Kisné Cseh Julianna – Kemecsi Lajos szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Tata, 2000)
Kisné Cseh Julianna: A Mészbetétes Edények kultúrája újabb leletegyüttese Komárom-Esztergom megyéből
felső rövidebb vonalszakaszokból áll, köztük felül ékalakzatban végződő vonalszakaszokból álló mintasor, közvetlen alatta pedig szélesebb mészbetétsáv. A mészbetétágy kialakításához mind a tekercselt pálcikás, mind pedig a szélesebb eszköz bevágásával történő módszert használták. E mintasor alatt teste bekarcolt, függőleges kettős vonalkötegekkel díszített. Két kisebb szalagfüle a legnagyobb kihasasodásról indul és alatta támaszkodik, felülete V alakban összefutó, tekercselt pálcikás módon kialakított mészbetétes motívummal díszített. Színe barna, szürke foltos, sóderes homokkal és samottal soványított, átlagosan égetett. (1. táblai.) Ltsz.: 98.1.1. mM: 19 cm Fá.: 6 cm 2. Miniatűr bögre: Kihajló peremű, hosszú ívelt nyakú, nyomott gömbös testű (legnagyobb kihasasodása a test alsó harmadában), behúzott, omphalosos fenekű, egyfülü, kissé deformált bögre. Kis háromszög nyílású szalagfüle a perem alól indul és a vállra támaszkodik. Szinte az egész edény díszített. Pereme alatt a nyakon és a legnagyobb kihasasodásig széles párhuzamos mészbetétsáv fut a fülig, mindkettő tekercselt pálcikás kiképzésű, az alsó ék alakokban végződő. Színe vörösesbarna, szürke foltos, csillámos homokkal samottal soványított, átlagosan égetett, pereme alatt fényezett. (1. tábla 2.) Ltsz.: 98.1.2. Pá.: 4 cm M.: 4,6 cm Fá.: 1 cm 3. Miniatűr bögre: Kihajló peremű, tölcséres nyakú, nyomott gömbös testű (legnagyobb kihasasodása a test alsó harmadában), erősen behúzott, enyhén benyomott fenekű, egyfülű miniatűr bögre. Pereméből induló szalagfüle a váll alá támaszkodik, pereme a füllel szemben kissé felmagasodik. Gazdag mészbetétes díszítésű. Pereme alatt nyaka körbefutó vonalköteggel díszített, behúzott vállán szintén bekarcolt és mészbetéttel kitöltött vonal fut körbe. Legnagyobb kihasasodása fölött párhuzamos, széles rovátkolt vonalpár fut a fülig, amihez a nyaktól egy-egy (összesen 4) mélyen bevágott vonal csatlakozik. E motívum kombináció alatt bebökdösött pontokból álló párhuzamos vonalpár fút a fülekig, egy rövid szakaszon harmadik sávban is. Színe sötétbarna, fekete foltos, fényezett, csillámos homokkal és samottal soványított, jól égetett. A mészbetét szinte az egész felületen megmaradt. (1. tábla 3.) Ltsz.: 98.1.3. Pá.: 4,6 cm M.: 4,7 cm Fá.:l cm 4. Miniatűr bögre: Kihajló peremű, tölcséres nyakú, nyomott gömbös testű (legnagyobb kihasasodása a test alsó harmadában), erősen behúzott, egyenes fenekű, egyfülű kis bögre. Pereméből induló szalagfüle a váll alatt támaszkodik, pereme a füllel szemben kissé felmagasodik. Gazdag mészbetétes díszítésű. Pereme alatt nyakán szélesebb és keskenyebb párhuzamos vonalkötegek futnak körbe köztük bebökdösött pontokkal, nyakát szintén bekarcolt és mészbetéttel kitöltött vonalminta díszíti. Válla alól horgony alakú csüngőkből kialakított motívumok futnak a legnagyobb kihasasodásig (5 db). Színe barna, fekete foltos, csillámos homokkal, samottal soványított, jól égetett, fényezett. Pereme, nyaka kiegészített. A mészbetét szinte az egész felületen megmaradt. (1. tábla 4.) Ltsz.: 98.1.4. Pá.: 5,3 cm M.:5,5 cm Fá.: 1 cm 5. Bögre: Kihajló peremű, hengeres nyakú, behúzott vállú, nyomott gömbös testű, behúzott, egyenes fenekű egyfülű bögre. Pereméből induló szalagfüle a besimítással és bekarcolásal hangsúlyozott vállra támaszkodik. Díszítetlen, fényezett, vastagabb falú. Színe sötétbarna, 58