Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Tata, 1999)
Kövesdi Mónika: A piarista múzeum katalógusa, 1938.
A katalógus egyik legértékesebb tanulsága az egykori gyűjtemény tárgyaira vonatkozik: azok beszerzéséről nyerhetünk pótolhatatlan információkat, s összehasonlíthatjuk meglévő gyűjteményünkkel: mi az, ami megmaradt, és milyen állapotban. Az első csoport, a szobrok felsorolása a románkori emlékekkel kezdődik. A szentföldi ereklyetartó mellkeresztet, amelyet a tatai bencés kolostor anyagához tartozóként attribuáltak, a Magyar Történeti Múzeumból kölcsönözték a kiállításra (jelenleg múzeumunk tulajdona). 5 A többi faragvány is az apátság egykori, (valószínűsíthető, de ásatással nem igazolt) területéről került elő: a szárnyas angyalfigura egy másodlagos beépítésből, a zárókövek és a bordatöredék Pogány Jenő Fürdő utcai telkéről az alap kiásása során bukkantak elő. Ugyanez az 1492-es Márton mester-síremlék provenienciája is. A „neszmélyi fejnek" nevezett, férfiportrét ábrázoló 15. századi gyámkő a neszmélyi református templomból, Magyary Zoltán kezdeményezésére került a gyűjteménybe. A Vitány-vár pillértöredéke a kömlődi Varjú Pál ajándéka. A 17. századi vitézi síremlék - Hoffkirchen Károly komáromi várkapitány állítólagos sírköve - amelyet a neszmélyi szőlőhegyből szállítottak a neszmélyi templomba, szintén Magyary közvetítésével került a múzeumba. A barokk szobrok jó részének - így a lebontott baji temetőkápolna szobrainak - megszerzése szintén Magyary Zoltán érdeme. Schweiger Antal két római férfit ábrázoló mellszobrát, melyek egykor az Eszterházyak angolkertjében álltak, ezidőtájt a piarista rendház szépen gondozott függőkertjében állították fel. A szoboranyagból a bencés apátság három épületfaragványa és egy 18. századi corpus kallódott el. A festmények csoportjában megjelölt Zsigmond- és Mátyás-portré a kiállításrendezés szempontjaira is rávilágít. Egyfelől törekedtek a bemutatandó anyag teljességére. Mint láttuk, a nemzeti közgyűjtemények anyagát is áttekintették, s a nélkülözhetetlen darabokat kölcsönkérték a kiállítás számára. Másfelől, hogy az anyagot elhelyezzék tágabb összefüggéseiben, érzékelhetővé tették a helytörténet jelentős szempontjait azáltal, hogy Tata fénykorát a nagy királyok, a vár tulajdonosai és építői: Zsigmond és Mátyás arcképeinek reprodukcióival illusztrálták. Ezek a fényképreprodukciók nyitják a festmények sorát. Ezek után két valódi főmű következik: Felix Ivo Leicher Kalazanci Szent Józsefet ábrázoló képe (amelyet ekkor még - a stílusrokonság okán - Leicher mesterének, Maulbertschnek alkotásaként határoztak meg), és a római Vincenzo Milione Kalazanci-oltárképe.6 E két, nagyméretű festmény nem a múzeum termében, hanem a redház lépcsőházában illetve a kápolnában függött. Különleges érték az ezeket követő tétel, Grossmann József kapu-terve, amely a Nagytemplomhoz készült, s máig az egyetlen eredeti terv a plébániatemplomra vonatkozóan. 5 PANNÓNIA REGIA 1994, 193. 6 UTAK ÉS TALÁLKOZÁSOK 1993, 253-, 294. 476
