Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Tata, 1999)
Tolna Gergely: Komárom, Magyarország legnagyobb erődrendszere
lenségeskedés igen heves volt, e várat kedvünk szerint nem nézhettük meg; az említett pasákkal visszatértünk". 27 1663-ban súlyos csapás érte a magyar végvári rendszert: a törökök elfoglalták Érsekújvárat, s ezzel megnyílt az út Bécs felé a Duna bal partján. Ennek ellensúlyozására felépítették Lipótvárat, s végre pénzt szereztek Komárom bővítésére is. Ekkor kezdték építeni az erődrendszer második nagy elemét is, az Újvárat. 1663ban csak földsáncokkal erődítették meg a városfalakat, majd 1673-ra elkészültek a kőerődítmények is, melyeket Carlo Theti terveinek felhasználásával Franz Wymes mérnökkari tábornok tervezett. 28 Számos épületet kisajátítottak és leromboltak az építkezések miatt: a városházát, a kálvinista templomot és iskolát, valamint 61 lakóházat. További 183 épület kisajátítását és elbontását is tervbe vették ostrom esetére, a védő csapatok felvonulási útvonalainak biztosítása céljából. A karlsruhei levéltárban fennmaradt alaprajz megmutatja a védművek akkori rendszerét: 29 a bástyákon belül mind az Ó- mind az Újvárban házak álltak, az Újvárban szabályos utcarendszerben, s ott találhattuk meg a várőrség templomát is. Az Újvárat is vizesárok vette körül, mely külső oldalán a Csallóköz felé 4 ravellin állt; az árok külső oldalán, a vársík védelmében fedett út és fegyverterek biztosították a védő csapatoknak kitörés esetére a rejtett gyülekezés lehetőségét. A nagyobb hatóerejű ágyúk szükségessé, a Duna által lerakott hordalék pedig lehetővé tette, hogy az Öregvár árkának külső oldalán is sáncokat emelhessenek. A faszerkezeteik korhadása miatt az évek során jelentősen meggyengült két hídfőerődöt is helyreállították, sőt ki is bővítették azokat. A Duna menti maradt négyzetes, de csak félbástyákkal a sarkokon, s mellette egy öt ékművel biztosított zártsáncot emeltek A Vág-Duna melletti Szent Miklós palánkot ötszögűre építették át, s a mellette levő sáncot négy ékmű biztosította. A várrendszer ebben az állapotban érte meg a török háborúk végét és a kuruc időket. 1703-1711 között egyetlen ostromot sem kellett kiállnia az erődnek, a gyenge ostromtüzérséggel rendelkező kuruc sereg meg sem próbálta az erős erőd ostromát. Mindazonáltal a Habsburg hadvezetőség a város jobb biztosítása érdekében egy sáncrendszert készíttetett a város köré.3° A vár ezután elvesztette hadászati jelentősségét, hiszen a határzáró erődítmények korában nem látták célszemnek egy ilyen költséges erőd fenntartását az ország közepén. Az erődítések karbantartását elhanyagolták, ám az 1740-ben kitört osztrák örökösödési háború miatt újból elhatározták az erődítmények helyreállítását. Kijavították a falakat és a mellvédeket, helyreállították a kuruc időkben épített sáncokat is. 1748-ra, az örökösödési háború végére az építkezések be is fejeEVLIA 1985, 394. KECSKÉS 1984, 130-132. KECSKÉS 1984, ábra. CSIKÁNY 1998, 90. 395