Kisné Cseh Julianna – Kemecsi Lajos szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Tata, 2000)

Tóth Endre: A környei 4. századi római erődről

ronynál a falon belül egy apszisos, téglalap alakú helységet figyelt meg Radnóti. Az erőd DK-i negyedében állhatott az erőd, nyitott udvaros villaalaprajzra emlékeztető főépülete, amelynek falai előkerültek. A ságvári és a fenékpusztai erődöknek ugyancsak a DK-i negyedében álltak a főépületek. A további beépítésre nincs semmi támpontunk, a többi erődhöz hasonlóan a gabonaraktár talán az erőd nyugati oldalán a kapu közelében épülhetett fel (mint Alsóhetényben, és Fenékpusztán és hasonlóan Ságváron). Mivel Környéről ásatási megfigyelés nem áll rendelkezésre, amit a kronológiáról és az erőd rendeltetéséről el lehet mondani, az abból következik, hogy az objektum olyan csoportba tartozik, amely típust képvisel Pannoniában. A többi belső erődnél megfigyeltek a környeire is vonatkoznak. Hogy ezeket a megfigyeléseket általánosítani lehessen, ahhoz arra volt szükség, hogy a már évszázada többé-kevésbé ismert alaprajzú fenékpusztai erődön kívül újabb, az általánosításokat lehetővé tevő feltárásokra kerüljön sor a ságvári és az alsóhetényi erődökben. Az erőd sajátságos földrajzi környezetben épült fel: a felszín északról dél felé lejt, a szintkülönbség mintegy 12-14 m. Az erődtől délre 30-40 méterre folyik az Által-ér, az északi fal közvetlen szomszédságában pedig egy m magas dombvonulat emelkedett. Ilyen terepet tökéletesen alkalmatlannak kellene tartanunk egy római tábor felépítésére, ha nem ismernénk a ságvári erődnek ehhez hasonló fekvését. Ezt is erősen lejtős területre építették, a szintkülönbség a nyugati és a keleti erődfal között eléri a 10 métert, és - ugyan távolabb, mint Környén - a ságvári erődtől keletre a Tömlöchegy emelkedik, amelynek a tetejéről teljes rálátás nyílt az erőd belterületére. Valeria (és Pannónia Prima) legnagyobb szabású, tervszerű, átgondolt egy időben végrehajtott késő római építkezései a belső erődök. Egyedül az alsóhetényi erőd I. periódusú oldaltornyaiba több építőanyagot falaztak be, mint amennyire a teljes dunántúli limes őrtornyainak korábban oly jelentősnek tartott Valentinianus-kori kőbeépítéséhez szükség volt. A tartomány területét lefedő nagyszabású, a katonai erődítések 4. századi alaptípusait használó, azonos alaprajzi séma szerint építkező, majd mindezt átépítő elgondolás és tervezés, s főképpen mindennek megvalósítását jelentős közmunkával csak a katonai vezetés irányíthatta és végeztethette el. A teherszállítás, az építkezés, különösen a katonaság számra, a 4. századi rendkívüli szolgáltatások közé tartozott, amelyeket császári rendelkezések írtak elő. Azaz katonai elhatározásból készült építményekről van szó, amelyek a belső épületeik, a 303