3 cm Az itt bemutatott kerámiák előkészítéséről összefoglalóan a következőket mondhatjuk el.: Az alapanyag soványításához homokot és samottot, kerámiazúzalékot használtak, de a nagyobb edények esetében a sóderes homokot durvább kerámiazúzalékkal, míg a kisebb edényeket csillámos homokkal és apróra zúzott samottal soványítótták. Az edények jól kidolgozottak és égetettek, kidolgozásuk, soványításuk azonossága alapján mind az öt helyben készülhetett. A díszítő motívumok mészbetétágyát széles sávos tekercselt pálcikás módszerrel vagy szélesebb lapos eszközzel történő bevagdosásokkal készítették, illetve mélyen kivájták. A mészbetétágy kialakításának széles tekercselt pálcikás technikája alapján a leletegyüttes urnája és 1. bögréje tartozik össze. A tekercselt pálcikás módszerrel kialakított díszítő elemek a Kisapostagi kultúra sajátosságai, 3 melynek részletes vizsgálatát Méri I., 4 majd eredményeit felhasználva, a vizsgált leletanyag körét bővítve és kiegészítve Kiss V. végezte el. 5 Az előadás illetve e kis leletegyüttes közlésének keretei nem teszik lehetővé a részletes kutatástörténeti áttekintést, összefoglalásképpen ezért a következőket jegyzem meg. Az ily módon készített díszítő elemek a kultúra korai, 1. fázisában önálló díszítő motívumok voltak, a 2. fázisban pedig már mint mészbetétágy funkcionálnak. 6 A következő időszak a kerámiatipológia és díszítőmotívumok alapján elkülönített, Torma I. által Kisapostag 3, 1 Csányi M. megfogalmazása szerint a Kisaposagi és a Mészbetétes Kerámia kultúrája átmeneti fázisának? majd Honti Sz. és Kiss V. által késő kisapostag - korai mészbetétes fázisként meghatározott 9 időszak díszítésbeli technikájáról a következőket állapítják meg: 10 3 MOZSOLICS 1937, 234-240.; MOZSOLICS 1942,33. 4 MÉRI 1942, 45-53. 5 KISS 1996, 65-76. 6 TORMA 1972, 20-22, 30. 7 TORMA 1978, 20-24. ( 8 CSÁNYI 1978,31-36 9 HONTI-KISS 1996, 25, 84. J. 10 KISS 1996., HONTI-KISS 1996, 23-25. 59