Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Tata, 1999)
Fűrészné Molnár Anikó: Lakáshelyzet, otthonkultúra a 20. század első felében a tatai és a dorogi szénmedence bányatelepein
nem beszélhetünk. A szénbányászat 1896-ban Alsógalla határában kezdődött, eleinte a feltárás környékét Alsógalla-bányatelepnek nevezték. 1902-ig közigazgatásilag Alsógallához tartozott, elkülönülését a falusi népességtől 1902-ban legalizálta a közigazgatás, mikor Tatabánya néven 6 megalakult a szénmedence negyedik községe. Tatabánya lakóinak száma 1910-re több mint 8000-re nőtt, a szénmedence községeinek népessége összesen erre az időre megközelítette a 23000-et. (Összehasonlításként: a bányanyitás előtt Alsógalla, Felsőgalla, Bánhida lakosainak száma alig haladta túl a 3000 főt. 7 ) 1920-ig, harminc év alatt, a lakosság száma meghétszereződött, s emellett egy új község is alakult, amely a szénmedence központja lett: Tatabánya. Az urbanizációs folyamat megindulásának gazdasági bázisa, társadalmi feltételei (pl. a jelentős lélekszám) már kialakultak. A városiasodás helyett kezdetben a községekre épülő bányatelepek jöttek létre. Megjelenésük következményeként a községek eddigi, viszonylag zárt gazdasági és társadalmi egysége megszűnt. A bányanyitás után közvetlenül a környező községekből csak kevesen jelentkeztek bányamunkásnak. A szénmedencékbe özönlő népességet az Osztrák-Magyar Monarchia egész területéről toborozták, így a bányatelepek a nemzetiségi keveredés tarka képét mutatták. Kezdetben a szakmunkások túlnyomórészt a monarchia más országaiból származtak. 8 Fokozatosan azonban a környező falvak lakossága is bekapcsolódott a bányamunkába, kialakítva a „kétlakiak" rétegét. Sőt, a bányászat stabil munkástörzseként - a távolabbi vidékekről toborzottak labilitása miatt - egyre inkább a bányák közvetlen közelében fekvő községek lakói jöttek számításba. A bányanyitás után az őslakosság jelentős része továbbra is földműves maradt, de az ide áramló bányamunkásság megváltoztatta a települések foglalkozási jellegét (lásd kétlakiak rétege). A kereső foglalkozásúaknak idővel egyre kisebb százalékát alkották az őstermelők. A századfordulón még közel egyforma volt az arány a két foglalkozási ág között, de 1920-ra Dorog lakosságának már 87 %-a volt bányász, illetve ipari munkás. A tatai szénmedence négy bányaközségében is a kereső foglalkozásúak egyre kisebb százalékát alkották az őstermelők. A paraszti életforma helyett uralkodó lett az ipari munkás, ezen belül elsősorban a sajátos bányász életforma. A szénbányászat fejlődésével megindult Dorog és Tatabánya gazdagodása és területi növekedése is. A bányavállalatok a nagyobb munkáslétszám foglalkoztatását csak úgy tudták megoldani, ha elhelyezésükről gondoskodtak, ezért a bányaüzeA Tatabánya név egyrészt a közeli Tata városára, másrészt a bányatelepülés jellegére utal. 7 F. MOLNÁR 1986, 43-58. A szakképzett német munkások miatt kezdetben az irodai ügyvitel is német volt, a bányában lévő tájékozató feliratok is két nyelven, németül és magyarul íródtak. A társulati élelemtárak, kocsmák feliratai háromnyelvűek (német, magyar, szlovák) voltak. 486
