Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Tata, 1999)
Kemecsi Lajos: Komárom vármegye 1813. évi ár- és bérszabása
felfedezni, illetőleg néhány felesleges tétel kimarad vagy fontos helyi jellegzetesség bekerül, mint az észak-dunántúli területre jellemző ívelt kocsioldal a kerékgyártóknál. Kiegészül az árszabás újabb tételekkel az asztalosok esetében is. 15 A különböző árak elsősorban a nyersanyagok helyi adottságaival magyarázhatóak. A mezőgazdasági termények változó áraihoz viszonyítva állították össze a kézművestermékek árait. A Komárom megyei árszabásban szerepelnek külön magyar vargák akik hiányoznak a Pest megyeiből. Az általuk készített hosszú szárú halász samk, bocskorok és topánkák külön mesterség termékeiként jelennek meg a limitációban. Szintén hiányzik a korábbi árszabásból, helyet kapott viszont a Komárom megyeiben a borbélyok árszabása. Széleskörű tevékenységüket jelzi, hogy a beretválás mellett érvágás és foghúzás is szerepel az árak között. Az 1810-20-as években Magyarországon fellazult a központi irányítás és teret engedett a tájak és kistájak sajátos fejlődésének - amely a limitációk változásain is érzékelhető. Az árszabások vizsgálatával a termékek struktúrájának változását és a táji jellegzetességek feltárását is megkönnyíthetjük. Az árszabásokban szereplő készítmények elnevezései, készítési technikájuk, esetleg nyersanyaguk említése valószínűvé teszi, hogy a készítő mesterek, a céhek is részt vettek a limitációk megszövegezésében. A nyomtatott árszabás a nyers bőrök felsorolásával kezdődik, s utána 53 mesterség készítményei és azok árai következnek. A mesterségek sorrendje: tímárok, csizmadiák, cserző magyar vargák, kordovány és szattyán készítők, német vargák, magyar vargák, magyar szíjgyártók, német szíjgyártők, nyereggyártók, irhások, kesztyűcsinálók, székborítók, magyar szabók, német szabók, asszonyi ruhák készítői, posztó préselők, szűcsök, szürszabók, gombkötők, kalaposok, magyar süvegesek, paplanosok, takácsok, festők, kapcakötők, asztalosok, kádárok, kerékgyártók, kovácsok, lakatosok, zabla és sarkantyú művesek, puskaművesek, bábsütők, cinművesek, kötélgyártók, üvegesek, fazekasok és korsósok, késcsinálók, fésücsinálók, ötvösök, rézgombcsinálók, sárgarézművesek, bádogosok, esztergályosok, kéménytisztítók, borbélyok, rézművesek, kefekötők, ácsok, kőművesek, kőfaragók, cserepesek, vályogverők és téglaégetők. A kézműves mesterségek felsorolása után a teherszállító fuvarosok, a favágók, napszámosok illetve a fogadósok bérei illetve árai. Az árszabás a különböző béreseknek, cselédeknek, pásztoroknak évi bérének meghatározásával zárul, járásonkénti bontásban. Végezetül pedig a rendelkezés hatályát és életbe lépésének körülményeit közli a forrás. Ez alapján megállapíthatjuk, hogy széles körben elterjedt kiadványról van szó, amely a hivatalnokok, megyei és városi tisztségviselők körén túl a céhes kézművesek népes tagságához is eljutott. Az ár- és bérviszonyok illetve a különböző munkaszervezeti formák kutatásához különösen értékes forrást jelent az árszabás. így például az épitőiparban dolgozók munkatársulási formái, bérezése tájanként és koronként kü15 Vö. H. CSUKÁS 1996, 10. 511
