Kisné Cseh Julianna – Kemecsi Lajos szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Tata, 2000)

Kövesdi Mónika: Gondolatok két tatai keménycserép edény kapcsány

A csutora szabályos, korong alakú testét szintén gazdag festés borítja. Két oldalának közepén kör alakú képmezőkben zsánerjeleneteket látunk, amelyeket több színnel festett, koncentrikusan elrendezett díszítmény vesz körül. Ezeken a díszítő körgyűrűkön olvashatók az előbbi darabhoz hasonló feliratok: Rajta ürüljön e Pohár, míg iszóma bú messze jár. A másik oldalon hasonló szöveg: Vigyáz az ember egyszer éli!,, az évek el sóhajnak, Mint a lehullot levél a sebes Fólamban. Ugyanaz a népi fazekasság felőli befolyás érezhető a feliratok tekintetében, mint a kancsónál. A kapcsolat persze nem véletlen, nem egyszerűen a tárgytípus népi eredete vezette a hasonlóság vállalása és megjelenítése felé a festő kezét, hanem az a tudatos igazodás, amelyet a korszak kissé színpadias népiessége diktált. Ezen az edényen már a festett jelenetek is az ekkor divatos népies zsanért mutatják. További, népi kerámia felé mutató stíluskapcsolat a színek és minták kiválasztása (pl. az irizáló narancsvörös díszítőcsík), amely megegyezik azoknak az egyszerű rózsacsokrokkal és vonaldísszel dekorált Fischer-féle kőedényeknek a modorával, amelyeket vásárokon árultak, és polgári-paraszti, kisebb háztartásokba szántak. A két oldal jelenetes képmezői megcáfolják azt a feltételezést, miszerint ez a tárgy is e szerényebb háztartások számára készült sorozattermék volna. F. Gy. J. mester (mindkét jelenetet szignálta) az első képen egy csárdában mulató szegénylegényt ábrázol. A betyár a fogadó keresztlábú asztalánál ül, övén karabély, gombos, vörös mellényt, kék nadrágot, cifraszűrt visel, árvalányhajas fövege az asztalon. Fejét tenyerébe hajtva (mely tartás a bánat és melankólia hagyományos gesztusa) szemlátomást búsul, ezt fejezik ki a jelenet további statisztái és kellékei: az asztal túloldalán játszó cigányzenészek, valamint a búsulás lélekállapotának korabeli kifejezője, mintegy attribútuma, a borosüveg. A csárda falán, a kármentő mellett a fogyasztás jelzésére szolgáló palatábla szivaccsal, valamint rajzok, firkák. A kor kedvelt hőse volt a falusi szegénylegény, a betyár, akinek alakját az Alföldet bejáró festők és grafikusok, Jankó János, Szemlér Mihály, Orlai Petrich Soma népszerűsítették. Rajzaik, illetve festményeik litografált változatai a kor folyóirataiban jelentek meg, a téma ezidőtájt a romantika és népiesség divatjának jegyében áthatotta az irodalmat is. Hosszú utóéletének és a külföld visszhangjának köszönhetően a betyár nemzeti jelképünkké vált, akárcsak a bor és a borfogyasztás. Mégsem csupán mint népszerű vándormotívum, mint a kor kedvelt témájának illusztrációja, mint F. Gy. J. mester korszellemre reflektáló invenciója 423